Our secret summer

Our secret summer

Fandom: Avengers

Páros: Frostiron

Ez a kép ficért kiáltott. Szóval lett belőle egy lázadó-teenager!Loki, felvigyázó!Tony AU, besorolhatatlan izé, mert még én se tudom eldönteni, hogy mi ez. Az tuti, hogy nem cukorédes fluff, de nem is angst, hanem ilyen... izé.

Loki mindig is sok gondot okozott a családjának. Olyan társaságba keveredett, amibe nem kellett volna, olyan dolgokkal múlatta az idejét, amikkel nem kellett volna, Odin pedig úgy gondolta, a jó útra tért Tony Stark majd képes végre megértetni Lokival, hogy nem minden a szórakozás. De arra számított a legkevésbé, amit végül kapott...

Sokat ne várjatok tőle, aranyos kis álmodozós fic, csupa szerelemmel, meg frostiron-féle pikantériával (ennek a ficnek még a címe is nyálas. nem tudom, mi van velem). Ne higgyetek nekem. Igyekeztem a leányregény-stílussal, de Loki állandóan csak szenved. Azért van benne valami cuki is, valahol, ha túlverekeditek magatokat az elején, ígérem. És happy end gyerekek! HAPPY END! Meg dőltbetű. Még mindig dőltbetű-mániám van. (Amúgy szerintetek is OOC lett, mint a fene vagy csak én érzem így, mert nem totálisan angst? Ne verjetek meg, légyszi.)

Üvegcsörömpölés. Óra számolja az időt ritmikusan, klakk-klakk-klakk. Hangos, felszabadult kurjantás az esti lámpák fényében. Ideges ujjak dobolnak az asztalon, a terítő tompítja őket, de mégis szinte bezengik a néma étkezőt, a család lehajtott fejjel ül. Szőke, fiatal férfi kék szemei aggódóan nézik az elé rakott finom ételeket, egyikük sem eszik, míg az egyik szék üres. Az utcák sötét házfalára piros-kék fényeket vetnek a rendőrautók villogói, sziréna hallatszik, dühös kiáltás, „A francba! Loki, tűnjünk innen, zsaruk! Loki!” Csörög a telefon.

Mikor megcsörren az apja telefonja, Thor már tudja, hogy mi a helyzet, ahogy az egész család. Erre vártak egész este, ezért nem ettek egy falatot sem a gazdag vacsorából, bár a szőke még mindig reménykedett benne, hogy az öccse megtépázva bár, de magától jön haza és nem a fogdából kell kihozni, mint mindig. Odin feláll, ő pedig hezitálás nélkül követi, hangosan csikordul a szék, ahogy kitolja maga alatt, hogy utána siessen. Tudja, hogy az apja nem fogja visszatartani, megpróbálta már, de másik autóval követte, hogy minél előbb láthassa Lokit. Az idős férfi nem szól egy szót sem, csak öles lépteivel kisiet az étkezőből, hogy a garázsba menjen, ő követi, szinte futva, hogy lépést tarthasson vele. Az apja kiállása mindig is határozott volt, akár egy istené... akként is imádta egész életében, felnézett rá, még most is felnéz és tudja, sosem lehet olyan jó, mint ő. Míg az apja már tudta, hogy ha Loki nem esik be az ajtón vacsoraidő után fél órával, a telefont kell figyelniük, addig Thor mindvégig reménykedett, természetesen alaptalanul és teljesen feleslegesen.

Mikor odaérnek és kifizetik az óvadékot, már régi ismerősként köszöntik őket, a szőke úgy kívánja, bár ne így lenne. Apja mellől figyeli feszülten a fogda ajtaját, hogy mikor láthatja meg az öccsét, habár tudja, nem zárhatja rögtön a karjaiba, akármennyire is szeretné, az apjuk előtt meg kell acéloznia magát, hogy mutassa a jó báty arcát. Mégis idegesen rágja az ajkait, a kezét gyűrögeti, míg egy rendőr a karjánál fogva ki nem vezeti a rács mögül a fáradt Lokit, akinek a szemében még így is kiolthatatlan tűz ég.

- Jó lenne, ha nem járnál ilyen gyakran ide öcskös! - köszön el tőle az őr, mire ő elrántja magát tőle, s kis mosollyal ajkain, teátrálisan meghajol.

- Azt hittem, élvezitek a társaságom - csattannak gunyoros szavai, arca fehér bőrét világos púder fedi, vastag, fekete szemfestékkel párosítva. Feketére lakkozott középső ujjával elköszönésként beint az egész őrsnek, majd felhúzza a kapucniját és egyetlen szó nélkül masírozik el szigorú tekintetű apja mellett.

- Loki! - Thor utánasiet, a tekintete aggódó, ahogy megfogja a testvére karját, az felszisszen, de megy tovább, a kocsi felé. - Megsérültél? Bántott valaki? - faggatja rendületlenül, akárcsak minden alkalommal, mikor egy újabb kihágása után találkoznak.

- Hagyj már békén! Nem kell, hogy aggódj értem és nem kell a szánalmad sem. Csak ne szólj hozzám - mordul rá, ahogy bevágja magát a drága bőrülésre és elsöpörve a szemébe lógó frufruját, mereven kibámul a sötétített ablakon. Thor tanácstalanul néz rá a mellette lévő ülésről, nem érti, hol rontotta el, miért nem beszél vele az öccse. Akár prédikál neki, akár próbálja megérteni, soha, semmi nem használ, pedig régen olyan jól megértették egymást...

Loki kihágásai tizenöt éves korában kezdődtek, nem sokkal azután, hogy megtudta, valójában örökbefogadták. Addig sem foglalkozott sokat a családjával, de ezek után kezdett csak tőlük távolodni igazán, sokáig kimaradt, rossz társaságba keveredett, festeni kezdte magát és a körmeit, sötét ruhákat hordott csupa lánccal és kereszttel, csak hogy még nagyobb megbotránkozást keltsen a családban. Előtte is elkövetett apróbb csínyeket, de azt a szülei elintézték egy legyintéssel, mondván, majd kinő belőle. Hiszen még csak gyerek, a gyerekek pedig szórakoznak, ki is hibáztathatta volna, hogy kukacokat rakott a bátyja párnájára, esetleg döglött kígyót (vagy élőt). Mikor azonban az apja a tizenötödik születésnapján közölte vele, hogy valójában nem vér szerinti gyerek, ő csak annyit mondott:

- Tudom. - És aztán nem mondott semmit. Szó nélkül járta hatalmas otthonuk folyosóit, hol ott volt, hol nem, nem szólt, mikor elment, nem szólt, mikor kék-zöld foltokkal tarkítva ért haza, éjnek-évadján. Hiába kérdezte Thor, hiába kérdezte Frigga, ő csak elfordította a fejét, azt hitte, így kiszakíthatja magát a családból, amelybe sosem tartozott bele igazán, de ez nem volt olyan egyszerű, mint hitte.

Hörögve kap levegőért, ahogy magához tér az emlékekkel kevert lidérces álomból, a szemei alatt sötét karikák, az arca sápadt, a hideg veríték a homlokára tapasztja hosszú frufruját. Kitúrja a szeméből a fekete tincseket, az ajtaját a kopogtatásra csak odamorog valamit, gyorsan rendbe hozza magát, mielőtt kimegy a szobájából. Nem láthatják gyengének, azt nem engedheti meg nekik, főleg az apjának nem, soha. Kipillant az ajtón, kifestett szemei unottan mérik végig a korosodó férfit, ahogy ott áll előtte, rendíthetetlen elhatározással. Egy bőröndöt tart felé, Loki csak felvonja szépen ívelt szemöldökét és nem mozdul.

- Mit akarsz? - kérdezi nemtörődöm, színtelen hangon, de Odin nem dühödik fel rá.

- Elegem van abból, hogy rombolod a családod hírnevét, a gyerekes lázadásoddal. Elviszlek valahová, ahol majd talán rendet tanulsz - közli vele, mire a fekete hajú régóta először mutat felé a dühön kívül más érzelmet - rémületet.

- Hová akarsz vinni? - kérdi és a hangja megremeg, akármennyire is próbálja tartani magát. Mindig is azt hitte, hogy elnézik neki ezeket a kihágásait, hogy majd csak leszidja párszor az apja és ennyivel elintézi a dolgot, de soha nem hitte volna, hogy elküldi magától. Hogy végleg eltaszítja... bár ő mindig is ezt akarta. Elszakadni ettől a családtól.

- Egy jó barátomhoz mész a nyárra, a neve Anthony Stark, találkoztatok már korábban. Pakolj össze, fél óra múlva indulunk. - Megfordul, otthagyja a döbbent Lokit, aki csak áll az ajtóban, kezében a bőrönd fogantyúja és csak bámulja a hátát, míg el nem tűnik, lefelé haladva a lépcsőn. Akkor berántja a bőröndöt a sötét szobába, belepakolja a legmegbotránkoztatóbb ruháit, az ékszereit, a szekrénye aljában rejtegetett füves cigarettát most a bőrönd aljára rejti, szakadt, fekete nadrágot vesz fel tele láncokkal és méregzöld inget, fekete bőrdzsekivel, csak hogy méltón fogadhassa majd a leendő gardedámja.

Mikor először találkozott a drogokkal, egy „barátja” adta neki, egy buliban. Alig múlt tizenhat, de már együtt rongálta az utcákat a helyi bűnbandákkal, sötétbe öltözve, elrejtőzve az árnyékokban, sosem előtűnve onnan. Először csak a graffitik jelentek meg, elzárt sikátorokban rejtőző szörnyű, sötét alakok a kezei alól, egyenesen az elméje rejtekéből, a gyűlölete a hazug családja, a hazug világ ellen. Azonban ahogy egyre jobban beleásta magát ebbe a világba, a társai és a drog hatására bátrabb, vakmerőbb lett, megszállottan kereste a bajt, hogy ne unatkozzon egy percre sem. Egy estét sem töltött otthon, egy vacsorát sem fogyasztott el a családjával, azzal a családdal, akik ellen megszállottan lázadt a kis csoportjával. Senki sem tudta, ki ő, hogy honnan származik, de ő felbujtotta őket a gazdagok, a sikeresek ellen és az ostoba, dühös nyáj követte akárhová, tizenhét éves korára, mondhatni a vezetőjük lett. Sosem kapták el őket, de ő meg akarta mutatni Odinnak, mit tud, hogy féljen tőle, hogy mindenki lássa az erejét. Egyszer betörtek az apja egyik bankjába, természetesen elkapták őket, de Odin eltussolta az ügyet és nem tett feljelentést. Loki vérszemet kapott, egyre többször verekedett és elfogatta magát, figyelmetlen lett, csakhogy mindenki lássa, nem fog megváltozni, még az az ostoba Thor is lássa az igazságot, ő sosem lesz a családjuk tagja, akármennyire is akarja.

- Loki, megérkeztünk. - A bátyja gyengéd, sajnálkozó hangja szakítja ki az emlékek folyamából, megérinti a vállát, mielőtt kiszállna a kocsiból. Sóhajt, majd elemeli a fejét az ablak üvegétől, amin az út alatt végig némán bámult ki, csak hogy ne kelljen az ostoba testvére szemeibe néznie, azokba a szomorú bociszemekbe, amiktől legszívesebben elhányta volna magát. Végül kiszáll a drága autóból, ahogy csak telik tőle, becsapja az ajtót, kíváncsi szemeivel pedig felméri a házat, mely a nyár három hónapjában otthona lesz, miközben kiveszik a csomagtartóból a két bőröndjét. Odin int a sofőrnek, hogy szálljon csak vissza, ők hamarosan indulnak is, csak előbb megbizonyosodik róla, hogy Loki nem szökik el, mielőtt a felvigyázója gondjaira bízhatná egyáltalán. A fekete hajú megrántja a bőröndjeit és a lehető legnemtörődömebb arckifejezéssel húzza végig őket az úton az ajtóig, apja és bátyja nyomában. Mindig a nyomukban volt és soha nem előttük.

- Nocsak, máris idő van? Asszittem' van még időm, amíg ideértek. Bocs, kicsit kupi van, szerelek - nyit ajtót a házigazda, orráról fejbúbjára tolva az olvasószemüvegét. - Mentek, maradtok? Hol a harmadik? - néz körül, keresve a két magasabb mögött bosszúsan ácsorgó Lokit. Thor finoman előrébb taszigálja, mire ő felhúzva az orrát, egyenesen bevonul a házba, direkt áthúzva Tony lábán a bőröndöt és direkt, már-már sértően rá sem hederítve.

- Én mennék, ők meg maradnának. Nem lenne így mindenkinek egyszerűbb? - fordítja feléjük lesajnáló pillantását, amit Odin szigorú tekintettel válaszol meg. Sosem értette a vicceit.

Még beszélnek pár szót Tonyval, majd egyedül hagyják a párost, hogy Loki minél előbb véglegesen megértse, nem jönnek vissza érte. Itt hagyták letétben, a nyár végéig és az apját nem is érdekli, mi történik vele, mert az a férfi felelős érte, akit gyerekkora óta nem is látott. Elsöpri a haját a szeméből egy kicsit, csak hogy jobban megnézze magának és felmérje az esélyeit, vajon mennyire tudja átverni, hogy meg tudjon szökni, mikor nem figyel rá. Nem tűnik a szigorú felvigyázó-típusnak. Tony felé fordul, bár éppen nyitná a száját, azonban a fiatalabb egy könnyed kézmozdulattal leinti.

- Jobb, ha nem állsz neki jópofizni vagy olyanokkal próbálkozni amitől úgy gondolod, majd megkedvellek és puszipajtások leszünk ebben a három hónapban. Mutasd meg a szobámat és ne zavarjuk egymást többet - szegi fel az állát fölényesen, amitől a vele szemben álló férfinak felszalad a szemöldöke.

- Azt akartam mondani, hogy megmutatom a szobád és csinálj, amit akarsz, de te tényleg egy francos kis tiszteletlen suhanc vagy. Hány éves is vagy, tizenkilenc? - A hangjában sértettség csendül, de elsétálva Loki mellett, a vendégszobába vezeti. - Itt fogsz lakni az elkövetkező három hónapban. Én felelek érted, szóval ne halj meg, ne dézsmáld a piakészletem, mert én nyírlak ki és ne rendezz házibulit, ha beüt az apokalipszis és be kell mennem dolgozni. Ha el akarsz menni, menj, de ha hozzányúlsz a kocsijaimhoz, szintén kinyúvasztalak, lassan és fájdalmasan. Kérdés?

- Mindig ekkora fasz voltál vagy csak én emlékszem rosszul? - kérdi Loki, ha már azt szabad és rá sem nézve, elkezd kipakolni a szekrényekbe. Látványosan elnagyolt mozdulattal pakolja az asztalra a koponyás, keresztes ékszereit és a sminkcuccait, de úgy tűnik, Tony rá sem hederít a dolgaira, karbafont kézzel egész végig őt nézi, kényelmesen dőlve az ajtófélfának.

- Én se éppen úgy emlékszem rád, mint a Sötétség hercegére. Mindenki változik - vonja meg végül a vállát és ellöki magát az ajtótól, hogy visszamenjen a műhelyébe. - Pepper, az asszisztensem ma szabadnapos, de holnap jön. Szólj, ha kell valami vagy ha elmész! - int, majd hátat fordít. Loki addig bámul utána, míg el nem tűnik a folyosó végén, kezében egy láncos nadrág, a szája tátva. Az első ember, akit nem zavar, bármit is csinál!

Úgy dönt, az első pár napban nem csinál semmi rosszat, csak felméri a lehetőségeket, egyáltalán merre mehet innen, mert egy délután leteltével már majdnem megeszi az unalom. Semmit nem csinálhat, sehová nem mehet, mert minden messze van, hamar rájön, miért küldte ide Odin - mert ez a ház anélkül börtön, hogy bármit megtiltanának neki benne. Bezárt vadállatként kószál a házban napokon keresztül, Tony rá sem hederít, nem csinál neki ételt reggelente és ha jól hallotta, Peppernek is megmondta, hogy ne szolgálja ki. A kezdeti duzzogás után, hogy egy napig nem evett, azonban belátta, hogy mégsem halhat éhen, úgyhogy feltúrva a hűtőt, kelletlenül főzött magának valamit és tüntetőleg nem volt hajlandó észrevenni, hogy Tony végig figyeli.

- Azt hittem, nem tudsz főzni. Titeket nem szolgálnak ki otthon mindenféle szobalányok meg ilyesmik? - lép be hozzá a konyhába egy nap a férfi, mikor azzal üti el unalmas perceit, hogy vacsorát főz. Először úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna, de hamar rájön, hogy ez a gyerekes hiszti itt nem válik be, úgyhogy csak vet oldalra egy futó pillantást.

- Anyámtól tanultam. Szerette megmutatni nekem a... kis praktikáit, ha már a bátyám volt olyan fajankó, hogy sosem érdekelte az ilyesmi. Csak a családi üzlet - forgatja meg a szemeit és bepillant a sütőbe. - Gombás töltött csirke, párolt zöldséggel. A nőd bevásárolt nekem - adja meg Tony kérdő pillantására a választ a lehető legunottabb hangján, majd visszacsukja a sütőt és végre valahára ránéz. Farkasszemet néznek pár pillanatig, de végül Tony elfordítja a pillantását és vállára dobva a ruhát, amibe eddig a kezét törölgette, elvonul. Loki is visszafordítja a figyelmét a csirkére.

Miután elkészült, felvágja és kiteszi egy tányérba, körettel együtt, de miután leült, csak unottan turkálja a tányérban lévő, ínycsiklandozó illatú vacsoráját. Már enni sincs kedve, az állát a tenyerébe támasztja unottan és egy borsót lökdös a tányéron, míg ki nem hűl a hús és a köret is, de ő akkor is csak ott ül, előre bambulva. Nem igazán veszi észre, hogy eltelne az idő, ezen a helyen nem is számít, minek várni a holnapot, ha az is ugyanolyan lesz? Sóhajt egyet, majd felkelve a székről, beteszi a hűtőbe a finom ételt, hogy visszamenjen a szobájába, azonban az ajtóban beleütközik az éppen belépő alakba.

- Bocs - veti oda neki, majd feltrappol a szobájába. Tony értetlenül néz utána, majd még értetlenebbül veszi észre, hogy a hűtőbe tett tányér és az összes többi étel érintetlen. Úgy dönt, ez nem mehet így tovább.

Áttúrja az egész házat, jó fél óráig keresgél, mert fogalma sincs, hová tehette, sosem használta, miután megkapta Stevetől karácsonyra, csak feltette egy szekrény tetejére és ott maradt. A hóna alá dobja a dobozt és Loki szobájához menve, bekopogtat az ajtón. Odabentről nem érkezik válasz, mire a milliomos értetlenül vonja fel a szemöldökét, azonban Jarvis biztosítja róla, hogy a kis vendégük odabent lapul, így nincs miért aggódni. Benyit, de Loki neki háttal firkálgat éppen, a füles a fülében, néha bólogat a ritmusra, de egyszer csak leejti a ceruzát, kitépi a papírt és dühösen összegyűrve, félredobja.

- Hé. Hé! - szól már erélyesebben, de miután a kedves vendége ezek után sem méltóztat rá figyelni, egyszerűen kiveszi a füléből az akadályozó tényezőt. Loki erre felé fordul, az arca unott és valahol undorodó, mint mindig, már egészen kezdi megszokni, hogy ezzel találkozik, amikor összefut vele a házban. - Apád szerint egy rohadék bajkeverő vagy, ehhez képest még semmit nem törtél össze, loptál el vagy... szóval érted. Beteg vagy? - ül le mellé az ágyra, mire a másik kicsit arrébb hengeredik, minél távolabb tőle.

- Megdöglök ezen a helyen. Nem vagyok hozzászokva, hogy korlátozzanak, itt viszont semmit nem tudok kezdeni magammal. Ha nem vigyázol, még nagy depressziómban felvágom az ereimet Anthony - támaszkodik kényelmesen a könyökére, de tisztán látszik az arcán, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. Többre becsüli ő annál az életét, mint hogy azért eldobja, hogy felfigyeljenek rá.

- Hát... hoztam társasjátékot, ha unatkozol. Játszhatnánk, úgysincs ma már semmi dolgom. - Leteszi közéjük a Monopoly dobozát, majd tanácstalanul megvakarja a tarkóját. Sosem volt testvére, nem is tudja, hogy kell viselkedni egy tinédzserrel, csak hogy ebben a korban nem valami egyszerűek, ő is csak nemrég nőtt ki belőle, tudja jól. Loki először döbbenten pislog a dobozra, majd fel a férfira, majd újra vissza a dobozra, végül pedig pukkadozva kirobban belőle a nevetés. Mióta itt van, csak el sem mosolyodott, úgyhogy ezt a másik határozott haladásnak könyveli el, főleg hogy a fekete hajú addig nevetgél, amíg ki nem csordul a könnye.

- Ezt most ugye nem gondoltad komolyan? Játszani akarod a felelős őrmestert, aki szórakoztatja a rabokat? - Ajkain marad egy gunyoros mosoly a nevetés után, de látva a férfi tanácstalan tekintetét, felsóhajt. - Oké, játsszunk. De ne hidd, hogy ettől rögtön barátok is lettünk, egyszerűen csak unatkozom.

Tony lelkesen kipakolja az ágyra a táblát, majd a kártyákat és játszani kezdenek. Loki nem is igazán figyel a játékra, mint inkább partnerére - még nem igazán volt alkalma különösebben megnézni magának, hogy is néz ki a régen látott ismerős, de kétségtelenül sokat változott tizenkét éves kora óta, mikor utoljára látták egymást. Ahogy végigméri, lassan rájön, hogy talán nem is lesz olyan unalmas ez az itt töltött, maradék idő, mert lesz mivel... jobban mondva, kivel játszania.

Végül Tony az ő ágyában alszik el, egyszer csak, a harmadik kör közepén eldől az ágyon és a fiatalabb úgy dönt, nem ébreszti fel. Jó lesz, ha tanul egy kis gyengédséget, ha tényleg élvezetessé akarja tenni az ittlétét. Nem sokat alszik, reggel mégis frissen ébred, jóval korábban a férfinál, új ruhát húz, a szemébe fésüli a haját megszokottan, kihúzza a szemeit, csak mert már megszokás és utána első útja a konyhába vezet. Éppen a tojásrántottát süti a pirítósra, mikor a férfi kitámolyog a konyhába, ásít egyet és beletúr a hajába. Loki csak egy futó pillantást vet rá, majd elővesz még egy tányért, mintha nem számított volna rá és kitesz neki is egy adagot a szalonnás rántottából, a tányérjáról áttett pirítós mellé.

- Nekem úgyis sok lenne - jegyzi meg, hogy ne legyen túl árulkodó a hirtelen jött kedvesség, a férfi furcsa pillantással méregeti egy ideig, de végül leül, villát ragad és belekóstol az ételbe. Elismerően hümmög, míg Loki csak kényelmesen eszegeti a reggelit, úgy tűnik, neki még az is sok, ami a tányérján van, mert a hosszú csendes perceken keresztül, amíg esznek, nem sok fogy belőle. Tony hamar befejezi, az üres tányérja fölül néz értetlenül a fiúra, miért nem fogyott még el az övé.

- Tegnap este azt hittem, azért nem eszel abból, ami csináltál, mert elcseszted. De jól főzöl - jegyzi meg és a hangja már-már elismerést tükröz, mire Loki mosolyog egy kicsit.

- Kösz. Lemehetek veled a műhelybe? Megesz az unalom - néz rá, majd egy falatot vesz a szájába és alaposan megrágja, míg a másik is a választ. A milliomos nem egészen biztos benne, hogy jó ötlet, mégis, mielőtt belegondolná, mi is lesz ennek a következménye, megadóan bólint. Az egy zöld szemben, amit nem takarnak ében tincsek, mintha érdeklődés csillanna, de csak egy pillanatig tart, majd tulajdonosuk elfordul, vissza a maradékhoz.

Mikor először találkozott Tonyval (legalábbis az első emlékezetes találkozásuk ez volt), ő hat éves volt, míg a bátyja és a Stark fiú tizenkettő. Thor mindenhová magával rángatta, ahogy azóta is mindig tette, mióta tulajdonképpen megtanult járni. Mikor a két apa elment tárgyalni, magukra hagyták a gyerekeket, hadd szórakoztassák el egymást és míg Thor rögtön boldogan szaladt régóta ismert barátjához, eleresztve Loki kezét, holott eddig mindig fogta, a fiatalabb fiúcska csak elveszetten, magára hagyva ácsorgott. A Stark fiú azonban, amint meglátta a fehér bőrű, zöld szemű fiúcskát, rögtön odaszaladt hozzá és megfogta a kezeit.

- Vele akarok játszani! - jelentette ki csökönyösen és ezt erősítendő, magához is húzta a vékony gyereket. A szőke erre bemérgedt és elrántotta tőle, a saját karjai közé.

- Ő az én öcsém, nem játszhatsz vele, amikor akarsz! Vele én játszom - replikázott Thor, míg a kicsi csak szótlanul nézte, ahogy ezeken ketten veszekednek rajta. Érte. Hatalmas szemeivel testvérére nézett, majd a vendégre, nem értette, miért veszekednek éppen rajta. Azonban egyikük sem akart engedni az álláspontjából, csak húzták-ráncigálták egymás közt, míg végül Lokinak elege lett.

- Hagyjatok már békén! - sipította magas, kisfiús hangján és kitépte magát a két marokból. - Ti lesztek ellenem, legyőzlek titeket! Én leszek a gonosz, aki el akarja foglalni a Földet, ti pedig a jók - mondta, csak béküljön már végre ki ez a két szamár. Mindig is gyerekesebbek voltak nála, de régen szeretett velük játszani... amíg rá nem jött, hogy nem csak a játékokban veszít mindig a bátyja ellen.

Ajtócsapódás téríti vissza a gondolatai közül. Pislog párat, hogy újra bevizesítse kiszáradt szemeit, majd befelé fordul az ablakból, de nem száll le a párkányról, kényelmesen lógatja le a lábait, míg Tony a feltolja a szemüvegét és már csak megszokásból, értetlen pillantással illeti.

- Egész délelőttre itthagylak és te még mindig nem szöktél meg? Komolyan nem vagy beteg vagy valami? - emeli fel a szemöldökét egy kis mosollyal, mire Loki leugrik a párkányról és kényelmesen elé sétál. Arrébb rázza az arcából ében tincseit, méregzöld szemei elgondolkodva vizsgálják a férfi arcát.

- Szeretnéd, ha elmennék? - kérdi egy pimasz mosollyal, ahogy kicsit feljebb döntve a fejét, átkarolva Tony nyakát. Az reflexből hátrébb lép, el az érintés elől, tekintete zavarodottságot és döbbenetet tükröz. Az elmúlt időben sokat voltak együtt, ez kétségtelen, Loki hozzáállása egészen megváltozott az egy hónap alatt, míg itt volt, de sosem mesélt magáról, míg Tony szinte mindent elmondott neki. Loki általában a lábát lógatva ült az asztalon és adogatta a férfinak, amit kért, míg ő szerelés közben csak mesélt és mesélt, mindent, ami eszébe jutott. Valójában nem egészen beszélgetések voltak ezek, a lehető legegyoldalúbb társalgás volt, míg a milliomos beszélt, addig vendége hallgatott és néha helyeselt, de sosem gondolta volna, hogy így gondol rá. Vagy hogy egyáltalán Loki így gondol a saját nemére.

- Meglepődtél? A pszichológus szerint nem csoda, hiszen egész életemben a bátyámat és az apámat bálványoztam és nők közelébe egyáltalán nem kerültem, így nekem ez természetes. Legalábbis valami ilyesmit mondott, mikor Odin elküldött hozzá. - Közelebb lép, de nem érinti meg újra, szinte tánclépésekkel kerülgeti, akár macska az elé tett, értékes és nagyon finom illatú ételt.

- Meglepődtem? Te még csak kölyök vagy! Amikor legutoljára láttalak, ekkora voltál és baromira nem gondolkoztál olyanokon, hogy le akarsz feküdni velem! - mutogatja Loki állítólagos régi méretét a kezével, valahol a derekánál, miközben döbbenten hüledezik. Sosem gondolta volna, hogy pont ez a csupa sötétség srác majd azzal áll elé, hogy a pasikat szereti és nem utolsó sorban, egyenesen őt, aki elvileg azzal lett megbízva, hogy nevelje meg. Hát, azzal eddig nem haladt sokat, bár legalább eddig még nem tett tönkre semmit. Ezt elkönyveli haladásnak.

- Pedig így gondolom, mióta idejöttem. Csak félénk vagyok... nem bízom senkiben és olyan elveszett vagyok. Szeretném, ha valaki megértene végre, anélkül, hogy meg akarna változtatni. - Hangja egyre halkul, szinte búg, körülsimogatja őket, ahogy közelebb lép, teste Starkéhoz simul és mikor a férfi a tarkójára markolva közelebb rántja magához egy csókra, gondolatban elmosolyodik.

Mikor először találkozott a bandájával, egyedül rótta a sötét utcákat. Jó ideje szökött ki otthonról, csak hogy idegesítse a szüleit, meg reménykedett némi izgalomban is, de sosem remélte, hogy egyszer olyanba botlik, ami végül úgy magába szippantotta. A cigaretta felizzott, mikor megszívta, kényelmesen és a lehető legunottabb arckifejezéssel baktatott az utcákon. Fekete bakancsa néha belerúgott valamibe, általában otthagyott kacatokba, amik arrébb estek-gurultak a lendülettől. Már azon gondolkodott, hogy hazamegy, mikor valami megütötte a fülét - vidám, bár egyértelműen nem józan nevetés és kiabálás. Az utcához óvakodott, amerről a hangok jöttek, szemei megvillantak a pislákoló utcai lámpák fényében, mikor kilépett a fal takarásából és kifújva egy újabb slukk füstjét, eltaposta a cigarettát.

- Hé! Mit keresel itt? Nem láttunk még. - Magas, izmos, sötét hajú alak lépett elé, széles vállait bőrdzseki takarta, de alatta semmi nem volt. Szinte Loki fölé magasodott, de ő nem ijedt meg tőle, csak állt ott, zsebretett kezekkel, unott tekintettel.

- Szórakozni jöttem. Már azt is tilos? - Felhúzta az egyik szemöldökét, gúnyos mosolyától az egyik srác kuncogva megbökte a másikat. Tetszett nekik, mert veszélyes, mert dühös és ez látszott rajta. Csakhogy az előtte álló férfi érezte már a kezdetektől a rá telepedő sötétség nehéz árnyát is - a végét. Azonban a csapat unszolására végül megforgatta a szemeit.

- Tyr vagyok, a bandavezér. És te, selyemfiú? - Nem nyújtott kezet, a tekintete tartózkodó volt, védekezésre vagy támadásra készülő vadé. Loki sosem tartotta többnek egy állatnál, akit be lehet törni, akit el lehet taposni.

- Loki Laufeyson. - Nem akarta az igazi nevét mondani, mert mindenki rájött volna, kicsoda, de ezek között a srácok között, legalább önmaga lehetett. Szabadon.

Tony mikor felébred, még nem sejt semmit. Jólesően nyújtózik egyet, ásít, majd oldalra fordul, hogy meglássa a mellette fekvő fiú arcát, csakhogy helyette az üres ágy vár rá. Loki sehol, de a cuccai nagy része még mindig a szobában csak egy hátizsák hiányzik, meg ahogy kirántja a helyükről a fiókokat, néhány ruha tűnt még el. Idegesen a hajába túr, ismétli magában a legválogatottabb szidalmakat, hogy lehetett ilyen ostoba, ilyen felelőtlen, hogy csak így... Körbefutja az egész házat, egész végig a nevét üvölti, hogy ez nem jó vicc, hogy jöjjön elő vagy megbánja, de Loki még mindig sehol. Utolsó esélyként rohan le a garázsba, sebesen szedi a lépcsőfokokat egymás után, zihálva fékez le a sok gyönyörű autó előtt. Ajkába harap, elfojt egy káromkodást, majd végül hangosan is kimondja, szinte zeng tőle a garázs.

Egy hiányzik.

Mikor megtalálja, már este van. Becsörtet az ajtón, bevágja maga után, Jarvis tesz is néhány keresetlen megjegyzést, de most nem képes foglalkozni vele. Loki ott ül az ablakpárkányon, mint mindig és kifelé bámul, a kezében cigaretta, megszívja, majd leereszti a karját. Tony dúvadként áll meg előtte, legszívesebben leráncigálná arról a rohadt párkányról és a vállát rázva követelne tőle magyarázatot, de tudja, akkor a másik úgyis csak jobban bezárkózna. Azt sem tudja, az arca, amit eddig mutatott, igaz-e vagy csak arra használta, hogy elaltassa a gyanúját és szabadon meglophassa.

- Hol a picsában voltál?! - robban ki mégis belőle pár perc múlva, mire a fekete felkuncog. Nem boldog, inkább hisztérikus kis kacaj ez, újabbat szív a cigarettából és akkor megérti. - Az fű? Te drogot hoztál a házamba? Hozzád beszélek, te olcsó ringyó! - A szavak savként marják a torkát, nem akarja kimondani őket, de mégis megteszi, hiszen még csak kölyök, mégis mit tudhatna arról, hogy megbánthat így valakit. Mégis az ingét markolja, hogy végre ránézzen, de a másik ezt csak pár pillanat múltán teszi meg. Zöld szemeit ráemeli, az arca megkínzott, haja takarásából is látszik a hatalmas monokli a szemén, az ajka felszakadt, a szemöldöke nemkülönben.

- Csak egy kis fű Anthony, ne legyél már ennyire karótnyelt, mint az a hülye bátyám, meg az apám. Tudod, hogy nem is a rokonaim? Hazudtak nekem! Mindig hazudtak! - A nyakába karol és nevet, aztán ordít, aztán zokog... csak szorítja magához a másikat, ujjai közül kiesik a szál, Tony rátapos, miközben megenyhülve átöleli a derekát, hogy magához húzza. Képtelen dühöt érezni valaki iránt, aki ennyire szomorú, aki ennyire elveszett. Hiába mondta mindezt korábban magáról Loki csak azért, hogy elcsábítsa őt, tényleg igaz, csakhogy magáról sem tudja még. Vagy épp most tudta meg.

Mikor két órával később Loki lenyugszik annyira, hogy le tudja kezelni a sebeit, az idősebb eltűnik pár percre a fürdőszobában, majd fertőtlenítővel és egy csomag vattával tér vissza. A fekete hajú először elhúzódik az érintéstől, de aztán összeszorított fogakkal hagyja magát, nem mozdul, csak bámul előre fókuszálatlanul.

- Nem vagyok valami tapasztalt nővérke, de ennyit csak nem tudok elcseszni. Mégis mit csináltál, hogy így elvertek? - ingatja a fejét, miközben egy csattal (biztos valamelyik alkalmi nője hagyta nála) oldalra rögzíti a fiú frufruját, hogy ne zavarja. Ritkán látja a szemeit, pedig gyönyörűek, egészen megigézik, ahogy elmélyed bennük. De Loki most lesüti a pillantását, nem engedi a szemkontaktust, hogy a megalázott és sárbatiport lelkét lássák, csak ül csendesen, a szeme sarkában még egy-egy ottfelejtett könnycsepp, de legördülni már nem fog.

- Mit érdekel az téged? Azt hittem, az a legnagyobb vágyad, hogy ne zavarjalak és minél előbb visszatakarodjak haza. Csak elmentem szórakozni egy kicsit - morogja, kitartóan nézve a kezeit, miközben néha meg-megrándul a fertőtlenítőre. Tony időközben már megszabadította az ingétől is, bár ott egy kicsit húzódozott, de végül engedte magát. Most egy kenőccsel futtatja végig ujjait gyengéden a testén, hogy hamarabb elmúljanak a hófehér, hibátlan bőrt elrondító lila és kék foltok.

- Sosem mondtam, hogy nem érdekelsz, te vagy a Ridegség Nagyhercege, úrfi. Amúgy tényleg egy kibaszott elkényeztetett ficsúr vagy - jegyzi meg, mire a vékony ajkak egy pillanatra fájdalmas mosolyra rándulnak. - Ha nem akarod elmondani, felőlem oké. De lógsz nekem ennyivel, ha már megszegted azt az egyszerű szabályt is, hogy ne lopd el a kocsimat. Egyiket se - vonja fel a szemöldökét sértetten, az autóira érzékeny és ezt Loki is jól tudta. Csakhogy különösebben nem érdekelte. Loki csak némán feláll a székről, ahol eddig ücsörgött, a szobájába megy és a lehető leghangosabban, hogy mindenképp értse a másik is a jelzést, bevágja az ajtót.

Mikor vezér lett, nehéz idők jártak a csapat körül. Tyr egyre féltékenyebb lett, merészebb feladatokat adott a csapatnak, túl merészeket is... Loki pedig már kezdetektől nem túlzottan kedvelte a képét és képtelen volt elviselni, hogy még itt is parancsolgatnak neki. Egyszer betörtek egy házba, valami gazdag-féle volt, Loki emlékezett, hogy látta Odin valamelyik partiján. Miután már csak megbotránkozást kelteni ment le, az apja a szobájába parancsolta, míg a partik tartottak, de egyáltalán nem bánta, igazából ez volt a célja. Bemásztak a kertbe, a riasztó nem szólt, ahogy számítottak rá, már gyakorlottak voltak... csakhogy senki nem tudott a kutyákról. Elloptak néhány ékszert, majd mikor kifelé indultak, Loki betört egy ablakot, mert ő tudott a kutyákról, nem volt ostoba, utánanézett a helynek, mielőtt betörtek. Miután meghallották a fenyegető ugatást, mindenki meglódult a kerítés felé, felkapaszkodtak a fákra, Loki az utolsók között ugrott fel és megragadta a mögötte szaladó Baldr karját, azonban az egyik kutya belemélyesztette a fogait a lábába. A fiú felkiáltott, de nem engedte el a társa karját, addig rázta a lábát, míg a kutya vissza nem esett, ők pedig ügyetlenül lezuhantak a fal másik oldalán.

- Basszus Tyr, nem lehettél volna egy kicsit elővigyázatosabb? - mordult rá vezetőjükre, megjátszott aggodalommal a fekete hajú. Ezek után már egyértelmű volt, hogy a régóta kétes jövőjű Tyrnek nincs többé helye vezetőként.

Késő éjjel merészkedik csak ki a szobájából, akkor is azért, hogy keressen valami vacsorát, mert egész nap nem evett semmit. Puha, hangtalan léptekkel oson végig a konyháig, és derékig elmerül a hűtőben, reménykedik benne, hogy Tony nem olyan, aki későn szokott enni. Beteszi a mikróba a tányért és csak némán nézi a számlálót, mintha az egyre csökkenő számok az ő életének utolsó másodpercei lennének.

- Nem láttalak még pizsamában. - Megrezzen, mikor meghallja az oly ismerős hangot és rögtön hátrafordul. Tony ott áll az ajtóban, karbatett kézzel, félmeztelenül. Egy kicsit meg is nézi magának, bár volt már szerencséje hozzá, szívesen megejtené még egyszer azt az alkalmat... valószínűleg, több olyan már nem lesz. - Nekem is van még? - húzza apró mosolyra a száját, miközben beljebb lép, de megtartja a tisztes távolságot.

- Egy kicsit talán adhatok - enyhül meg pár perc múlva, mikor kiveszi a tányért és elosztja a felét egy másikba. Leteszi egymás mellé a kettőt, míg kényelmesen helyet foglal egy széken és lassan enni kezd. Tony csak turkálja az ételt, tekintete a fiút pásztázza, tele kérdésekkel, de inkább hallgat, mert legutóbb is csak ajtócsapkodást kapott. Loki végül sóhajt, arrébb tolja a kiürült tányért és maga elé húzza a férfiét. Tudja, hogy egy falatot sem akar enni, csak kellett valami kifogás, hogy itt maradhasson.

- Régen volt egy bandám. Rongáltunk, betörtünk, loptunk. Úgy éreztem, ők a családom... végre valahol én voltam a vezér és senki nem irányított, mindenki nekem engedelmeskedett. De az előző vezér... Tyrnek hívják. Egy hónapig nem voltam velük és egyszerűen kidobtak azért, akit korábban legyőztem! Én! - rámarkol a villára, mintha csak ellenfele nyaka lenne, a légzése szakadozott a benne tomboló dühtől, a megalázottságtól, amit mindig is érzett. - Csak azért feküdtem le veled, hogy ne vedd észre, mikor elmegyek. Nem akartam visszajönni, de Tyr már ott várt a lakásban és... - Elcsuklik a hangja, pillantását félrefordítja, nem akarja, hogy akárki lássa, mennyire megtörték, újra. Szék csikordul a padlón, kérges tenyér simul az arcára, mikor ajkak érintik az övét, döbbenten belenyög a csókba. Elhúzódna, de mégsem teszi, helyette a férfi hajába túr, átöleli a nyakát, közelebb húzódik hozzá.

- Te komolyan mindent csak azért csinálsz, hogy betegyél a szüleidnek, mi? Tegyél be nekik azzal, hogy velem vagy - súgja Tony a csóktól duzzadt ajkakra.

- Loki, ha tovább tollászkodsz, a vállamon cipellek ki és doblak a kocsiba! - szól be idegesen Tony a szobába, ahogy az órájára pillant. A legkevésbé sem akarja hazavinni a fiút, de az apja látni akarja, mégis mit sikerült nevelnie belőle a nyár alatt. A másik csak valami artikulálatlan kiabálással válaszol, majd kidugja a fejét az ajtón és végül megjelenik a többi testrésze is, a két bőröndöt maga után húzva. Egy kényelmes, zöld ing van rajta, fekete, feszes nadrággal, zöld szemei kissé dühösen, de inkább izgatottan keresik a barna tekintetet. Beteszi a bőröndöket a csomagtartóba, majd kényelmesen elhelyezkedik az anyósülésen és még egyszer átsimítja tenyerét hátrazselézett haján. Furcsa még neki ez a stílus, de Tony meggyőzte róla, hogy szereti látni az arca másik felét is, úgyhogy végül beadta a derekát és időközben ő is rájött, hogy jól áll neki. A férfi beindítja a motort, fél szemmel rápillant a mosolygó Lokira mellette és nekilendül az útnak.

Mikor az Odinson birtokra érnek, már esteledik, az egész család kimegy eléjük, a fekete hajú messziről látja, Thor milyen idegesen toporog, hogy láthassa végre az öccsét, egy apró, gúnyos mosolyt is villant, de csak Tony látja. Megállnak a várakozó család előtt, Odin benyúl a zsebébe, kiveszi a telefonját, bizonyára valamelyik ügyfele megint, de Loki nem zavartatja magát, kecsesen kiszáll az autóból, megkerüli a motorháztetőt és felvigyázója mellé állva, összefonja ujjait, majd átölelve a nyakát, megcsókolja. Odin kezéből kiesik a telefon.