Ensamhet

Ensamhet

Ensamhet - Magány

Fandom: True Blood

Páros: EricxGodric

Újabb fandomtágítás, mert mostanában túl sok True Bloodot néztem (és főleg túl sok videót róluk). Nahátna, nem tudom, kit érdekel vagy kit nem, de alább Eric szenveleg Godric halála után, de hogy slash vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Ebből számíthatóan, Eric POV. És nagyon kísérleti és könyörüljetek.

Vannak dolgok, amiket nem lehet elhinni.

Vannak dolgok, amiket nem akarok elhinni.

Pam odakint áll, az ajtó előtt. Tudom, hogy ott van, bár nem próbált meg bejönni egyszer sem, de érzem az aggodalmát. Nem tudok vele foglalkozni.

Ordítok

Ordítok, mert ahányszor lehunyom a szemem, a te arcodat látom. Az ágy háttámláját markolom, összetörik az ujjaim alatt, reccsen a fa, szilánkok roppannak ki belőle, szétszakadnak a rostok. Elképzelem, ahogy a felkelő nap gyilkos sugarai ugyanúgy széttéptek téged, ahogy én az ágytámlát - túl egyszerű, túl könnyű, nem tudom elhinni, hogy így értél véget. Túl rövid. Túl békés. Túl-túl-túl...

Vér borít mindent

Tollak repülnek szét a szobában, pihék ragadnak a tenyereimbe a vértől. A szétroncsolt ágy szélén ülök, nem tudom, nem is akarom tudni, mióta zártam magamra az ajtót. Pam már nem áll itt, valószínűleg azt intézi, amire én nem vagyok képes. Szégyellném magam, de nem tudok arra figyelni, hogy mi van azon az ajtón kívül. Lehunyom a szemem, érzem, ahogy a meleg vérkönnyek végiggurulnak az arcomon, elkenődnek a többi közt, letörölnöm sem lenne értelme, mert csak végigkenném az arcomon. Lehajtom a fejem, a térdemre hullanak a nehéz cseppek, már a látványuk is tovább hergel - én, Eric Northman, Louisiana ötödik körzetének seriffje, egy szobában sajnálom magam és bőgök, mint egy elveszett gyermek, mert képtelen vagyok elfogadni, hogy van, amit nem tudok megváltoztatni. Megtámasztom a homlokom a tenyereimben, hagyom, hogy a könnyek elborítsanak. Mást tenni nem tudok.

Csend van

Pam már jó ideje nem kopogott az ajtómon. Az elején még bekiabált valamit „Eric, nem sajnálhatod magad örökké”, meg „Térj már észhez” és végül „Szükségem van rád”. Elbuktam, mint térítő, elbuktam, mint seriff. Mindenem elveszett, már semmim nincs, te voltál minden, azonban itt hagytál. Egyedül hagytál, vagy én hagytalak el téged, mert nem tudtalak visszatartani? Én árultalak el, mert nem tudtalak megvédeni? Mikor távolodtál el tőlem, Godric? Miért nem volt már szükséged rám többé?

Rászáradt vértől nehezek a szemeim, de már nem könnyezem többet - a néma falat bámulom fókuszálatlanul. Aztán kopognak.

Feltámadnak a hangok

Mikor Pam újra megpróbálkozik azzal, hogy kihívjon, csak annyit mondok, várjon tíz percet. Nem sietek, egész végig az arcomat nézem a tükörben, ahogy lemosom róla a vért, de most már nem látom a tükörben az arcod, csak a sajátomat, egyedül. Ne haragudj, hogy elhanyagoltam a saját gyermekemet, tudom, hogy ezért már kioktattál volna és teljesen igazad lenne. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egyedül, hiszen itt van nekem Pam, akire vigyáznom kell, akit nevelnem kell, mint a térítője. Nem hagyhatom el, mert ahogy mondtad, nem vagyok már gyerek.

Felveszem a dzsekim és kilépek az ajtón.

- Mehetünk.

Vannak dolgok, amiket nem akarok elhinni.

De túl kell lépnem rajtuk.