Rejtegetnivalók

Rejtegetnivalók

Fandom: Avengers, Winter Soldier

Páros: Frostwinter

„- ...Egyre tanácstalanabb vagyok. Azt hittem, elég lesz neki a támogatásom, de csak rosszabb lett a helyzet, mióta itt van nálam. Mindig egyre messzebb kerül tőlem, valamin mindig megsértődik vagy csak egyszerűen nem enged közel magához... már nem tudom, mit tegyek.

- ...talán... de csak talán, tudok valakit, aki segíthet. De ne akadj ki, oké?”

Bucky elveszett. Steve nem tudja, mi segíthetne rajta, a kétségbeesés határán táncol, mikor beesik Tony Stark, egy rizikós, de talán megmentő ötlettel.

Visszatértem! Nem a csupacukor fluff, de végre nem angst. Nemangsthamondom. (Az első történet, ami hiába akart angst lenni, én úgy döntöttem, hogy nem, ez most happy end lesz, csak azért is.)

A történet ajánlása pedig Raistliné - csak mert Stuckyt egyszerűen nem tudok írni, de neki nagyon szerettem volna már valamit küldeni. Baromi bénán bánok Buckyval, ne haragudj (viszont nézd, alliterálok). Illetve külön köszönet GwenPage-nek, aki miatt a történet megszülethetett, mert zargatott vele és azt mondta, igenis tudok ilyen párossal írni, próbáljam meg. Hogy tudok-e velük írni, abban még mindig nem vagyok biztos, de döntsétek el ti.

Roppan az ág a talpa alatt, magában káromkodna, ha szokása lenne, de így csak morran egyet, ahogy előrenyúl. Nem akarja visszatartani, mert csak rosszabbítana a helyzeten, így is menekül előle, kétségbeesetten áll meg, hátha talán véget ér ez a macska-egér játék. Az előtte futó szintén megtorpan, tanácstalan pillantása a másikét keresi, eddig az volt az egyetlen gondolata, hogy eltűnjön előle, de most meginog. Egészen idáig követte. Nem akarja bántani. Mit akar tőle?

- Buck, gyere velem! Segíteni szeretnék. Segítek - javítja ki magát, mikor rájön, a „szeretnék” talán nem elég erős szó ahhoz, hogy visszacsalja magához. Már ötödjére szökött meg, bár egyszer visszajött, mikor rájött, hogy nincs hová mennie. De az sem segített semmin... Steve azt hitte, ha megtalálja, minden rendbe jön majd, mert ők meg tudják oldani. Mindig, mindent megoldottak ketten, ők, vállt-vállnak vetve a világ ellen, de valami megváltozott. Bucky már nincs vele, csak egy árny a múltból, aki azt sem egészen tudja, ki is igazán és hogy miért van itt. Neki kell támogatnia, azonban a barátja nem hagyja, elhúzódik az érintése elől, képtelen őt lenyugtatni, akármit mond, nem hallgat rá. Steve csendes kétségbeeséssel lassan darabokra tört.

~.~.~.~.~

Ahogy a hegesztő fénye betölti a teret, a hangszóróból pedig Black Sabbath adja az alaphangulatot a munkához, Tony Stark teljesnek érzi az életét. Pepper odafent intézi az ügyeiket, tudja, hogy esélytelen lenne őt bármiről is megkérdeznie, mert a legkevésbé sem érdeklik a cég ügyei. Bár tudja ő, hogy hiába tagadja a nő, igenis szereti a posztját a cégnél, hogy mindenkinek ő lehet a főnöke, tulajdonképpen a volt főnökének is. Tony ezt ellenben nem mindig élvezi - főleg, mikor egyszer csak azzal találja szemben magát, hogy a garázs zárva, egy szigorúan lófarokba fogott, vörös lobonc pedig minden mást eltakar előle. És kivételesen nem jó értelemben.

- Tony, el vagy maradva a munkáddal. Megmondtam, hogy nem csinálom helyetted a dolgodat, mert van nekem is elég. Tessék. - A kezébe nyom egy köteg mappát, majd körömcipőjének elegáns kopogásával eltűnik a látóteréből, meghitt kettesben hagyva őt és a papírmunkát, amit köztudottan gyűlöl. De nem tehet róla, még ilyenkor is szereti Peppert.

Mikor Loki először megjelent nála, határozott felüdülés volt. Nem mintha nem rémült volna meg, ahogy az isten rávigyorgott a nappalijában, már szegezte is rá a legközelebb elérhető fegyvert, főleg mert el sem tudta képzelni, mégis mit keres itt, azok után, amiket elkövetett. Valahogy nem látta maga előtt, amint Asgard megbocsájt neki, sőt még egy buksisimit is kap apucitól, mert ügyes gyerek volt, hogy megpróbálta elfoglalni a Földet.

- Mi a francot keresel itt?! - kérdezte, a keze remegett, és ez rajta a páncéllal sajnos csak látványosabb volt. Loki először nem felelt, könnyed lépteivel körüljárta a nappalit, megérintette a bőrkanapét, úgy tűnt, határozottan tetszik neki. A milliomosnak nem tetszett, hogy Loki bárminek is örül.

- Minden vendéget ilyen hidegen fogadsz, Stark? Nem tudom, miért kedvelnek úgy az emberek - vonta fel a szemöldökét értetlenül, megállva tőle nem messze. A testtartása laza volt, beszéde könnyed, mintha egy régi barátjához jött volna látogatóba, és nem olyasvalakihez, aki elvileg lecsukatta. Elvileg. De úgy tűnt, az isten nincs túlzottan megkínozva vagy börtönbe zárva. Össze volt zavarodva.

- Nem kértem, hogy idegyere. Inkább azt kértem, hogy soha a kibaszott életben ne lássalak még egyszer! - dörrent rá. Az egyetlen, aminek örült, hogy Pepper épp aznap indult üzleti útra, így őt nem fenyegette veszély. Persze aztán kiderült valami olyan, amire ő sem számított. - Meg akartál ölni. Ezek után szerintem senki nem látna szívesen - köpte a szavakat dühödten, de a fekete hajú egyáltalán nem vette fel. Helyette kényelmesen letámaszkodott a kanapé háttámlájára. Egyre jobb lesz, már kényelembe is helyezi magát, gondolta a zseni elveszetten, és kezdte úgy érezni, hogy akármit csinál vagy mond, Lokit nem fogja tudni kiebrudalni a házból, amíg meg nem tudta legalább, hogy mit akar.

- Hát, pedig gyakran fogsz, és nem tehetsz ez ellen semmit. Odin kitalálta, Thor és Frigga kitartó könyörgése után, hogy megkegyelmez nekem, ha segítek a midgardiakon. Úgy döntöttem, veled kezdem. Elnyerem a bizalmad - közölte csevegő hangnemben, mintha csak az időjárást ecsetelné. Tony a döbbenettől még a karját is leeresztette, a páncél lassan levált róla, de a karperecet továbbra sem vette le. - Nem kell félned. Ha megöllek, idejönnek és vagy megölnek engem is, vagy egy életre bebörtönöznek. Az egy isten számára igen hosszú idő, nekem pedig egyik sincs a terveim között - világosította fel a teljes helyzetről. Anthony Stark nem gyakran tátotta el a száját eddigi életében, de ez egy ilyen alkalom volt. Lokit tulajdonképpen... rehabra küldték megalomániából? Az istenek totálisan megbolondultak.

- Itt mindenki megőrült? Egy pszichopata gyilkos vagy, erre visszaküldenek ide? Tuti, hogy nem csak megszöktél és ez valami csapda? - ráncolta a homlokát gondterhelten, de tudta, ezeket a kérdéseket felesleges feltenni. Tudta, hogy Loki igazat mond, Thor már itt lenne, ha megszökött volna, na meg semmi értelme nem lett volna pont ide jönnie, hiszen Vasember azonnal feldobná.

- Megkérdezheted Thort, de nem látnám, ha nem muszáj. Így is elég megalázó nekem ez a helyzet, szóval mi lenne, ha egyszerűen elfogadnád a kísérleti nyúl szerepét, te lennél a hős, aki megjavítja az őrült Loki Laufeysont, aztán mindketten békében élnénk?

- Én mit is nyerek ezen? Azon kívül, hogy szerinted hős leszek - fonta össze mellkasa előtt a karjait. Nem mintha számított volna a véleménye, úgy érezte, annyira azért ismeri Lokit, hogy ha akar valamit, az úgy lesz. A Föld leigázását kivéve.

- Nem öllek meg most azonnal. És néha elszabadulhatsz a nődtől, meg a munkádtól. - Ez volt az aduász. És Tonyt meggyőzte.

~.~.~.~.~

Vannak békésebb napok, mikor nincs vele gond. Csak szótlanul ücsörög a kanapén és olvasgatja Steve könyveit, amiket éppen talál vagy érdektelen arccal kapcsolgatja a tévét. Steve úgy vette észre, hogy az nem igazán tudja lekötni, csak mechanikusan kapcsolgat, miközben a műsorokat nem is figyeli, azonban az olvasásba néha igazán bele tud merülni. Most is a fotelben kuporog, előtte az érintetlen kávé, már le tudja főzni magának, ha esetleg korábban kelne, mint a barátja, ami elég gyakran megesik. A Kapitány nem egyszer ébredt már a konyhából jövő csörömpölésre, ami azt jelezte, hogy Bucky megpróbál kávét vagy reggelit csinálni, ami általában inkább végződött katasztrófával a konyhára nézve, mintsem ehető végeredménnyel. Ilyenkor a szőke csak egy elnéző mosollyal megmutogatta neki, hogyan is kell csinálni, majd együtt kitakarítottak, de mindig látta barátja arcán a borús kifejezést - szégyellte magát, amiért ilyen alap dolgokra nem volt képes.

- Bucks, mit olvasol? - lép mellé kíváncsian, a saját gőzölgő bögréjét szorongatva. Csak egy egyszerű, kockás ing van rajta, egy kényelmes melegítőnadrággal, Buckyn szinte ezen összeállítás tökéletes másolata. Fel sem pillant a könyvből, csupán felemeli a kezét, hogy Steve láthassa a borítót. „Moby Dick” olvassa lehajolva, mikor pedig visszaegyenesedik, a másik férfi leereszti a karját, hogy újra kényelembe helyezhesse magát. Eszébe jut az asztalon lévő bögre, benne a kihűlt kávéval, de mikor érte nyúlna, ujjai meleg kerámiát találnak, s lassan köré is fonódnak. A meglepettség végre elég indokot szolgáltat, hogy felnézzen a sorok közül, épp akkor, mikor Steve belekortyol a kezében lévő, hideg kávéba, egy kis mosollyal. Szeretné, ha mindig ilyen lenne a reggelük. Ilyen békés.

- Köszönöm. - Felemeli a bögrét, ahogy beleiszik, a forró kávé égeti a nyelvét, de az arca meg sem rezdül. Tudja, hogy most örülnie kéne, amiért Steve kedvességből kicserélte a kávéjukat, ráadásul nem is véletlenül, mert pont olyan az ízesítése, ahogy szereti - ő három cukorral issza, Steve eggyel. Mégis megissza az édes, kihűlt kávét miatta. Tudja, hogy legalább hálásnak kéne lennie, de nem érzi.

- Fújd meg, még a végén megégeted magad - szól rá lágyan a férfi, ő azonban csak ingerülten morran egyet.

- Nem vagyok gyerek! Tudom, hogy mit gondolsz, de nem vagyok gyerek. Olvasok. - Újra bezárkózik, a büszkeségét védi, az egyetlen dolgot, amiről úgy érzi, még megmaradt neki. Steve sóhajt, tudja már, hogy ilyenkor nem érdemes erőltetni a társalgást, de bele kell harapnia a szájába, hogy ne mondjon mégis valamit. Nem tudja, mi lesz a következő, ami tovább rontja a helyzetet, ami távolabb löki őket egymástól, de néha úgy érzi, ennél távolabb nem is lehetnének. Egyedül maradt, és Bucky sem mellette, sem ellene nincsen többé.

Aznap éjjel Bucky rosszat álmodik. Mikor Steve átrohan a vendégszobába, hogy lenyugtassa, végül le kell ütnie.

~.~.~.~.~

Loki tulajdonképpen nem igazán zavarta Tonyt. Persze az elején nem volt vele egyszerű, mert kedve szerint tűnt fel és ment el, igazából nem különösebben érdekelte, hogy arra figyeljen, a találkozóik mikor lennének alkalmasak a milliomosnak, elvárta, hogy ő igazítsa hozzá az idejét, ami igen nehéz volt, mert nem egyszer zavarta meg például rekorddöntés közben. Mikor legutóbb megelégelte, hogy Loki miatt mindig abba kell hagynia, kihívta egy videójáték-párbajra. Miután az isten hajlandó is volt leadni a büszkeségéből annyit, hogy leüljön vele játszani, Tony megbánta, hogy ez az ötlet valaha is eszébe jutott és megfogadta, hogy többet egy olyan istennel nem játszik, aki a cselszövés és a stratégia mestere.

- Hogy a picsába csinálod? - pattant fel a kanapéról, ledobva a joystickot oda, ahol az előbb még ült. Loki csak unottan nézett rá, majd finoman letette maga mellé a sajátját és megvonta a vállát.

- Már akkor kiismertem a módszereidet, mikor harcoltál ellenem. Nem gondolkozol, csak támadsz, így sok támadható pontot hagysz magadon, amit egyszerűen ki lehet használni - ecsetelte könnyeden, ahogy szintén felállt. Tony akkor elhatározta, hogy sakkozni soha nem fog vele. Azóta is megszállottan kihívta, ahányszor csak találkoztak és mindannyiszor veszített.

A milliomos sosem gondolta volna, hogy valaha megkedveli azt, akit legszívesebben megnyuvasztott volna élve, de ahogy látja, hogy a mindig életvidám isten hogy lesz egyre fásultabb a látogatásai alkalmával, komolyan elkezd aggódni érte. Néha puhatolózik nála, hogy áll a szénája odafent, de biztatóak a hírek, így ötlete sincs, mégis mi ronthatja le ennyire a kedvét. Már az sem igazán tudja meglepni, ha Loki egyszer csak beteleportál a műhelyébe, de most mégis megugrik, ahogy mögötte véletlenül lever valamit.

- Loki, az istenit, nem tudnál kopogni? - förmed rá, felvéve a földről a szerszámait, amit elejtett a meglepetéstől.

- Azt hittem, már nem tudlak meglepni. Sakkozzunk - közli köszönés helyett, tudomást sem véve arról, hogy a férfi éppen min dolgozott. Tony csak sóhajtva megcsóválja a fejét, majd feláll az asztaltól, és a terasz felé indul, ahol Loki már ott várja, a kipakolt sakk-készlet előtt. Már ahhoz is egészen hozzászokott, hogy szabadon teleportálgat a házában, úgysem tudja megakadályozni.

- Gáz van? Mostanában olyan vagy, mint akin átment egy úthenger. - Lép egyet, leüti a fekete lovat. - Sakk.

- Mióta érdekelnek a gondjaim, Stark? - húzza fel a szemöldökét gúnyosan, de nyomott hangulata még ezt is inkább nevetségessé torzítja. Hamar fel is adja a próbálkozást, majd inkább lép. Tony azt a bábuját is leüti.

- Mittomén'. Nem vagyok annyira hülye, látom, hogy eltűnt az a hülye örök vigyorod, amit legszívesebben levertem volna a képedről régebben. Szóval, mi van? - Maga sem tudja, miért is kérdezi ezt. Sosem volt igazán jó a lelki gondok ápolgatásában, ő inkább megoldotta annyival, hogy holtrészegre itta magát, aztán felszedett néhány nőt. Mióta ott van neki Pepper, csak holtrészegre issza magát néhanapján. Nem is egészen biztos benne, hogy jó ötlet faggatni a gondjairól Lokit, azonban ő nem tűnik mérgesnek, sokkal inkább olyan, mintha zavarban lenne.

- Odin még mindig nem elégedett az eredményemmel, de kénytelen volt belátni a vén bolond, hogy teljesítem, amit kirótt rám. Midgard kénytelen nélkülem élni és ami az elfoglalását illeti, fogjuk rá, hogy már nem érdekel. Mostanság valahogy semmi sem tud érdekelni - ingatja meg a fejét, mikor Tony mattot ad neki. Az első alkalom, hogy legyőzte.

- Neked haver, nő kéne. Komolyan mondom. Indiszkrét kérdés, de mikor volt utoljára valakid? Régebben egy megalomán őrült voltál, akkor nem figyeltél ilyesmire, de mióta nem tudsz apuci ellen harcolni, meg világhódítani, elkezdett hiányozni. Most mondd, hogy nincs igazam! - Szivarra gyújt, majd hátradől a székben és kényelmes pöfékelésbe kezd, míg a vele szemben ülő döbbenten tátog az okfejtésen.

- Nekem nem kell semmiféle nő. Most elmegyek - közli, ahogy feláll a székről, majd eltűnik. Mikor legközelebb felbukkan, a Stark-villa csak messzi délibábnak tűnik a tengerparton. Nem akar még visszamenni Asgardba, muszáj kiszellőztetnie a fejét, mielőtt a bátyja megint rászáll, hogy milyen napja volt. Nem akarta elmondani a milliomosnak, de legfőképp azért nincs szüksége nőkre, mert a legkevésbé sem képes érdekelni egyik sem...

~.~.~.~.~

Mikor Bucky felébred, hasogat a feje, úgyhogy lassan kikel az ágyból, majd szinte már megszokottan indul a fürdő felé, hogy fájdalomcsillapítót szerezzen. Nem egyszer ébredt már fejfájásra, amit Steve és ő is annak tudtak be, hogy hosszú éveken keresztül turkáltak a fejében. A rémálmok után gyakran kínozza egész nap a kellemetlen hasogatás, de általában a homloka felől jön, most azonban a tarkója lüktet, mintha leütötték volna. Álmosan megdörzsöli a nyakát, elfojt egy ásítást, ahogy lassú léptekkel végigcsoszog a nappalin, de mikor benyit a fürdőbe, a legkevésbé sem mindennapos látvánnyal találja szembe magát. Steve a tükörben nézegeti a belilult szemét, felrepedt ajka lekenve valamivel, az exkatonának pedig torkán akad a szó, ahogy meglátja az arcát.

- Ezt én tettem veled? - Meglepetés csendül a hangjában, lassan kezd összeállni benne, miért fáj annyira a feje, a döbbenettől tátva marad a szája.

- Semmi baj Buck. Megesik. - Steve még most is mosolyog, a seb megfeszül a száján, de vér már nem buggyan ki belőle, gyógyulófélben van. Steve sebei gyorsan gyógyulnak. Ez nem változtat azon, hogy ő okozta őket... és nem emlékszik rá.

- Ne haragudj - mondja gépiesen, mikor pedig kopognak, egyből kifordul a fürdőből, hogy ne is kelljen látnia, az eszébe sem jut, hogy neki nem szabadna ajtót nyitnia, hiszen a barátjához általában SHIELD-ügynökök látogatnak el, akik nem tudnak arról, hogy ő itt lenne. És nem is kéne tudniuk.

Tonyt tegnap óta furcsa mód aggasztja Loki viselkedése, főleg mert úgy érzi, eléggé beletrafált a közepébe, csak nem tudja, hogy lehetne ezt az egészet kezelni. Ott van Banner, akit megkérdezhetne, de ő sem igazán ért az emberekhez, még saját magához sem igazán, a többiek meg szintén érzelmi analfabéta kémek és bérgyilkosok, így csak egyvalaki maradt a listán - Steve Rogers. Nem telefonál oda, csak Steve lakása felé indul, gondolja, úgyis otthon van, mert hol máshol lenne, legfeljebb ha ott nem találja, majd felhívja. Mikor azonban bekopogtat, a legkevésbé sem azzal találja szembe magát, akire számít...

- Mégis mi a fr... - kezdene bele az értetlenkedésbe, mikor Télkatona berántja a lakásba, becsapja az ajtót és leszorítja a földre. Képtelen kiszabadulni a birkózófogásból, a karja feszül, mikor pedig a kapitány kiront a fürdőszobából, egy csinos monoklival a szemén, akkor már végképp nem tudja hová tenni a dolgokat.

- Te csináltad ezt vele, te szemét?! Csak kerüljek ki a kezeid közül és elbánok veled! - tekergőzik, azonban a válla fájdalmasat roppan, így hamar eláll attól a lehetőségtől, hogy kikerüljön a szuperkatona alól.

- Buck, semmi baj, engedd el! Ő Tony Stark, barát, nem fog téged bántani! - próbálja menteni a helyzetet a férfi, ahogy feléjük siet. Bucky mérlegeli a helyzetet, kis ideig még szorítja a földhöz az alatta lévőt, de hamar megállapítja róla, hogy nem jelent rá veszélyt, így fel is áll, a szemeiben értetlen csillogás.

- Azt mondta, elbánik velem. Meg akar támadni, de könnyedén le tudom szerelni - ráncolja a homlokát, hiszen számba véve a lehetőségeket, nem érti, miért fenyegetőzik a nála látványosan gyengébb alak.

- Nem-nem, Mr. Stark nem akar téged megtámadni. Minden oké, menj be a nappaliba, én beszélgetek vele és csinálok reggelit - mondja, mire Bucky még vet az idegenre egy bizalmatlan pillantást, de kis tétovázás után letelepszik a szokásos foteljébe, és kinyitja a Moby Dicket a könyvjelzőnél. Steve betereli a milliomost a konyhába, majd be is csukja az ajtót, hogy a barátja minél kevesebbet halljon a beszélgetésből. Nem szeret előtte titkolózni, de vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tud. Ilyen Anthony Stark hozzáállása is az ellenséghez.

- Rogers, mit csinál itt a kibaszott Télkatona? Körözik, ha nem esett volna le! És tudtommal neked nem szokásod közellenségeket bújtatni a lakásodban! - morogja, nehogy Bucky a nappaliban meghallja. Annyi esze neki is van, hogy ilyeneket próbál halkan mondani, mert az a fickó tényleg megölheti egyetlen mozdulattal, ezt az előbb tapasztalta első kézből. - És nézd már meg, mit csinált veled!

Steve először nem válaszol, tojást tör és ver fel, majd serpenyőbe teszi rántottának és két szelet kenyeret is berak a pirítóba. Igazából nem akar magyarázkodni, pedig tudta, hogy egyszer eljön majd a pillanat, mikor lebukik, de remélte, hogy ez akkor fog bekövetkezni, mikor Buckyt már sikerült rendbe hozni. És jelenleg Bucky mindenhogy van, csak rendben nem. Gondterhelten sóhajt, majd megfordítja a tojást.

- Én... én nem akartam titkolózni. De ő nem az ellenség, Stark, meg kell értened, jó ember! Ő a barátom és nem hagyhattam, hogy egyedül legyen a világban. Meg kell őt védenem, de... ő nem akarja. Egyre tanácstalanabb vagyok. Azt hittem, elég lesz neki a támogatásom, de csak rosszabb lett a helyzet, mióta itt van nálam. Mindig egyre messzebb kerül tőlem, valamin mindig megsértődik vagy csak egyszerűen nem enged közel magához... már nem tudom, mit tegyek. - Megfáradtan rogy le a székre, miután kitette két tányérra a rántottát, de aztán fel is kapja a fejét. - Ne haragudj. Kérsz? - Már pattanna is fel, hogy pótolja a reggelit vendége számára is, azonban a milliomos megakadályozza.

- Nem kösz, így is eléggé tele van a fejem, meg a gyomrom ezzel az egésszel. Viszont talán... de csak talán, tudok valakit, aki segíthet. De ne akadj ki, oké?

~.~.~.~.~

Loki, miután úgy gondolta, a milliomos nem fogja feleslegesen zaklatni, megmondta neki, ha szüksége van rá, hogyan tudja elérni, mivel náluk nincs telefon, amin felhívhatná. Persze Tony sosem volt hajlandó eddig így szólítani az istent, mert túl nagy volt ahhoz a büszkesége, hogy az ég felé nézve, bolond módjára kiáltozzon Heimdallért, hogy küldje már le hozzá azt a féleszű istent. Loki ennek persze kifejezetten örült, mert legalább nem zargatták sokat, na meg nem kellett magyarázkodnia, miért rohangál hozzá a kapuőr. Így hát, Tony Starknak igencsak nehezére esett mégiscsak félredobni a büszkeségét és Lokiért kiáltani, de nem kellett csalódnia, hamarosan megjelent a nappalijában az igencsak feldúlt istenség.

- Elég kellemetlen, mikor Heimdall fürdés közben közli velem, hogy hívsz. Sietnem kellett, úgyhogy remélem, haldoklik valaki - morog, hátrasimítva a haját, amin a zseni majdnem elneveti magát, mennyire hiú is a fekete hajú. De mivel szüksége van a segítségére, így nagy nehezen türtőzteti magát.

- Azt mondtad, segítened kell egy emberen. Mivel nekem nincs miért segíteni, így gondolom azért apuci nem olyan elégedett veled, mint kéne. Nos, találtam valakit, akit megmenthetsz és így senkinek egy szava se lehet rád. - Nagyobb vigyorral ecseteli az üzletet, mint kéne, de őszintén szólva alig várja Loki arckifejezését, mikor meglátja, kiről is van szó. Hiszen csak tudja ő is, mi történt nemrégiben a SHIELD-el, már csak abból, hogy néha beszélgettek róla. Az istenség szemeiben érdeklődés csillan, elgondolkodva fonja össze karjait a mellkasa előtt, hiszen így valóban teljesítené a rá eső részt a büntetésből, amit Odin kiszabott rá, úgyhogy végre megszabadulhatna az állandó megfigyelés alól is. Elég zavaró tud lenni, ha minden lépését követik einherjarok.

- Rendben, menjünk - mondja végül, egy kis megjátszott gondolkodás után, de a másik férfi megragadja a karját.

- Kocsival megyünk. A végén még szitává lőnek, ha beteleportálsz a lakásukba.

~.~.~.~.~

Loki egész út alatt nem szól semmit, ami igen szokatlan tőle, de a milliomos kivételesen nem is bánja, hogy nem jártatja a száját megállás nélkül, ahogy mindig. A fejét az ablaknak döntve bámulja a tájat, miközben hallgatja az információkat, amiket a férfi mesél arról a bizonyos, állítólag „tutira kedvelni fogjátok egymást, eléggé egy húron pendültök” midgardiról, aki segíthet az igencsak bizonytalan helyzetén. Nem telik bele sok idő, hogy megérkezzenek a lakás elé, Steve apartmanja látszik, hogy csakis az övé lehet - annyira rendezett, annyira amerikai, hogy annál jobban nem is lehet. Tony felszökken az ajtóhoz vezető néhány lépcsőn, idegesen toporog, mert Loki mégiscsak Loki és jó lenne, ha senki nem látná meg az utcán ácsorogni. A mellette álló férfi azonban teljesen nyugodtnak tűnik, egy ember el is megy mellettük, de egyáltalán nem foglalkozik velük. A zseni egy értetlen pillantást vet oldalra, az isten azonban csak egy cinkos kacsintással válaszol, mikor pedig Steve kinyitja az ajtót és beinvitálja Tonyt, majdnem rácsukja az ajtót a másikra. Loki besurran a résen, majd levéve magáról a varázst, ami eddig láthatatlanná tette társán kívül mindenki más számára, rávigyorog vendéglátójukra.

- Nagyon örülök, Kapitány - köszön, jót szórakozva a vele szemben álló arcán. Steve csak tátog, pillantását az isten és barátja között jártatja, valami magyarázatot várva, de végül nagy nehezen kinyögi:

- Én is... azt hiszem. - Végül lassan összeszedi magát, kihúzza a tartását és kicsit megköszörüli a torkát. - Nos ez elég... meglepő fejlemény. Bár így nem egészen értem, miért is ítélkeztél felettem, Stark - vet egy feddő pillantást a férfira, aki zavart vigyorral válaszol. Itt állnak Amerika Kapitány lakásában, két körözött bűnözővel, az egyik a SHIELD-et akarta elpusztítani, a másik az egész Földet. Igazán remek kilátások.

- Steve, kik jöttek? - Bucky kíváncsian pillant ki a nappaliból, a kezében könyv, túl nagy volt a kíváncsisága, így le sem tette, ahogy kijött. Nem igazán jönnek hozzájuk vendégek, Steve elmagyarázta neki, hogy valószínűleg bárki, aki jön, az meg akarná ölni, így ha Natasha vagy valaki meglepetésszerűen jönne fel, neki mindig el kell bújnia a szobájába. Most viszont Steve nem mondta, hogy bújjon el, sőt, korábban figyelmeztette, hogy vendégeik lesznek majd és egyikük sem akarja bántani, így jó lenne, ha nem támadna rájuk.

- Szóval ő az? - A magas, fekete hajú alak könnyed lépteivel előtte terem, ujjaival megsimítja az arcélét, majd az állát. Zöld szemei kíváncsiságtól ragyognak, keresik a szürke tekintetet, mikor pedig végre megtalálják, Buckyt szinte beszippantja a pillantása. Kissé még el is tátja a száját, nem szereti, ha megérintik, de ezt most némán tűri, amit a mögöttük álló szőke férfi döbbent arccal jutalmaz.

- Ki vagy te? - Bucky hangja kásás, de határozott, igyekszik felmérni a helyzetet és nem elveszni az előtte álló férfi zöld szemeinek örvényében. Tudja, hogy látta már valahol az arcát, ott motoszkál az emlékei sötét zugában, de nem képes visszaemlékezni, mégis hol...

- A nevem Loki. Asgardból jöttem és isten vagyok - mutatkozik be illendően a kérdezett, egy cseppet sem foglalkozva azzal, hogy van olyan ember, aki nem tudja róla, kicsoda. Valószínűleg erre sem emlékszik, az alapján, amiket Tony az út alatt elmondott neki róla, nem sok minden van, amiről tudja egyáltalán, micsoda. Bucky elméjében az információk lassan összerakják magukat, Steve beszámolói az elmúlt időkről, a belé táplált adatok, az újságcikkek és tévéadások mind ezt igazolják - ez a fekete hajú istencsapása az, akinek mondja magát. Nem is tudja, mi hajtja, mikor hátracsavarja a vele szemben álló kezét, magához rántja, majd szinte rutinosan veszi el tőle a tokjában lapuló tőrt. A szorítása kemény, fém markol húst, Loki csuklója fájdalmasan roppan, de az arcán még meglepettség sem látszik, mosolya egy elégedett macskáé, nem mozdul, Tony pedig a feléjük mozduló Steve mellkasára teszi a tenyerét, hogy ne avatkozzon közbe.

- El akartad pusztítani New York-ot. - Nem kérdés, csupán egy egyszerű kijelentés, nem vár rá helyeslést vagy tagadást, csupán csak közli, mi a bűne. A kezei közt raboskodó alak azonban egy pillanat alatt zöld füstté robban, könnyedén eloszlik a levegőben, majd lassú taps hallatszik, Loki kényelmesen a falnak támaszkodik, halk kuncogást enged meg magának, hogy feloldja a helyzet feszültségét. Rettentően mulattatja a rá szegeződő értetlen tekintet a két szuperkatonától, saját felsőbbrendűsége és esze sosem adta meg neki, hogy bármire is ily bárgyún tudjon nézni. Bár, mit is várt katonáktól.

- Valóban el akartam, hogy a saját uralkodásom alatt újjáépíthessem, ezerszer gyönyörűbb fényben. De ti, emberek, elég nehezen értitek meg a felsőbb akaratot - ingatja meg a fejét egy lemondó kis mosollyal, amivel a szülők közlik „majd megérted, ha nagy leszel”. - Most azonban nem ezért jöttem. Anthony mesélt rólad és a tetteidről. Felkeltetted az érdeklődésemet, ami igen nagy szó, egy egyszerű ember esetében. - Hangja nyájas, behízelgő, ahogy negédes mosolya is azt sejteti „minden rendben, nincs veszély”. Buckyt azonban egész életében arra képezték ki, hogy mindenben a veszélyt lássa, az első emléke kiképzés, az utolsó emléke harc. Nem olyan fajta, aki egy mosolytól megnyugszik, amit valaki olyan arcán lát, aki nemrég még világuralomra tört.

- Te ezt nem értheted. Isten vagy, mi problémád lehetne? - vágja a fejéhez hirtelen jött dühvel, amivel még magát is meglepi. Való igaz, milyen problémái lehetnek bárkinek, aki képes utazni világok között, aki több ezer évet él és nem kellett hozzá szörnyű kínokat átélnie! Bucky dühös, a szemében tűz lobban, ahogy egyre inkább hergeli magát gondolatban. Mégis hogy érthetné meg őt? Kitaszított, senkinek sem kell, akár egy elhasznált, kukába vágott rongyos játék. Romlott. Javíthatatlan. Elavult. A tekintete elfelhősödik, régóta először merül bele a gondolataiba annyira, hogy ne észlelje a hirtelen jött veszélyt és így reagálni se tudjon rá. Loki ráront, akár a lecsapó kobra, elkapja a torkát, fél kézzel szegezi a falnak. Isteni ereje ellen még ő sem tud hadakozni, fém szorítja kétségbeesetten az őt vasmarokkal tartó kart, mely azonban nem enged. A fekete hajú közel hajol hozzá, árad belőle a gyűlölet, a zöld szemekben végtelen szomorúság.

- Azt hiszed, csak nektek, embereknek vannak gondjaitok? Hogy attól, mert én máshol élek és fejlettebb vagyok, mint ti, már érzéseim sincsenek? Te, ostoba halandó, ne merészelj nekem arról beszélni, hogy nem érthetlek meg! Téged egész életedben szerettek, tökéletes voltál, pátyolgattad a gyenge legjobb barátodat és fel sem tűnt, hogy mindenki mennyire imád. Tudod milyen, amikor születésedtől fogva kitaszítanak azok, akiket a családodnak hiszel? Hogy is tudhatnád, mikor neked tökéletes volt az életed! James Barnes, a katona, akire mindenki büszke, a védelmező, akire Steve Rogers, a gyenge és védtelen kisfiú felnéz! És mi lett belőled? Egy roncs. Csak én segíthetek rajtad, mert én tudom, mit érzel. Csakis én és senki más - sziszegi az arcába, szája rémületes vicsorba torzul, mikor azonban a fogvatartott bólint, ő elereszti, majd hátralép. Arcvonásai kisimulnak, újra a nyugodtság álarca költözik éteri vonásaira, azonban karját, amelyet Bucky a szabadulásért szorongatott, ügyetlenül, fájdalmasan tartja. Steve kezei a látványtól ökölbe szorítva, már az elején ráugrott volna Lokira, ha Tony nem állítja le, hogy az isten nem akarja őket bántani, így biztosan a barátját sem fogja, s csak lassan lazítja el ujjait, mikor rájön, hogy valóban nincs veszély. Loki nem az, akinek egykor mondta magát és az sem, akinek ők látták - csak valaki, aki egész életében egyedül volt. A Kapitány még szinte meg is sajnálja ezért. Barátjára kalandozik kíváncsi tekintete, aki megkövülten, letaglózva ácsorog a falnál, olyan, akár egy magára hagyott gyermek a bevásárlóközpontban. Tanácstalan, nem tudja, mi erre a helyes reakció, sajnálnia kéne, bocsánatot kérni, hogy megbántotta? Megbántotta egyáltalán Lokit?

- Sajnálom - böki ki végül az első szót, ami eszébe jut, még ha nem is igaz vagy igazából nem is tudja, mit jelent. Úgy érezte, így helyes.

- Ne röhögtess, nem sajnálsz te semmit. Nem ígérem, hogy rendes embert faragok belőled... de megteszem, amit tudok - mondja végül az asgardi eltöprengve, mire Bucky habozás nélkül bólint.

~.~.~.~.~

A párosnak az első időkben határozottan nehéz megszokni a véletlenszerűen beteleportáló Lokit. Persze tudják, hogy ennél csak bonyolultabb megoldások vannak, így kénytelenek lesznek ezt elviselni, de a fekete hajú sem repes az örömtől, mikor éppen csak ki tudja kerülni a nyakát veszélyeztető pajzsot vagy (ha épp Bucky van a közelben és nem Steve) éppen kést. Végül kénytelen-kelletlen, de lassan hozzászoknak a hirtelen jött helyzethez, Steve apatikus nyugalommal viseltetik Loki hirtelen feltűnései iránt, míg régi barátja inkább félelemmel vegyes izgalommal várja az újabb és újabb találkozókat. Hosszú időbe telt, de lassan rájött, hogy az isten tényleg nem akar nekik ártani és akkor valamennyire megnyugodott, azóta inkább kíváncsi rá, mintsem a veszélyt lesse minden mozdulatában.

- Vannak emlékeid arról, aki voltál? - A nappaliban ülnek, a szőnyegen, Bucky kényelmetlenül érzi magát kettesben az istenséggel, de úgy érzi, még kínosabb lenne, ha Steve is a szobában tartózkodna, ő azonban mindig tiszteletben tartja Loki kérését, és nincs jelen a „foglalkozásaikon”. A kérdésen zavarodottan elgondolkozik, a szőnyeg szövetét nézi, a szálak figyelése annyira leköti, hogy egy pillanatra elfelejti, hogy éppen válaszolnia kéne egy kérdésre. A támaszpontokon és a laboratóriumokban sosem voltak szőnyegek.

- Villanások. Zavaró villanások. - Nehezen forgatja a szavakat a szájában, mintha nem tudná, hogyan is fogalmazza meg a gondolatait. Valóban nem tudja. - Tudom, hogy milyenné tettek és hogy nem olyan voltam. Tudom a különbségeket. Olvastam - jegyzi meg, miközben elkeseredetten emlékek után kutat, de nem talál semmit, csak a falat, azt a hatalmas falat. - Ha sokat gondolkodom rajta, megfájdul a fejem. Steve szeretné, hogy emlékezzek.

- Steve szeretné - visszhangozza Loki, némi gúnyos felhanggal. - És te szeretnél emlékezni? Az életed a tiéd, nem Steve-é vagy ez enyém, ezt jegyezd meg. Ha most Steve azt mondaná, hogy nem mozdulhatsz, amíg kivéreztetlek, lassan és fájdalmasan, akkor te még egy hangot sem adnál ki, mert megparancsolták neked. Szépen és csendesen elviselnéd és meghalnál. Meg akarsz halni? Akarhatsz dolgokat, James. Mondd utánam: Loki, kérem a tőrödet - artikulálja talán túlzóan is, ahogy beszélni tanuló gyermeknek tanítaná az ember.

- Loki, kérem a tőrödet - ismétli Bucky, szinte ugyanazzal a kiejtéssel és hangsúllyal is, engedelmesen.

- Nem - vágja rá egyszerűen, amitől a másik megzavarodik, nem egészen erre számított. De mikor kapott ő bármikor is olyan választ Lokitól, amire számított? - Látod, pont ez a probléma. Ha mondok neked valamit vagy Steve mond neked valamit, egyszerűen ellenkezz. Érted? Saját akarat. Van lehetőséged dönteni és erőd is hozzá, hogy kitarts mellette. Tedd meg. James, nem vehetsz levegőt, amíg nem szólok - parancsolja egyszerűen, de a másik meglepetésében röfögve felnevet. Szája elé kapja a kezeit, hogy elfojtsa a kacagást, ami idegen, éles hangként hasít a fülébe, nem ismeri fel, amíg emlékei tartanak, nem nevetett egyszer sem. Jó pár percre feszült csend telepszik közéjük, az asgardi csendesen várja, hogy tanítványa megeméssze magában az új tapasztalatot, mikor Steve kopogtat az ajtón és kíváncsi szőke feje hamarosan fel is bukkan.

- Kész az ebéd, gyertek - mondja, szinte már megszokottan. Az elmúlt időben egyre kevésbé feszélyezi a tény, hogy két közellenség is a lakásában tölti nagyjából az egész napját.

- Nem - ellenkezik Bucky, mielőtt átgondolhatná, mit is csinál és ezzel még magát is meglepi. - Nem vagyok éhes, szeretnék még tanulni - igyekszik megmagyarázni a hirtelen változást, mire a szőke vállat von és becsukja maga után az ajtót. Loki lopva elmosolyodik.

~.~.~.~.~

- Jó reggelt. - Bucky álmosan kitámolyog a szobájából, hosszú haja csupa kóc, csak a pizsamanadrágját viseli, felső teste fedetlen, ami ritka látvány. Nem szereti látni a fémkar illesztését.

- Hogy aludtál? - Loki immár megszokottan fogadja azzal a meghatározhatatlan, de mégis kedves mosolyával, az asztalnál ücsörögve. Stevenek sokáig tartott rábeszélnie, hogy székre üljön és ne a konyhapultra (ilyenkor az istenség igencsak gyerekes duzzogást rendezett le).

- Nyugodtan - feleli lesütött szemekkel. Loki feláll, lassú, légies lépteivel közelebb sétál az ex-katonához, tekintetét szemérmetlen módon legeltetve a felsőtestén. Bucky kerüli az éhes pillantást, mereven, szinte pislogás nélkül nézi a padlót, ahogy igyekszik egyáltalán nem tudomást venni a felé közeledő istenről. Mikor megérzi a gyengéd érintést a fémkar illesztésénél, teste összerándul, védekezve lépne hátrébb, azonban a vállára markoló hófehér ujjak megakadályozzák, így kénytelen ott maradni a helyén, eltűrve, hogy Loki ujjai testének azon a részén játszanak, melyet a legjobban gyűlöl.

- Ne mozdulj - csattan az istenség hangja a feszült csendben, mikor pár pillanat múlva újra megpróbál elhúzódni tőle. - Meg kell tanulnod, hogy ez is a részed. Nem szabad gyűlölnöd vagy undorodnod tőle, érted? Nem vagy már a csinos arcú katona, aki meghódította az összes lányt a támaszpontokhoz közeli városokban, ez vagy te, a fémkar, a hibáid, a fegyvereid, ezt nem tépheted ki magadból, nem változtathatod meg. Érted? Ma nem vehetsz fel rá semmit. - Végig a szemeibe néz, azokba a szomorú, ezüstszürke szemekbe, amik minduntalan kerülik a pillantását, de ő nem hagyja, az állánál fogva kényszeríti, hogy ránézzen.

- Meg fogom neked tanítani, hogy legyél erősebb - ígéri, megsimítva előbb még állát markoló ujjaival az arcélét, mikor hirtelen hangos csörömpöléssel összetörik valami, Steve pedig hangos bocsánatkérések közepette tapogatózik konyharuháért, hogy összeszedje a mindenfelé szétrepül bögredarabokat. Lehajol és a tenyerébe szedegeti a nagyobb cserepeket, Loki keményen markol a másik katona vállára, mert látja, hogy Bucky automatikusan fegyvert keres a tekintetével, körmei félhold alakú nyomokat hagynak a bőrében. Steve már felmosóval törölgeti a maradék kávét a földről, valami olyasmit motyogva az orra alatt, hogy kellemetlen, amikor az ember a mindennapi életben elfelejti, hogy szuperkatona, mikor barátjában lassan realizálódik, hogy valóban nincs veszély. Ökölbe szorított kezeit kiengedi, tartása lazul, az istenség pedig elengedi őt, tudja, hogy nem szereti, ha megérintik. Bucky meglepetten simít végig ujjaival a vállán maradt nyomokon, valami furcsa érzés szalad végig a gerincén, zaklatott, ideges és mégis jó érzés, kiszárad tőle torka, nem tudja definiálni, de úgy érzi, erről nem szabad szólnia senkinek.

- Menj és foglald el magad valamivel, szeretnék beszélni a barátoddal. - A barna hajú bólint a „parancsra”, majd ahogy kimegy, még az ajtót is becsukja maga után. Loki nem szereti utasítani, de néha jól tud jönni, hogy nem tud ellenszegülni, hiába mondja el neki mindig, hogy van saját akarata és mondhat nemet. - Talán féltékeny vagy? - Kényelmesen az ajtófélfának dől, a mosolya akár a könnyű prédát talált ragadozó elégedettsége, gúnyosan felhúzott szemöldöke csak tovább erősíti a Kapitányban a szégyenérzetet az előbbi kirohanásáért.

- Nem vagyok féltékeny, egyszerűen csak aggódom Bucky-ért. Ő a legjobb barátom, te pedig az, aki nemrég a fejébe vette, hogy elfoglalja az egész Földet, azt hiszem, érthető, hogy nem bízom meg benned. Ő most sebezhető és irányítható, megbízik benned, sőt már jobban hallgat rád, mint rám, te pedig ezt ki is használod. Ismerlek annyira, hogy tudjam, nincs olyan, mikor neked nincs terved, Loki - feleli végül pár perc elteltével magabiztosan, amitől az isten dühösen összepréseli ajkait. Hogy lehet az, hogy az a két ember, akiről a legutoljára feltételezte volna, hogy valaha képesek lesznek átlátni rajta (Steve Rogers és Tony Stark), a lelke legmélyéig látnak, a legnagyobb megerőltetés nélkül? Mi történt, amiről ő nem tud, mi változott meg? Kétségbeesését elrejtve, inkább használja éles nyelvét, hogy legalább azzal elterelhesse arról a kapitány figyelmét, hogy mennyire igaza van.

- Nem neked akarok segíteni, így a bizalmad sem kell. Ha egyéb kifogásod van ellenem, beszélj Jamesszel, vagy hagyd, hogy tegyem a dolgom - szájal vissza dühösen, tehetetlenül, majd egyszerűen csak eltűnik. Steve megcsóválja a fejét, néha úgy érzi, két gyerekkel van összezárva, ha Loki és Bucky együtt vannak...

~.~.~.~.~

Karcsú, hófehér ujjak cirógatnak bele a hosszú, barna tincsekbe lopva, majd amilyen gyengédek voltak, olyan gyorsan el is tűnnek. Loki betakarja egy lepedővel a kanapén elszunnyadt ex-katonát, még egy eddig számára is ismeretlen, gondoskodó mosolyra is húzódnak ajkai, ahogy a férfi nyugodt arcát nézi. Egészen belefeledkezik a látványba, ahogy az ablakon behatoló lemenő nap fénye árnyékokat vet az arcára, a pár napos borostájára, mert már megint elfelejtett borotválkozni, pedig mindig emlékezteti rá, hogy... Erőszakosan elszakítja pillantását az ilyenkor szinte gyermekien ártatlan arctól és már-már pánikszerűen siet ki a nappaliból, hogy rendezni tudja a gondolatait. Steve nincs otthon, már egyedül meri őket hagyni felügyelet nélkül, főleg miután Bucky megemlítette neki, hogy mostanában állandóan otthon látja, és szerinte hízott (az első alkalom volt, hogy megpróbált viccelni). Már újra eljár edzeni, sőt talán kikapcsolódni is, mert kevésbé tűnik nyúzottnak, mint az elmúlt hónapokban. Az istenség egy gondterhes sóhajjal támaszkodik a falnak, lehunyva a szemeit. Az elmúlt időben nem egyszer kapta magát azon, hogy elbambul a barna hajú zagyválása közben és csak ajkai mozgását figyeli, vagy épp a kelleténél tovább nézi, ahogy alszik, és nem egyszer megjegyezte már magának, milyen szép Bucky haja férfi létére. „Neked haver, nő kéne” zúg a fejében egyre gyakrabban Anthony mindent összegző megállapítása, ami sajnos nem is akkora ostobaság, mint azt korábban gondolta. De hogy egy esetlen, ostoba midgardi legyen a repedés a jégpáncélon, melyet maga köré épített oly kemény munkával, azt sosem engedné meg magának! Hiszen csak arra kell neki, hogy vége lerázhassa magáról Heimdall és a Odin figyelő szemeit, valamint az ugrásra kész einherjarokat, akik bármelyik pillanatban eltiporhatják a tökéletes álmát a szabadságról, ha esetleg Mindenek Atyjának nem tetszik, ahogy levegőt vesz.

Hirtelen elnyúzott nyögés szakítja ki zavaros gondolatai közül, mire felkapja a fejét. Először azt hiszi, csak képzelte, de a következő nyöszörgést tompa puffanás kíséri, amiből rögtön rájön, miről van szó - a Steve által olyan sokszor emlegetett rémálmokról. Rohamléptekkel siet vissza a nappaliba, ahol Bucky már lerúgta magáról a lepedőt és ahogy meghallja az ajtó nyílását, felpattannak a szemei, a következő pillanatban pedig már fémkar szorítja az istenség torkát a legközelebbi falnak. Loki higgadtan tanulmányozza a másik rémült arcvonásait, tisztán látszik rajta, hogy azt sem fogta még fel, hol van és kivel áll szemben. Felemeli a kezét, mire a szuperkatona szemei megrebbennek, de nem mozdul, akkor sem, mikor a hófehér ujjak végigcirógatnak a forradáson a vállán.

- Emlékszel, mit mondtam neked erről? - Minden figyelmével csak rá összpontosít, hogy az arca rezzenetlen maradjon, s a hangja se remegjen meg. Kifejezetten szerencsésnek érzi magát most, hogy egész életében megjátszotta magát és nagy gyakorlata van benne, pláne mikor a fókuszálatlan, ködös pillantásba úgy látszik, újra élet költözik. A viharszürke szemek meglepetten, majd ijedten pillantanak rá és az őt fogvatartó kézre.

- Loki? - A hangja erőtlen és kásás, de egyből elengedi a falhoz szorított istent, hogy elszégyellve magát, lehajtsa a fejét. - Ne haragudj. - Valódi bűnbánat csendül rekedt hangjában, mire a fekete hajú előrelép és magához öleli. A teste megfeszül a különös mozdulatban, ezt eddig csak Stevetől tapasztalta, Loki sosem ért hozzá huzamosabb ideig, pláne nem ennyire... direkt.

- Semmi baj. - Maga sem érti bensőséges mozdulatot vagy a miértjét, legutoljára a bátyjával ölelkezett tinédzserkorukban, mikor még minden rendben volt, mikor Thor nem volt ilyen közel a koronához, ő pedig a pusztuláshoz. Belesimít a barna tincsekbe, az övénél alacsonyabb test hamarosan feloldódik az ölelésében, sokáig állnak ott, Bucky homloka az istenség vállán, Loki ujjai a hajában és valami ismeretlen békesség lepi el az egész szobát, amit még ők sem értenek igazán.

- Hiányoztál - bukik ki az ex-katonából hirtelen, mikor elhúzódnak egymástól, de még mindig lehajtva tartja a fejét, míg a karcsú ujjak meg nem simítják borostás arcát, hogy jelezzék neki, nézzen végre fel.

- El kellett mennem, volt egy kis elintéznivalóm Asgardban. De már itt vagyok, minden rendben. Feküdj vissza. - Tenyerét a hátára simítja és finom erőszakkal a szobája felé tereli, hogy az ágyában helyezhesse kényelemre a még mindig kissé kába katonát, aki kérdés nélkül követi. Mikor meglátja az ágyát, szinte megkönnyebbülve fészkeli be magát a takaró alá. - Aludj. Itt maradok - ígéri, mikor Bucky kérdőn rápillant, aki erre lehunyja a szemeit és halvány mosollyal egy már jóval nyugodtabb álomba szenderül, kissé rásegítve az istenség illúzióival. Ajkai elnyílnak, Loki pedig újra elgyönyörködik szép ívükben, de szerencsére megzavarja a bejárati ajtó csapódása.

- Bucks, hazajöttem! - töri meg a lakás csendjét Steve mit sem sejtő hangja, azonban volt társa nem ébred fel rá, helyette Loki lép ki a folyosóra, mely az előszobából nyílik. - Hoztam tésztát, gondoltam...

- Nem ő vagyok - szakítja félbe az isten, mire a másik döbbenten fordul meg a bevásárlószatyrokkal a kezében, hatalmas szemeket meresztve a váratlan vendégre.

- Óh - konstatálja rendkívül értelmesen az észrevételt. - Óh.

- Szólj, ha ennél tartalmasabb kommunikációra is képes vagy, mert beszélnék veled - vonja fel egyik szemöldökét gúnyosan Loki, a kapitány pedig rögtön bólint és bár még mindig kissé szétszórtan, de megindul a konyha felé, hogy lepakoljon. A fekete hajú követi, véletlenül sem ajánlva fel a segítségét, de ezen ő már meg sem lepődik, inkább felteszi a szatyrokat az amerikai konyha pultjára, hogy kipakolhasson belőlük.

- Bucky..? - kérdi kissé óvatosan, a másikra pillantva, szinte attól tartva, hogy egykori társa meghallva a nevét, megjelenik mellettük.

- Alszik. Még mindig vannak rémálmai. - A falnak támaszkodik kényelmesen, összefont karokkal, míg a kapitány kipakol a bevásárlószatyrokból. Látszólag fesztelenül viselkedik, de minden mozdulatán érződik, hogy nem kívánja ide Lokit, sosem kívánta, főleg mióta azt látja, hogy régi barátja egyre inkább kötődik hozzá.

- Hogy ne lennének, azok után, amit elkövettek vele... - Egy pillanatra megakad, de mivel nincs több tennivalója, amivel palástolhatná, hogy nem akar az istenre nézni, megfordul. - Mióta itt vagy, sokkal nyugodtabb. Csak néha riad fel, de akkor is hamar visszaalszik. De most, hogy eltűntél napokra, kezelhetetlen. Nem tudok vele mit csinálni - sóhajt fel tanácstalanul, a konyhapultnak támaszkodva. A fekete hajú elfojtja győzedelmes mosolyát, hogy a terve egyre inkább beválni látszik, ha már Stevenek is feltűnik, hogy Bucky erősebben ragaszkodik hozzá, mint bárki máshoz. És ha rájönnek, hogy mit tervez? Tenni már nem tudnak ellene.

- És te? Neked vannak rémálmaid? - kérdezi hirtelen, a kíváncsiságtól vezérelve. Megélt már a szőke is nem egy háborút, kíváncsi rá, vajon visszaálmodja őket éjszaka?

- Én nem alszom - feleli egyszerűen. Fury is megmondta neki, hogy lehetőleg pihenje ki magát a küldetések előtt, de maximum relaxálni képes lanyha jazz mellett, nyugalomban, igazán aludni akkor sem. Emiatt persze minduntalan megkapja a magáét Natashától is, nem csak a „főnökétől”, de nem tehet róla.

- Hát persze, el is felejtettem. - A hangja még gúnyos is lehetne, de kivételesen nem szánja annak. - El akarom vinni Jamest valahová. És nem akarom, hogy velünk gyere vagy bárkit utánunk küldj - tér élesen új témára, amit valójában azóta forgat a fejében, hogy most először megtapasztalta, milyen hatással vannak az ex-katonára a rémálmai. - Heimdall folyamatosan figyel és ha csak megfordul a fejemben valami, Thor egyből ott terem, ahol én vagyok, ettől nem kell tartanod - mondja kelletlenül, már-már sértődött arckifejezéssel. Steve sokáig forgatja a fejében a választ, hiába mondana egyből nemet, tudja, az csak azért lenne, mert nem akarja, hogy Bucky kettesben legyen az istennel, márpedig ennyire önző nem lehet. Pláne ha a barátja gyógyulásáról van szó.

- Rendben, menjetek. De ne túl sok időre, ha lebukom miattad, jobb esetben is fogságot kapunk életünk végéig! El sem hiszem, hogy ezt csinálom - nyög fel gondterhelten, majd inkább a szobája felé veszi az irányt, hogy lepihenjen. Azzal már nem foglalkozik, hogy Loki egyszerűen csak köddé válik mellette, ahogy szokása.

Mikor az istenség megjelenik Tony hologram-játékának közepén, a férfi ordítva hátrébb ugrik, hogy majdnem el is taknyol. Már épp kezdte megszokni, hogy nem teleportál be hozzá napi szinten.

- Basszus Loki, majdnem lelőttelek! - méltatlankodik, egy gombnyomással újra a szokásos garázzsá alakítva a „harcteret”.

- Egy játékfegyverrel? - kérdi gúnyosan a megszidott. - Anthony, ki sem néztem volna belőled, hogy ilyenekkel játszol.

- Unatkozom. Nem kell világot menteni, mert szerencsére valakinek - nyomja meg erősen a szót - mostanság nem jut eszébe világuralomra törni. Mi kéne? - sóhajt, mert tudja, hogy ha a fekete hajú megjelenik nála, mióta Bucky van neki, akkor az csak azt jelentheti, hogy szüksége van valamire.

- Kéne egy autó. Vezérlővel - teszi hozzá, bár talán nyilvánvaló a milliomos számára is, hogy egy asgardi isten nem tud vezetni, de ezt ki nem mondaná hangosan.

- Oké, de egészben hozd vissza. A robotvezetős kocsi drága, pláne hogy csak nekem van olyan - sóhajt megadóan. Ellenkezni Lokival amúgy is értelmetlen.

~.~.~.~.~

- Készülj, elviszlek valahová. - Loki ledob néhány ruhadarabot a szék háttámlájára, amiket a barna hajú szekrényéből kapott ki találomra, Bucky értetlen tekintetével övezve. - Talán nem hallottad? Mutatok neked valamit, ne félj úgy.

- Kimehetek? - Az ex-katona szemei felcsillannak a lelkesedéstől, mikor rájön, hogy ez bizony azt jelenti, kiteheti a lábát a házból, amit nagyjából még egyszer sem tehetett meg, kivéve amikor rosszabb időszakaiban kiszökött. De akkor sem szabadott volna, egyszerűen csak megtette. Loki válaszra sem méltatja a kérdést, inkább csak félrefordul, míg a másik átöltözik az általa kiválasztott, egyszerű utcai ruhákba. Végső simításként felteszi a napszemüveget és a baseball-sapkát, amit az istenség nem áll meg kuncogás nélkül, mert még a szemüveg sem takarhatja el értetlen arckifejezését. Nem tudja mire vélni a hirtelen kimenőt, Steve eddig egyenesen elutasította minden erre irányuló kérését, erre egyszer csak kimehet, ráadásul nem is késő este vagy kora hajnalban, mikor kevesen vannak az utcán, hanem a naplemente-illatú kora estében. Mikor elkészül, Loki megfogja a karját és az ajtó felé tereli, ő pedig köszönet vagy köszönésképp, maga sem tudja, de int Stevenek, mielőtt becsukódna mögöttük az ajtó.

- Hová megyünk? Mit akarsz mutatni?

- Ne kérdezősködj. Megmutatok neked magamból egy darabot. Légy nagyon büszke magadra, hogy ezt elérted - pillant rá szúrósan az isten, mire meghunyászkodva tapad inkább az ablakra, kíváncsi szemeivel vizslatva a mellettük elsuhanó várost. Hamarosan elhagyják a városszéli apartmanokat, a házak eltünedeznek mellettük az úton. Hosszú órákig utaznak egyetlen szó nélkül, Bucky néha kérdezne, de ha kinyitja a száját, inkább vissza is csukja, látva a másik tekintetét.

Mire a célhoz érnek, a nap már csak utolsó sugaraival kapaszkodik a horizontba, haragos vörössel dühöngve rövid idejéért, elfelejtve, hogy másnap is feljön majd és azután. Loki szótlanul nézi a hasztalan küzdő égitestet, míg teljes sötétség nem borul az égre. A csillagok gyönyörűen szikráznak, sehol egy felhő, miközben ők ketten ott hevernek egymás mellett a füvön és a ragyogó pontokat kémlelik.

- Azért hoztalak ide, hogy meséljek neked a kilenc világról, amelyben mind élünk. És hogy elmeséljem, én mit éltem meg ebben a kilenc világban - szólal meg hosszú percek múltán Loki, mire a másik kíváncsian fordítja felé a fejét. Még sosem hallott róla semmit, legalábbis nem sokat, de mégis úgy érzi, a tanácsai mögött, amiket eddig adott neki, valójában a saját hibái és saját tanulságai lapulnak. Minden vágya, hogy többet tudjon meg erről az égi lényről, aki csak azért jött, hogy őt megmentse és meg is tette. Vele pedig magát is, bár erről egyelőre fogalma sincs.

- Amikor gyermek voltam, Odin sokszor mesélt nekem és a... bátyámnak történeteket, a régi csatákról. Azt mondta, egyszer majd mi is hasonló háborúkat fogunk vívni, ezért hamar meg kell tanulnunk szembenézni vele, de nekem minden éjjel rémálmaim voltak, ahányszor csak mesélt nekünk a vérről, a mocsokról és a halálról. Erről persze soha nem beszéltem neki, mert féltem, hogy gyengének tart majd érte, de Thor meghallott a szomszéd szobából és ahányszor felriadt a sírásom hangjára, átjött, hogy velem aludjon. Rettenetesen megalázó volt erre visszagondolnom később, de akkor megnyugtatott, hogy velem van és azt mondja, soha nem fogja hagyni, hogy bajom essen csatában. Miatta sérültem meg az első összecsapásomon - meséli, egy nehéz sóhajjal, végig az eget kémlelve. Körülöttük hirtelen megváltozik a táj, egy asgardi gyakorlópálya alakja formálódik a zöldellő fűből és a fákból. - Ilyen volt az első harcom helyszíne, mely hasonlított igazira. Addig csak gyakorlatoztunk, de Thor, az ostoba nem bírt a vérével és kitalálta, hogy vívjunk rögtönzött csatát a vendégségbe érkező törp harcosokkal, gondolta, úgyis győzni fog. Azóta is a mellkasomon viselem a heget, amelyet azért szereztem, mert megbíztam benne... de akármilyen dühös voltam is rá, hogy az ígéretével szemben nem védett meg, ő végig ott ült az ágyam mellett, amíg fel nem gyógyultam és egyfolytában csak bocsánatot kért.

Azután mindenhová együtt mentünk. Felderítettük a világokat, egymás után, hol apánk engedélyével, hol nélküle, titokban kilopózva a kastélyból, az én varázsom alatt, hogy Heimdall ne láthasson minket. Amikor a bátyám csatározásai a kalandjaink során megszaporodtak, a rémálmaim is velük. De Thor már nem jött át hozzám, helyette ünnepelt, karjain a legújabb nőivel és én akkor kezdtem gyűlölni. Elhatároztam, hogy soha többé nem bízom meg senkiben és nem fogok senki parancsának engedelmeskedni. Mindent meg akartam tenni, hogy megmutassam, érek annyit, mint ő... és most itt vagyok veled és úgy érzem, ez lehetséges. Büntetésből szabták ki rám, hogy segítsek egy midgardin, én pedig csak arra akartalak használni, hogy elnyerjem általad a szabadságom, de már nem várom az ítéletet, hogy vissza kell térnem Asgardba, mert „nem kell már tovább a Földön maradnom”. Csak téged akarlak - fejezi be a vallomást egy elveszett sóhajjal, hisz még maga sem tudja, mit gondoljon erről a helyzetről, ami nála ritka és épp ezért kétségbeejtő is. Elszakítja tekintetét a csillagoktól, miközben felül, azonban arra számít a legkevésbé, hogy amint kiegyenesedik, cserepes ajkak forrnak az övéire. Döbbenten nyög bele az ügyetlen csókba, de Bucky nem megy tovább, holott kihasználhatná a helyzetet, csak bátortalanul vár a folytatásra, remélve, hogy megkapja. Pár pillanat múltán, mely óráknak tűnik, Loki hófehér ujjai beletúrnak a hajába és közelebb húzza magához, hogy valódi csókká mélyítse ezt a végtelenül édes szájrapuszit.

- Steve meg fog ölni - jegyzi meg Loki, mikor végül elszakadnak egymástól, de a csók helye az ajkán és az emléke izzó, mint még soha semmi. Az ex-katona a vállára hajtja a fejét.

- Majd én megvédelek.