Lelkem ezer darabkája 1

Az ellenség neve Jane

Fandom: Avengers

Páros: Meglepi

Rövid leírás: Igazából tök másnak indult. Nem tudom még, mi lesz belőle, a lényeg, hogy Loki központú ömlesztett oneshotok várhatók, viszonylag egy közös történetszálat követve. Remélhetőleg. Ja és AU. Nagyon. Slash nincs! Loki részéről két elejtett gondolat csupán.

A világfa ágai ezer és ezer apró hajtásban értek véget; világok apró, megszámlálhatatlan részletei, melyek nem múlnak, csak nőnek, burjánzanak, akár a fantázia egy gyermek elméjében. A fekete vonalak megelevenedni látszottak a feszülő bőrön, s az ágak lassan megmoccantak, majd felfelé kúsztak - körbefonták a fiatal, meztelen testet, hosszan elnyúló, egyre erősödő szorítással húzták sötétségbe őt, ki először még küzdött, de már rég átadta magát az elkerülhetetlennek. Az ágak hamarosan elértél a nyakát és fojtogatni kezdték, végleg magukévá akarták tenni, azonban ő ekkor megrémült... rájött, hogy nem ezt akarja. Karjai megmozdultak a szorításban, feszegette a tömény sötétségből álló köteleit, míg levegőért kapkodott hasztalan...

A fiatal férfi megint rémálomból riad fel a hajnali derengésben, rögtön fel is ül és végigsimít a torkán, de nem érez semmit sem, a karjain lévő tetoválások pedig tökéletesen rendben vannak. Nagy levegőkkel próbálja lenyugtatni zaklatott szívverését, és kinéz az ágya mellett lévő ablakon, szerény lakása - melyet inkább nevez patkánylyuknak - egyetlen ablakán, mely beereszti a reggeli napfényt, hacsak nem borult napnak néznek elébe Los Angeles lakói. Most is csupán szürke, kedvetlen idő köszönti őt, aminek már a látványától is fázni kezd... sóhajtva visszadől az ágyára, mire az nagyot nyikordul a lendület alatt, és magára húzza a takarót, hátha vissza tud aludni. Habár tudja, úgysem fog sikerülni, valahogy még mindig él benne a remény a rémálmok nélküli éjszakákról, kialudt, friss napokról, hiába vette észre már gyermekkorában, hogy mindez számára lehetetlen.

Az ágyból mellette kelletlen mormogás hallatszik hirtelen, majd mielőtt reagálhatna, a mellette fekvő szőke izompacsirta álmában átöleli és magához szorítja vékony testét. Megpróbál kicsúszni az ölelésből, de kis tekergés után feladja, nem akarja megzavarni a másikat, inkább a hosszú tincsekbe fúrja az arcát, és megpróbál ő is visszaaludni. Hallgatja az egyenletes szuszogást, és egy kicsit elmosolyodik, ahogy arra gondol, milyen jó lehet így aludni, tudatlanul - szeretne ő is pihenten nyújtózni reggel, és azt mondani, valami szépet álmodott az éjjel, ahogy társa teszi azt. A másik férfi lassan mocorogni kezd, mire ő alvást színlel, nehogy megint azzal nyaggassa, nem pihen eleget. Lehunyt szemein át is szinte látja, ahogy a bágyadt kék szemek őt figyelik, a borostás arc ráncos lesz a széles mosolytól, amivel bátyja üdvözli a reggelt... és őt.

- Ébren vagy, öcsém? - Mosolyog a hangja is, Lokinak pedig görcsbe rándul a gyomra, ahogy arra gondol, bármikor elveszítheti ezt a hangot, az egyetlen támaszát. Lassan felpislog a férfira, aki miután megbizonyosodott róla, hogy igaza volt, eltűnik a konyhában. A fiatalabb nem megy utána, inkább az ágytámlának dőlve várja, hogy Thor behozzon egy tálcán két jó nagy adag rántottát, ahogy mindig teszi, és együtt egyék meg a reggelit. Hamarosan megérzi a finom illatokat a falatnyi konyha irányából, azonban hiába vár, sem a tálca, sem Thor nem kerül elő. Kezd türelmetlen lenni, nem érti, mi képes megszakítani azokat a mindennapi kis rutinokat, amiket a bátyja annyira szeret, de nem kell sokat várnia, bőven megkapja rá a választ. A szőke férfi előbukkan a konyhából, azonban rögtön be is zárkózik a fürdőbe, így hát Loki vár, míg a másik méltóztatik észrevenni, hogy illene elmagyaráznia a helyzetet.

- Fontos találkozóm van ma. Tudod, hogy apa nem szereti, ha kések, úgyhogy most tényleg nem kéne. Ja igen, utána pedig még találkozom Jane-el is, remélem nem probléma, ha későn jövök haza. Gyere ide! - Kitárja a karjait, a mosolya csupa arany és szeretet, Loki pedig lassan kimászik az ágyból, hogy bátyja a szokásos, csontropogtató ölelésében részesíthesse. Ő csak mozdulatlanul áll, míg Thor magához szorítja, és arra gondol, mennyire szeretné megcsókolni. És hogy ez mennyire lehetetlen... hiszen ott van Jane. Jane, a barát, aki csak Apa egyik asszisztense a sok közül, de Loki tudja, amit a szőke agysejtjei egyelőre képtelenek elfogadni, és ez megrémíti, nem akarja elengedni sehová egy nővel, azzal a nővel, mert tudja, amint lesz egy alkalom, Thor eltűnik. Az ellenség neve Jane.

Loki nem várja haza Thort. Természetesen csak a megbeszélések húzódnak el mindig sokáig, és a munkavacsorák is rendkívül megerőltetőek, ráadásul bizonyára a megkötött szerződést csókkal pecsételik meg. Loki képtelen elviselni a gondolatot, hogy a bátyja lehet másé, hogy bárki képes elvenni tőle, hiszen egész életében az övé volt, csak az övé, még ha nem is teljesen... Legfőképp azonban az bántja, hogy a saját bátyja ostobának nézi, aki nem figyel fel arra, hogy mostanság sokat beszél Janeről, aki nem látja a halvány rúzsfoltot az inge ujján, ahogy letörölte - Loki csak remélni meri, hogy az arcáról, és nem a szájáról. Nem tudja elviselni a gondolatot, hogy egy nő megteheti azt, amit ő nem, hogy Thor úgy rajong érte, ahogy szeretné, amikor átöleli, akkor szenvedély van minden mozdulatában és nem csupán meggondolatlan testvéri hevesség. A fiatalabb keveset beszél egy ideje, inkább csendben hallgatja bátyja beszámolóit, nehogy elveszítse a kontrollt a szavai felett. Mindig is a szavak voltak a legnagyobb fegyvere, a beszédével bárkit le tudott nyűgözni, most azonban mégis attól kell félnie, hogy a saját szavai árulják el... nevetni támadt kedve saját magán, görcsösen és kétségbeesetten, sikoltva, a falat verve, a saját bőrét tépve.

Mikor úgy érezte, nem bírja tovább, egyszerűen elvonult a fürdőbe, és elégedettséggel töltötte el, hogy a szőke mindig követte, engedelmesen bocsánatot kért, hogy csak róla van szó, és utána két napig nem esett szó Janeről, csakis Loki volt a fontos. De Thor egy nap nem jött utána.

- Miért kell neked folyton arról a nőről beszélni? Nem érted, hogy nem érdekel? - fakadt ki azon a napon, mikor már nem bírta tovább. Éppen mosogattak, Thor törölgetett, ő pedig lemosta a koszt. Épp egy pohár volt a kezében, az, amit testvérének adott még nagyon-nagyon régen.

- Tán nem szereted hallgatni a meséimet? Azt hittem, érdekel, mit csinálok, mikor nem vagyok veled - felelte értetlenül a szőke, ahogy a pohárért nyúlt, de öccse nem adta oda neki.

- Tudod, hogy nem erről beszélek. Miért csak mesélsz róla mindig, és nem mondod el az igazat? Talán féltesz? Vagy szánsz? Nincs szükségem egyikre sem, mondd meg egyenesen, akármi történt is! - csattant fel dühösen. Azt gyűlölte a legjobban, ha Thor, az ostoba Thor, az a nagy szívű mamlasz őt nézte hülyének, értetlen gyermeknek. Lokinak nem volt gyerekkora, ő túl hamar nőtt fel, de ezt a bátyja soha nem volt képes megérteni.

- Loki, ne kiabálj! Azért nem mondom el, mert tudom, hogy nem kedveled Janet, és abban bízom, ha mesélek neked róla, talán megváltozik a véleményed. - Természetesen Thor naiv. Ő nem érti Loki gyűlöletét, nem ismeri az okát sem, ő pedig soha nem is fogja elmondani. Az egyetlen, amitől retteg, hogy elveszíti a bátyját, és ha megtudja, hogy gyermekkoruk óta szerelmes belé, biztosan elrémíti majd magától. Tudja jól, mert egyszer, egy részeg éjszakán megcsókolta... Thor másnap rettenetes zavarban volt az esettől, és megbeszélték, hogy csak egy botlás volt, mert a többiek túl sokat unszolták őket, és amúgy is részegek voltak. Azt Loki megtartotta magának, hogy azon az éjszakán ő szinte egy kortyot sem ivott.

- Akkor légy boldog a nőddel, de engem hagyj ki belőle, nem vagyok rá kíváncsi... - „hogy hagysz el” fejezte be az elharapott mondatot magában, és lecsapva a poharat az asztalra, kirohant a konyhából. Az üveg megrepedt, Thor pedig állt a konyha közepén, a konyharuhával a kezében, és azt gondolta, talán tényleg nem kéne Lokinál erőltetnie Janet. Úgy döntött, nem mondja el, hogy tegnap arról beszélgettek, hogy keresnek egy közös lakást.

Loki az ágyon ül és nézi, ahogy a bátyja pakol. Három bőrönd, ennyi az élete, amit ebből a lakásból elvisz, a többit vagy kidobja vagy itt marad. Loki nem engedi neki, hogy elvigye a fotóalbumokat, eldugta mindet a matrac alá, a lakásban káosz, mindenütt ruhák és apró kis személyes tárgyak, Thor nyakában ott függ az öccse gyűrűje, ő pedig csak abban reménykedik, hogy ha már elhagyja, azt soha nem veszi le. A szőke nem néz rá, kék szemeiből eltűntek a szikrák, borostás arcáról pedig az örök mosoly, Loki pedig nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen, így inkább hallgat, néma csendben nézi végig, ahogy az egyetlen személy, aki valaha igazán fontos volt neki, kisétál az életéből három bőrönddel, egy nő miatt.

- Sajnálom - szól hirtelen az idősebb csendesen, az utolsó nyitott bőrönd fölé hajolva, mire a fekete hajúnak keserű mosoly kúszik ajkaira.

- Dehogy sajnálod. Örülsz, hogy végre minden összejött neked, ami akartál, közös lakás, egy szép nő... Te csak engem sajnálsz, de azt se tedd. Semmit nem ér - válaszol üresen Loki, egyenesen testvérére nézve, de az nem állja a tekintetét, inkább lesüti a szemeit, és bepakol még néhány dolgot.

- Szeretném, ha eljönnél az esküvőmre. Lehetnél a tanúm - próbálkozik még újra utoljára, miközben becsukja a bőröndöt. Indokolatlanul sokáig foglalkozik a csattal.

- Biztosan szívesen vállalják a barátaid is. Ha te esküvői meghívót merészelsz nekem küldeni, az egyet jelent azzal, hogy a halálomat akarod - vágja rá, erős éllel a hangjában, majd elfordítja a fejét. Nem akarja látni, ahogy a bátyja kisétál az ajtón.

Thor együgyűségét mutatja, hogy egyáltalán nem vette komolyan a fenyegetést. Loki csak azért is kibontja a meghívót, a keze nem remeg, pedig ő maga is arra számított, érzelemmentes arca nem változik, ahogy végigfutja a nyáltól csöpögő sorokat, csak hogy megtudja a dátumot. Papírt vesz elő, lassan, olvashatóan írja fel rá a következőt:

Ez nem búcsúlevél, hanem utolsó kívánság, amit bátyámnak, Thor Odinsonnak kötelessége teljesíteni.

Én, Loki Laufeyson arra kérem őt, hogy a temetésemet Július 6.-ára időzítse, hanem teszi meg, azzal meggyalázza az emlékemet. Jane, elismerem, most győztél. Helheimben találkozunk, bátyám.

Elégedett mosollyal teszi le a levelet az asztalra, mégis kellemetlen, keserű ízt érez a szájában... Tudja, hogy ezzel az utolsó tettével örökké a bátyja emlékeibe ég majd, kitörölhetetlenül. Lassan feláll a székről, bezárja maga után az ajtót, és kényelmes léptekkel elindul a régi dílere törzshelye felé. A méreg neve, mely szétmarja a lelkét, Jane.