Cherry

Cherry

Fandom: X-men

Páros: Cherik

Fluff! Az első fandomkezdő novellám, ami fluff, történelmi pillanat! Egy apró kis egyperces, mert a Cherik, meg a Cherry szó igenis hasonlítanak. Hasonlítanak, ha mondom, szóval Erikék most cseresznyét fognak enni. (Figyelem: Mivel fluff és tökre nem vagyok ehhez szokva, némileg OOC lett, de nézzétek el a blog első fluffjának, légyszi.)

Madárcsicsergés tölti meg a korai nyárban zöldellő, hatalmas kertet. Kellemes meleg vibrál mindenütt, a kertet beborító fákon már piroslik az édes cseresznye, a kék lehetetlenül kékben játszik. A fák alatt két fiatal férfi hever a füvön, a pólójuk zöld fűfoltoktól éktelenkedik, ahogy a másik férfi belenéz, Charles szeme lehetetlenül kék, kékebb, mint maga a szikrázó ég, egyszerre van benne a nap, a bolygók, az egész világ egyetlen pillantás, az ő pillantása, az ő mosolya. Meg sem érdemli ezt a tökéletes napot, ezt a pillanatot sem, s előre retteg, mikor lesz vége - mert tudja, hogy egyszer vége lesz, azt is érzi, hogy fájdalmasan hamar.

- Na de Erik! Túl sokat gondolkozol felesleges dolgokon - zavarja meg borús gondolatait a fiatalabb férfi könnyed hangja, ahogy közelebb húzódva hozzá, megszorítja a kezét. Nem szereti, mikor ilyeneket hall felőle, pláne mikor kettesben vannak, szeretné, ha végre elfeledné egy kicsit a múltat és a jövőt, ha együtt vannak és csak a jelenre figyelne.

- Te pedig túl sokszor nézel bele a fejembe feleslegesen - vág vissza egy gunyoros félmosollyal, csak hogy éreztesse a másikkal, nem szereti, mikor ezt csinálja. Persze tudja, hogy Charlesnak ez természetes, már ő is megszokta, hogy nincs egyedül a gondolataival, de valahogy mégis kellemetlen érzés, mintha állandóan anyaszült meztelen lenne előtte. - Nem igazság, hogy te mindig tudod, mire gondolok, de én nem tudok olvasni a te fejedben - mondja már megszokottan. Nem szereti ezt hangoztatni, de ilyenkor legalább kiszáll az agyából egy ideig, mert szégyelli magát.

- Szeret... -nék enni egy kis cseresznyét - mutat a fölöttük terebélyesedő fa ágai közé, ahol ott vöröslik megannyi édes gyümölcs, s félreérthetetlenül pofátlanul mosolyog Erikre, azokkal a hihetetlenül kék szemeivel. A másik felnevet, hitetlenül és röviden, majd megingatja a fejét, miközben feláll a fűből, a lehető leglassabb mozdulatokkal. Tudja, hogy Charles csak szórakozik vele, de kivételesen belemegy a játékba, talán mert ez egy nyugodt nap, talán mert Charles szeme a szokásosnál is kékebb.

Könnyedén felhúzza magát a legvastagabb ágra, azon ülve nyújtózkodik el kényelmesen a gyümölcsökért. Charles odalent már annál aggódóbban nézi, nem gondolta volna, hogy tényleg képes lesz felmászni a fára pár szem cseresznyéért. Persze tudja, hogy a másik nem olyan ügyetlen, hogy leessen, mégis lassan feljebb támaszkodik, szemeiben rosszallás szikrázik, azonban barátja rá sem hederít, csak pakolja a zsebébe a pirosló szemeket, mindig is azt csinált, amit akart, bár ez jóval ártatlanabb dolog, mint a gyilkolás. Végül már csak ücsörög ott a faágon, lógatja a lábait és lefelé néz a fiatalabbra, annak értetlen tekintetére csak megejt egy pajkos mosolyt.

- Ugye nem gondolod komolyan, hogy én oda felmásszak? - húzza fel a szemöldökeit kétkedően Charles, pedig a kérdés felesleges, a barátja csak elfojtottan mosolyog odafent, a fán és nagyon úgy tűnik, egyáltalán nincs a tervei között, hogy lemásszon. A telepata megadóan sóhajt és halk, lemondó nevetést hallat, tudja, nincs választása vagy felmászik vagy Erik belátható időn belül, nem kerül le onnan. Lendületet vesz és felrugaszkodik mellé az ágra, két erős kéz ragadja meg a hóna alatt és segíti fel, míg biztonságosan meg nem telepszik, a törzshöz közel.

- Ez veszélyes - jegyzi meg, az alattuk elterülő zöld füvet nézve, ami nincs is olyan messze, ha leugranának, minden gond nélkül földet érnének, csak épp talán fenéken.

- Az egész életünk veszélyes. Ez ahhoz képest semmi. - Mielőtt Charles újabb kiselőadásba kezdene, hogy ő tehet róla, hogy az élete veszélyes, mert lenne választása, odahajol és megcsókolja. Nem az első csókjuk, de olyan, mintha az lenne, az idősebb mutáns ajkai cseresznyeízűek, ahogy közelebb csúszik az ágon a másikhoz, minden szedett darab, amit nem evett meg, kiesik a zsebéből és földre hullik, de nem érdekli. Egyik kezével sem kapaszkodik, mindkettővel a telepatát szorítja magához, egyre csak szívja-csókolja az ajkait, egyik keze Charles hajtincseibe túr, még közelebb rántja magához. Megbillennek a kényes egyensúlyban, mindketten az ág után kapnak, hogy megmaradjanak rajta, elszakadnak a másiktól és egymásra nevetnek. Először a fiatalabb mászik le, majd követi a barátja is, mindketten épségben földet érnek, odalent Erik átkarolja és újra magához húzza.

- Nem ettem cseresznyét - nevet fel a fiatalabb, ahogy eszébe jut, tulajdonképpen miért is voltak odafent az előbb. A német megforgatja a szemeit, majd felnyúlva leszakít egy szemet és a másik szájába nyomja.

- Boldog vagy?