Rejtegetnivalók 2

Rejtegetnivalók - 2.rész

Fandom: Avengers&Political Animals crossover

Páros: Frostwinter

„Are you, are you

Coming to the tree?

Where I told you to run

So we'd both to be free.

Strange things did happend here

No stranger would it be

If whe met at midnight

In the hanging tree.”

- Hunger Games - Hanging tree

Némileg sötétebb hangulatú az előzőnél, de még mindig nem angst (haha, csak várjátok ki a végét), fogadjátok hát örömmel! Sok a három pont, de mentségemre legyen mondva (erre nincs mentség) a nagy része telefonról lett írva és onnan nem tűnt soknak.

Első rész

Karácsonyi különkiadás

Amikor Steve Rogers háza előtt megjelent a túlságosan jól ismert fekete autó, egyből kiszáradt a torka. Tudta, hogy baj van, mert Fury soha nem szokta személyesen meglátogatni, Natasha pedig általában Clint motorján jön, a férfivel együtt vagy épp nélküle. Egyből a falnak döntött pajzsra rebbent a tekintete, majd Bucky szobája felé, ahol szerencsére most nem volt ott a barátja. Mióta ő és Loki együtt vannak, neki is sokkal könnyebb, ha nem látja őket a házban, ahogy egymással váltják azokat a bizalmas kis pillantásokat, a közös mosolyokat, a direkt-véletlen érintéseket, amelyeket ő annyira szeretett volna megkapni Buckytól és ha egy ideig reménykedett is benne, mostanra minden reménye porrá omlott. Mikor azon az éjszakán visszajöttek, rögtön érezte, hogy valami megváltozott, Loki pedig egyből készséggel közölte vele, micsoda - és akkor, ott, Steve úgy érezte, a fenébe Amerika Kapitánnyal, meg minden becsülettel, ő bizony megüti. Végül nem tette.

Loki azóta gyakran viszi el a barátját hosszabb-rövidebb kirándulásokra, neki is jelentősen megkönnyítve a helyzetet, hogy nem kell állandóan őket néznie. De hiába, hogy ők nincsenek itt, a férfi dolgai akkor is árulkodóan a szobájában vannak, elvétve Loki egy-egy ingével vagy zoknijával. Még ha Loki ruhadarabjait nem is ismerik fel, tekintve hogy az asgardi nem gyakran hord ilyeneket, csak amikor az ex-katonát viszi valahová, sajnos Bucky dolgai nagyon is felismerhetőek és a vendégek közül senki sem hülye, hamar rájönnek, hogy Télkatonát rejtegeti. És akkor ott mindennek vége.

Az első, ami eszébe jutott, felhívni Starkot. Amikor előbányászta a telefont a zsebéből, Natasha jellegzetes, vörös hajzuhataga éppen akkor bukkant fel az autó nyitott ajtaja mögül, ahogy kiszálltak. Nincs idő Starkra. És a francba, ezek mindent tudnak - realizálódott benne, mikor meglátta a nő oldalán a pisztolyt.

~.~.~.~.~

Az üres üvegen megcsillannak a késő délelőtt nap erős sugarai, kegyetlenül emlékeztetve arra a földön fekvő fiatal férfit, hogy ideje lenne felkelnie és elkezdeni a napot. Először körbenéz a szobában, végig az ő sorsára jutott, padlón heverő üvegeken, amelyek már napok óta ott lehetnek, mert nem volt kedve eltenni őket, a bejárónőnek pedig szabadnapja volt tegnap, így ő sem dobta ki őket. A lábával meglöki az egyik üveget, amely bánatosan gurul arrébb, majd koppan az asztal lábában és eltérülve egy másik üvegnek rohan csilingelve. TJ fülét bántja a hang, de ahelyett, hogy befogná a fülét, csak fekszik tovább, a fejében a szokásos másnaposság zúgása, a füle enyhén cseng, de azzal sem törődik. Fel kéne kelnie - fogalmazódik meg benne a gondolat már másodjára, de végül arra jut, semmi értelme, mert nincs mit csinálnia egész nap. Nincsenek céljai, nincsen munkája, még barátja sincs, csak dugópartnerei, akik azért fekszenek le vele, mert ő a „Fehér házi buzi”, a volt elnök mérsékelten jóképű és nyíltan homoszexuális fia, amiért minden meleg srác le akar feküdni vele. Őt általában egyik sem érdekli igazán, de amíg velük van, legalább általában jól érzi magát, még ha erre nagyban rá is segítenek a drogok, amikkel feldobják az együtt töltött időt.

A nightclubba is csak délután kell bemennie, addig mindössze annyi dolga van, hogy összeszedje magát, már amennyire hajlandó rá, megmutassa a családnak, hogy él, aztán lelépjen otthonról, amennyi időre csak lehetséges. Úgyis csengeni fog a telefonja minden fél órában, amíg elvan, mert mikor otthon teszi a semmit, senkinek sem kell, de amint kiteszi a lábát, hirtelen mindenki foglalkozni kezd azzal, hol van, hogy érzi magát és haza kell-e vinni. Mintha nem tudna élni sem egyedül!

Bosszúsan morog egyet, végül csak megfeszíti magát és az ébredés óta jelen lévő csendes hányingerrel küzdve feltornázza magát a földről, közben az órára sem felejt el rápillantani, mégis mennyi van még vissza ebből az átkozott napból. Tizenegy óra huszonnyolc, odalent a szakács már valószínűleg készíti az ebédet, holott ő még meg sem reggelizett. Ahogy jelenleg érzi magát, nem is tudna. Hirtelen megcsörren a telefonja, mire unottan kinyújtja a kezét és épp ahogy eléri az asztalon, már fel is veszi. Szívesebben nyomná ki.

- Dougie! Hogy vagy bratyó? - érdeklődik, próbálva fesztelennek tűnni, de ikertestvére most sem veszi be, ahogy sohasem. Testvérek...

- Figyu, ma tovább kell bent maradnom, anya kampánya miatt, elég nagy a fejetlenség, nem vacsorázunk otthon. Gondoltam, szólok, hogy ne várj, egyél nyugodtan - darálja le neki a férfi gyorsan, hallhatólag nagyon siet, valószínűleg erre a beszélgetésre sem lenne ideje, de a bátyja miatt beszorítja a teendőibe. Csak két perc. A családjának két kibaszott perce sincs rá.

- Semmi gáz, amúgy sem akartam itthon enni. A klubba kell mennem néhány dolgot elintézni, meg ha már az enyém, szórakozok is kicsit - vonja meg a vállait, miközben beletúr a hajába. Sokkal inkább zaklatott, mint álmos mozdulat ez - azonnal felébredt, amint meglátta a testvére nevét a kijelzőn.

- TJ vigyázz magadra, oké? Ne csinálj semmi hülyeséget - figyelmezteti szokásosan Douglas, majd mielőtt rendesen elköszönhetnének, leteszi a kagylót. Hát ilyen, ha az ember családja más embereknek él, a hozzájuk közel állókra nem marad idejük. Tulajdonképpen harminc év alatt megszokta... de azért még mindig fáj egy kicsit. Ideje nekivágni ennek a szokásosan szar napnak, a szokásosan szar világban.

~.~.~.~.~

Bucky még a sarkon elköszönt Lokitól. A falnak simulva csókolóztak hosszú, édes percekig, a környék csendes volt, alig járt arra valaki és azok a ritkán arra tévedők sem figyeltek rájuk, így ők sem foglalkoztak senkivel, egymáson kívül. Kimondatlan megállapodás volt, hogy Loki nem megy túl gyakran a lakásba, mikor Steve otthon van, tudta, hogy a férfi féltékeny és nem akart rontani az amúgy sem fényes helyzetükön, hiszen azzal csak Buckynak tett volna rosszat. Az ex-katona még utoljára rápillantott és megszorította a kezét.

- Te vagy a valóság - állapította meg, mint minden alkalommal, mielőtt a fekete hajú eltűnt volna. Szüksége volt a tudatra, hogy ezt sosem fogja elfelejteni, hogy már nem kell attól rettegnie, egy nap felébred és nem tudva, ki ő valójában, gyilkolni küldik újra és újra. Loki erre csak elmosolyodott, odahajolt a füléhez és belesúgta We met at midnight, in the hanging tree, a dalt, amit mindig dúdolgatott neki, főként akkor, mikor a rémálmaitól nem tudott visszaaludni. Ez csengett Bucky fülében, mikor a fekete hajú lassan köddé vált.

Mikor Bucky hazaért, Natasha csak úgy tessék-lássék tartott egy pisztolyt Steve halántékához, hogy ne próbálkozzon semmivel, mert úgysem lenne értelme, így csak becsukta maga után az ajtót és tanácstalanul megdermedt utána. Volt nála fegyver, mert mindig volt nála fegyver, de a nő bármikor lőhetett, ha ő megpróbálkozik bármivel is és amúgy is, Steve kedveli a nőt, nem bánthatja, mégis mit csináljon...

- Buck, semmi baj. Gyere közelebb és ülj le, csak kérdezni akarnak pár dolgot - nyugtatta a szőke, de ő nem hitt neki. Továbbra is csak állt az ajtóban és Natashára meredt. Tudta, hogy a nő kíméletlen gyilkos. Ha azt mondják neki, meghúzza a ravaszt, akkor nem fogja érdekelni, kire foglya épp rá a fegyverét.

- Natalia. - Néha voltak emlékei, nem tudta, honnan, de biztos volt benne, hogy ismeri valahonnan a nőt, még korábbról, mielőtt célpont lett volna és nem értette, mégis mit keres a SHIELD-nél. De nem is volt fontos, az volt fontos, hogy fegyvert fogott Stevere és határozottan akart valamit, a másik kettővel együtt. Közelebb lépett, megállt a nappali ajtajában, minden idegszála pattanásig feszült, nem volt hajlandó leülni. Loki megtanította neki, hogy ellenkezzen azzal, ha valamit parancsolnak neki, ő pedig készségesen használta is.

- Bucky, ülj le. Kérlek - hangsúlyozta Steve. Ő nem mozdult, a nőt nézte meredten, de nem nyúlt a késéért. Nem lett volna értelme.

- Nekünk úgy is jó, ha nem akar leülni Barnes. Csak beszélgetni akarunk egy kicsit - mondta Fury látszólag nyugodtan, de a hangjában vibrált az idegesség. Tudják - gondolta Bucky. Tudnak mindent.

Mikor Loki belépett a palotába, két einherjar látszólag feltűnés nélkül, mintha arra lenne őrjáratuk, követni kezdte. Ha nem lett volna hozzászokva egész életében ehhez, észre se vette volna, de így rosszallóan sandított hátra, mégis mit akarnak tőle már megint. Legjobb tudomása szerint nem tett semmi olyat, ami nem tetszett volna Odinnak, így semmi oka rá, hogy újra megfigyeltesse, legalábbis az eddigieknél jobban. Nem volt ostoba, tudta, hogy még mindig figyelik, még ha nem is követik minden lépését. Mikor a szobájához ért, megfordult.

- Bejönnének a szobámba is? - morrant rájuk, mire a két katona egyből elindult. - Agyatlanok. Vicc volt - ingatta meg a fejét és becsapta az orruk előtt az ajtót. Rossz érzése volt ettől a hirtelen jött bizalmatlanságtól. Nem tett semmit, amivel kiérdemelte volna, úgyhogy vagy Thor készül valami ostobaságra vagy odalent történik valami. Valami, ami...

Mikor megfordult és feltépte az ajtót, hogy kisiessen, egy túlontúl ismerős páncélnak ütközött, ami nem sugallt semmi jót. Thor gyakran kereste fel, hátha tudják ápolni a testvéri kapcsolataikat, de ő minduntalan lerázta, azt pedig egyáltalán nem tartotta véletlen egybeesésnek, hogy a bátyja épp akkor tűnik fel a színen, mikor az einherjarok.

- Mi történt? - vonta kérdőre a másik félistent feldúltan, próbálva ellépni mellette, de az nem engedte, eltakarta az egész ajtót, nem hagyva, hogy Loki kimenjen. Ettől csak még inkább beigazolódott a gyanúja.

- Itt kell maradnod, Loki. A saját érdekedben és mindenki máséban is.

- Nincs hangulatom ehhez a ködösítéshez Thor! Mondd el, mit akarsz - mordult rá, elveszítve türelmét, testvére azonban csak sóhajtott és beljebb taszigálva őt a szobában, bezárta maga után az ajtót.

- Apánk megtiltotta, hogy visszamenj Midgardra. Azt mondja, nem vagy jó hatással arra emberre és a SHIELD egyetért. Veszélyes, hogy együtt legyetek - mondta végül. A szavai szomorúak voltak, látszott a tekintetében, hogy nem akarja ezt ő sem, hiszen látta, hogy az öccse boldog volt. Asgardban sosem volt olyan boldog, mint azokban az órákban Midgardon, ezzel a katonával. Loki hátrált egy lépést, zöld szemeiben pánik és kétségbeesés villant, ahogy az ajtóra nézett. Ha most, ebben a pillanatban hollóvá változna, talán, talán lenne ideje elérni a titkos útvonalig, mielőtt követni tudnák... de akkor Thor már lefogta, a keze bilincsbe szorult és a testvére már vonszolta is ki a szobából, minden akarata ellenére.

- Nem teheted ezt, Thor! Sem te, sem a SHIELD, sem Odin! Miért fáj nektek ennyire, ha boldog vagyok?! Válaszolj, te senkiházi, semmirekellő ostoba! - kelt ki magából, tehetetlenül rángatva a bilincset, egészen amíg lent, Asgard börtönében le nem váltak a csuklójáról, hiszen a cellában már nincs rájuk szükség. A válaszfalhoz fordult és beleütött teljes erejével. Thor kék szemei szomorúak voltak, mint eddig szinte soha, a fejét lehajtotta, ahogy az öccse, akinek mindig csak jót akart, szinte megháborodva ordította utána szitkait, miközben elhagyta a termet. Loki addig ordított, amíg már nem volt hangja, akkor pedig leült, a hátát a falnak támasztotta és gondolkodni kezdett. Ebben jó volt és most nem tehetett mást, csak ezt.

~.~.~.~.~

Két dolog volt az életben, amit TJ igazán szeretett - a zongorázás és a nightclubja. Szerette a vele járó pörgést, a bent dübörgő zenét, hogy amikor ott van, még a saját gondolatait sem hallja, mert még gondolkodnia sem kell, ha ott tölti az idejét. Az ital, a drog és a szex csak figyelemelterelők voltak, egyiket sem szerette igazán (na jó, a szexet talán igen), de amíg ezeknek élt, nem kellett azzal törődnie, hogy valójában semmi más nincs, amiért élhetne. Nem véletlenül próbált öngyilkos lenni... képtelen volt elviselni a nyomást, ami a Hammond névvel jár együtt és valójában még most is képtelen rá.

Elnyúlik a kényelmes kanapén, beleszív a cigarettába és megdörzsöli egy kicsit az állát, miközben üresen bámulja a táncparkettet. Várja, hogy megakadjon valakin a tekintete, valaki olyanon, akire érdemes szentelnie egy éjszakát vagy akár többet is, ha jó vele, aki el tudja felejtetni vele, hogy a családja valószínűleg most is a beszédeibe meg a kampányaiba temetkezik és meg is feledkeznek a létezéséről. Neki is ezt kéne tennie... legalább csak ezen az éjszakán. Fókuszálatlan pillantása végül megállapodik egy korabeli férfin, aki épp akkor indul a bárpult felé, így ő elnyomja a cigarettát és kényelmesen felkelve, vadászni indul. Biztos benne, hogy sikerrel jár, mert vele mindenki le akar feküdni, aki csak egy kicsit is meleg, így teljesen nyugodtan támaszkodik a pultnak, majd oldalra pillant, egy kis mosollyal.

- Meghívhatlak egyre? Adj két whiskey-t! A ház fizeti - szól oda a pultosnak, mielőtt a férfi bármit válaszolhatna. Nem is egészen nézi meg magának, csak addig jut el, hogy szőke, kék szemű és jóképű, neki pedig ennyi bőven elég.

- Rendben, miért ne. - Mosolyog és megvonja a vállát, vissza sem néz a barátaira, akiket otthagyott, hogy italt vigyen nekik. A pillantása flörtöl TJ-el, ahogy fordítva is, akkor sem veszi le róla a pillantását, mikor jó nagyot húz a kapott whiskey-ből. TJ követi a példáját, ő azonban szinte egyben kiissza a pohár tartalmát és visszatolja egy újabb körért.

- Mondd csak, velük akarsz hazamenni? - int a fejével a társaság felé, akikről a férfi leszakadt nemrég. Ő feléjük pillant, majd újra vállat von.

- Hazamennék veled is, de itt a barátom, ő nem túlzottan örülne neki. Hívj fel, holnap este dolgozik. - Odacsúsztat egy apró lapot, rajta a számával, majd eltolja magát a pulttól. - De kösz az italt! - villant rá negédes mosolyt, aztán elveszik a tömegben, a pohárra markolva. TJ ujjai megszorulnak a következő pohár ital körül és azt is lehajtja egyben. Nem igaz, hogy ez a nap sehogy sem akar jó lenni!

Visszamegy a fotelhez, ahol eddig töltötte az idejét, felkapja a bőrdzsekijét és rámarkol az asztalán lévő üveg nyakára, majd elhagyja a klubot. Nincs itt keresnivalója, mikor még ezen a helyen is visszautasítják. A lakása magányára és egy tablettára vágyik, meg valamelyik név gazdájára a telefonjából. Hazafelé kigondolja, melyik legyen az.

Még nem hív taxit, csak céltalanul sétálgat a járdán, amíg már nem tudja, hol jár, csak újra és újra meghúzza az üveget, míg már egészen kevés nem marad benne. Még tud egyenesen járni valamennyire, mikor az út végén megpillantja őt. Nem tudja, ki ő, mégis elejti az üveget, s még a hangos csörömpöléssel sem törődik, ahogy széttörik a járdán, botladozva a férfi felé indul, aki a sarkon áll és egyenesen őt nézi. Szinte érzi az ujjain a hosszú, ébenfekete haj érintését, a zöld szemek megigézik, ismerős neki a hófehér bőr íze. Kinyújtja felé a kezét, de megbotlik a saját lábában és elesik, mikor pedig felnéz, a férfi már nincs ott. Zúg a füle, bizonyára a részegségtől, de ez a tompa zsongás lassú dallammá alakul és nagyon, nagyon emlékezteti valamire... de nem tudja, mire.

Másnap a saját ágyában ébred, valaki kopogtat az ajtaján, majd Douglas lép be, meglehetősen feldúltan. TJ nagy nehezen felül, a feje még mindig zúg, hálásan elfogadja a felé nyújtott aszpirint és vizet, a melléjük járó lecseszés pedig már meg sem lepi.

- Megmondtam, hogy próbálj meg vigyázni magadra, de te egyetlen rohadt pillanatra sem vagy hajlandó rám hallgatni? Neked csak az a fontos, hogy mindenki rád figyeljen? Ezen az egy kibaszott éjszakán nem akartam utánad rohangálni, erre kapok tőled egy sms-t, hogy menjek érted, ráadásul ájultan talállak meg, mikor odaérek! - Megköszörüli a torkát és a hajába túr, hogy ne kezdjen el ordibálni vele. - Ne haragudj. Nagy a stressz a kampány miatt.

- Nem küldtem neked sms-t. - Csak ennyit tud felfogni a neki intézett szavakból, amitől a bátyja megzavarodik.

- Ne szórakozz, dehogynem küldtél. Megírtad, hol vagy és hogy azonnal menjek oda. Amilyen részeg lehettél, csodálkozom rajta, hogy ilyen helyesen le tudtad írni - ráncolja össze a homlokát a férfi, de végül csak betudja a másnaposság átkának. A testvére már csak ilyen. - Teljesen mindegy, ma együtt ebédelünk, úgyhogy addigra szedd össze magad. Apa is jön, meg kell beszélnünk néhány dolgot - közli, mielőtt kilépne az ajtón. TJ a kezében lévő aszpirint bámulja egy ideig, de végül bekapja, kortyol rá egy kis vizet és lassan dúdolgatni kezd.

~.~.~.~.~

Loki pillantásával ölni lehetne, mikor Thor maga hoz neki ételt a cellájába és minden nap eljön beszélgetni, ami általában úgy végződik, hogy a fekete hajú tüntetőleg hátat fordít neki és egyetlen szót sem hajlandó hozzá szólni, vagy addig ordít vele, amíg a szőke férfi sebzett állat módjára ki nem kullog a teremből. Nem tudja elviselni a jelenlétét, azzal a tudattal nem, hogy csakis rajta múlik, hogy kijusson innen, hiszen ha ő csak egy kicsit is törődne vele, ahogy állítja, félrenézett volna arra az egyetlen rohadt pillanatra, amíg ő átváltozik és eltűnik az ablakon át, hogy segíthessen Buckynak. De nem, mert Thornak muszáj teljesítenie a kötelességeit, szót fogadnia az apjuknak, amikor parancsolhatna ő mindenkinek! Mindig is ebben állt az ostobasága... Ebből a szempontból egy kicsit hasonlított Buckyra, csak ő megtanult nemet mondani. Thor képtelen rá.

- Thor, el kell engedned. Segítenem kell rajta. Tudnom kell, mi van vele - rimánkodik neki egyik nap, mikor a férfi újra meglátogatja. Nincs jobb ötlete és kétségbeesésében már idáig is lesüllyed, csak hallhasson valamit Bucky felől, hallja, hogy mit tesznek vele, hogy van, csak valamit.

- Nem tudom, testvér. Jobban tennéd, ha elfelejtenéd őt - feleli a villámisten, ugyanazokkal a bánatos szemekkel, amikkel idehozta őt. Nem akarja ezt tenni. Miért nem hajlandó ellenszegülni Odinnak?

- Azt mondtad, örülsz nekem! Hogy boldog vagy, mert végre én is rátaláltam a boldogságra! Hazudtál, bátyám? Ha nem, akkor miért kényszerítesz még mindig ide, miért kényszerítesz tudatlanságra, mikor akit szeretek, védtelen és szenved?! - veti magát a válaszfalnak elkeseredetten, a homlokát a falnak dönti és nem néz Thorra, a saját cipőit nézi. Nem tudja, mit tesznek Buckyval, csak hogy nem önmaga. Homályos előtte a tudata... eddig egyszer sem próbált meg belenézni, így most idegen neki és értelmetlen, amit nagy erőfeszítések árán képes elérni belőle. De ilyen távolságban ez csak nagyon lassan sikerül.

- Nem szenved, csak ennyit tudok. Nem mondták el nekem, hogy mit tesznek vele, de nem gyilkolják meg, azt nem hagyom.

- Mi értelme, ha nem látom többé? - vágja oda keserűen Loki, azonban az előtte álló sokáig nem szól. - Hozd ide Starkot vagy Rogerst. Hazudd, hogy meghívod magadhoz vagy nem érdekel, hogyan, de ennyivel tartozol nekem. Tudnom kell, mi van vele - sóhajtja végül, majd hátat fordít és lehever az ágyára. Tudja, hogy semmi értelme ilyesmit kérnie Thortól, úgysem fogja teljesíteni, épp ezért lepi meg a legjobban, mikor a halk suttogást hall a túloldalról.

- Rendben.

~.~.~.~.~

A családi ebéd nem sokban különbözik az eddigiektől. Mióta az anyja indult az elnökségért, alig van pár perc szabadideje, akárcsak a család többi tagjának, a nagyit leszámítva, aki az egyetlen társaságának számít a srácokon kívül, akiket felszed, mikor már nagyon nincs mit csinálnia. Már nem egyszer próbált leszokni, nem sikerült, az elmúlt időben pedig már nem is akart próbálkozni vele. Mi értelme lenne? A bátyja házassága tökéletes, az anyja végre azt csinálja, amit akar, az apja pedig újra ott van mellette, a nagyanyja pedig már semmit sem akar csinálni, a család összetartásán kívül... ő az egyetlen, aki azt sem tudja, mit akar tenni.

- Hogy halad a kampány anya? - mímel érdeklődést, ha már amúgy sem esik szó sosem másról a családi asztalnál, mint politikáról. Az anyja rühelli a jelenlegi elnököt és igaza is van, de ami azóta körülveszi őket - a folyamatos zaklatások, a véget nem érő kérdések, csoda hogy a klub előtt nincsenek ott állandóan, bár talán belátják ők is, hogy azért az mégiscsak sok lenne, hiszen könnyen be lehetne őket perelni, mert ártanak az üzletnek.

- Remekül. És te hogy vagy TJ? Jól megy a klub? - Eleine hangjában aggodalom csendül és tudja, hogy ez az elmúlt fél évnek szól, de köszöni szépen, ha már kétszer nem sikerült meghalnia, nem fogja megpróbálni még egyszer.

- Remekül - hagyja rá ő is, miközben a szájába töm egy adag salátát. Nagyon egészségesre sikerült a mai ebéd, úgy tűnik, a szakácsuk különösen ügyel a család vitaminellátására, mióta újra sokat éjszakáznak és a nap minden percében csak dolgoznak.

- Az a kis szaros nem fog ki rajtunk - jegyzi meg az apja is, a kampányra utalva, majd nem is figyel tovább, lehúzza a borát és megtörölve a száját, feláll az asztaltól. - Van még néhány beszéd, amit be kell vágnom a riportereknek. Legyen jó napod, TJ - borzol bele a fia hajába, miközben elhalad mellette, aztán csak az ajtó csapódását hallani. Először mögötte, majd az anyja és a testvére mögött is, és a ház kiürül, ahogy a nagymamája beletemetkezik néhány újságba, elheverve az egyik kanapén. Ő, tekintve hogy semmi dolga nincs, a zongorához ül, ügyetlen próbálgatva egy kis dallamot, ami tegnap óta ott jár a fejében és nem hagyja nyugodni.

- Nagyi, nem tudod, mi lehet ez? - fordul a nőhöz, aki felfülel az újságjából, amíg lejátssza neki. Pár percig gondolkodik rajta, majd végül tanácstalanul megrázza a fejét.

- Nem, de jól hangzik. A legjobb ötletek úgy jönnek, mintha emlékeznénk rájuk, írd le gyorsan, mielőtt elfelejted - tanácsolja, ő pedig hallgat rá, keres egy üres kottalapot, hogy lejegyezze, amit a fejében szól. Hirtelen hall valami zajt az ablak felől, mire rögtön odasiet, de csak egy sziluettet lát, amibe beleborzong, a szívébe kap az érzés, hogy ismeri ezt a magas, kecses alakot, a hosszú, fekete hajat, de végül visszafordul az ablakból és dühösen kicsörtet az előszobába, ahol épp az egyik őrük posztol.

- Egy paparazzi ólálkodik a ház körül, megint! Nem akarom itt látni, nem az lenne a dolguk, hogy elintézzék? Nézze Clark ügynök, semmi bajom magával, de nem szeretem, ha az őreink nem végzik rendesen a munkájukat! - fakad ki, amint meglátja a férfit, mire az csak bólint és mond pár szót a kintieknek.

- Elnézést uram, máris keresni kezdték az illetőt. Megnyugodhat - nyugtatja a szokásos, tárgyilagos hangon, mire visszatér a kottához, de akárhogy próbál emlékezni, most sehogy sem jut eszébe az a kis dallam...

~.~.~.~.~

Amikor meghallja a lépteket odakint, egyből kinyitja a szemeit és abbahagyja a dalocska dúdolgatását, amit szüntelenül dalol a cellában, ha épp Thor nincs ott. Segít neki ellazulni és így könnyebben bejut Bucky tudatába, még ha csak kis időre is sikerül, a nagy távolság és ereje korlátozottsága miatt. Bántóan tehetetlennek érzi magát, hogy csak ott ücsörög a cellájában és mint egy kukkoló, figyeli őt távolról, amikor képes rá. Nem akarja megrémíteni vagy lesokkolni a megjelenéseivel, de az, ahogy eddig látta őt, nagyon megdöbbenti - a tudata talán még mindig a rövid hajú, jóképű Barnes őrmesterre emlékszik, csak a XXI. században? A rövid haj, a bőrdzseki és a laza ruházat azt a férfit juttatják eszébe, akiről Steve mesélt mindig, akit ő sosem ismert, de nem is gondolta szükségesnek, hiszen ő nem azt a Buckyt szerette, hanem a hosszú hajút, a borostást, a fémkarút, a dadogót, minden hibájával együtt. Meglepi, mikor a magas, szőke férfi bukkan fel testvére mellett, Starkot várta, nem őt.

- Loki - bólint neki jól nevelten, aztán egy kicsit elmosolyodik. - Régebben minden vágyam volt téged börtönben látni.

- És mi változott? - Feláll, majd kíváncsian a válaszfalhoz lépdel, puha csizmája alatt még nem is koppan a talaj. Egy kicsit előrehajol, vállára omló fekete haja előrecsúszik, az arca a szokásosnál is sápadtabb, az aggódás ráncai pedig átszelik a homlokát.

- Bucky a legjobb barátom. Akármennyire akarom védeni tőled, csak fájdalmat okoznék neki, ha hagynám, hogy elválasszanak titeket, hiszen így elválasztják tőlem is. Szeret téged, úgyhogy békét kell kötnünk, hogy kihozhassuk onnan - néz rá határozottan, az állát felszegve. Thor nem hitte volna, hogy Amerika Kapitány fogja felajánlani, hogy segít a SHIELD ellen fordulni a legnagyobb ellenségnek, akivel eddig a Föld szembenézett, de valójában még magát Lokit is meglepi ezzel.

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Nem úgy ismerlek, mint aki megbízna bennem - pillant rá kétkedően a bebörtönzött isten, azonban Steve ellentmondást nem tűrő, határozott bólintása elűzi a kétségeit. Tényleg komolyan gondolja! - Te megőrültél.

- Őszintén? Nem kizárt. De most csak az a fontos, hogy Buckyt biztonságban tudjam, és ez a SHIELD körein kívül van - sóhajt fel Steve. Az arcán látszik a csalódottság, amit a szervezet okozott neki, akikről azt hitte, tényleg segítenek a világon... most pedig rá kell döbbennie, hogy ők is csak emberek, önzőek és félnek.

- Rendben. Értesítsd Starkot, el tudom érni Jamest, de ahhoz közelebb kell lennem hozzá. Nem segít a helyzetemen, hogy két különböző világban vagyunk, de nála talán nem keresnek - hajol előrébb Loki, már-már izgatott csillogással a szemeiben, ahogy arra gondol, újra láthatja majd a katonát, ráadásul hamarosan. A szőke azonban lemondóan megingatja a fejét.

- Számítanak ott rád. Buckyról is azért szereztek tudomást, mert be volt poloskázva a lakásom és én ostoba, nem tudtam róla. - Félrenéz, lesütve a tekintetét... nem akarja látni az ítélkezést a két isten szemében.

- Stark zseni, én meg a csalás istene. Megoldjuk - tekinti lezártnak a témát, majd a másik asgardira pillant. Thor nehezet sóhajt, ahogy belegondol, mivel szegül ellen, ha kiengedi a cellájából az öccsét... ha Loki kikerül, nincs visszaút. Végül bólint, a fekete hajú pedig megkönnyebbülve, légiesen ugrik ki a folyosóra, amint eltűnik az arany válaszfal.

- Nincs vesztegetni való időnk. Loki, a titkos járataid! Azon keresztül kell mennünk - vezényel a villámisten, a másik azonban csak megütközve néz rá.

- Ez a nap csupa meglepetés. Te is csatlakozol hozzánk, bátyám? - emeli ki az utolsó szót gúnyosan, de Thor nem veszi magára. Sosem veszi magára.

- Apám irtózatosan dühös lesz, ha megtudja, hogy kiengedtelek. De ha megmutathatom neki, hogy megváltoztál, talán megbocsájt, persze, hogy megyek!

Megváltoztam volna? - gondolkodik el. Hiszen semmi mást nem tesz, mint hogy mindenkit felhasznál arra, hogy elérje a saját, önző célját, visszaszerezni, ami az övé. Mit lát benne Thor, amit ő nem vett észre?

~.~.~.~.~

Alig mozdul ki a házból, úgy érzi, már lassan egy hete, pedig csak egy vagy talán két nap telhetett el, mióta önkényes száműzetésbe vonult, nem mintha a családja bánná ezt. Ők szívesebben látnák egész nap a kanapén fetrengeni pizsamában, mint hogy odakint legyen és csináljon valamit, amit igazán élvez, de talán el kéne tussolniuk, talán megint az egész világnak hazudniuk kéne, csak mert meg akarják váltani, de ő ebbe nem illik bele a tökéletlenségeivel. Magához ragad két adag popcornt és leveti magát a tv elé, egyre csak azon a kis dalocskán gondolkodva. Lejegyezte, de akárhogy próbálkozik vele, valahogy nem olyan, mint akkor, amikor eszébe jutott, nincs benne az az ismerős érzés, hogy ő szereti ezt a pár, szép kis hangot, hogy ő hallotta már ezt és talán nem is a hangokat szereti, hanem valakit, aki énekelte ezt neki...

Badarság - hessegeti el magától a zavaró gondolatokat. Az egyetlen, aki dúdolt neki, a dadája volt még nagyon-nagyon régen, ő pedig sosem énekelt semmit, amire emlékszik és ehhez hasonló volt. Ráadásul őt még nem is kedvelte különösebben, de tudta, hogy semmi értelme az anyja és az apja után futni, főleg mikor dolgoznak. Amíg pedig a Fehér Házban éltek, nem tudott volna olyan percet mondani, mikor a szülei nem dolgoztak.

Végignéz vagy három gagyi vígjátékot, az utolsó felénél el is alszik, annyira unja, békésen hortyog a fotelben. Arra riad fel, hogy a keze, ami eddig a tálba mélyedt, megmozdul, lelökve az öléből az egész adag meg nem evett kukoricát és mielőtt megfoghatná az épp dőlő tálat, az ébredés riadalmától megugrik, végérvényesen földre küldve mindent, amit korábban meg akart volna enni. Letörli a szája sarkából a nyálát, majd mérgesen és unottan beletúr a hajába, de végül nem takarítja fel, helyette magára rángat valami vállalható öltözetet és felkapva a dzsekijét, úgy ront ki a házból, mintha üldöznék. Leinti az ajtónál posztoló őrt, hogy hagyja békén, aztán bevágódik az autójába, a lendülettől szinte átcsúszik az anyósülésre, de már gázt is ad, kapkodó mozdulatokkal beköti magát és az autó port verve elszáguld. Letekeri az ablakot, nem tudja, hová megy, egyszerűen csak ki kell szellőztetnie a fejét, mielőtt ahogy mondani szokta neki az oly szerető családja „hülyeséget csinál”. Végigszáguld a néptelen utakon, már leszállt az éjjel, észre sem vette, mikor, csak hajt előre, míg már nem tudja, hol van, de a GPS-t nem kapcsolja be. Majd hazafelé.

Valami park mellett parkol le végül, a támlának dönti a fejét és lehunyja a szemeit. Nem tudja, mi hozta ide, de ki kellett szakadnia otthonról, a mindennapok fásult, ködös füstösségéből, mielőtt belebolondul. Néha elgondolkodik rajta, hogy ez nem lehet az ő élete, neki csinálnia kéne valamit, ami fontos, mint a családja többi része és nem csak eltékozolni az életét azzal, hogy feléli a pénzt, amit ők megkeresnek. Kipillant a lehúzott ablakon a sötét parkra, ahol az egyik fa alatt magas, karcsú alak áll magányosan, az ajka mozog, mintha magában beszélne, de ő tudja, hogy ez nem beszéd, ez ének, pedig nem is hallja odáig. Kiugrik az autóból, majdnem lezárni is elfelejti, mikor beüt a felismerés, hiszen ugyanezt a férfit látta nemrég, miután ejtették! Az alak hófehér bőrét csak még sápadtabbá teszi a hold gyenge fénye, amely ezüstbe vonja mindkettejüket, ahogy TJ megtorpan az alak előtt. Zihálva, tágra nyílt szemekkel bámul a zavaros, zöld lélektükrökbe, amikben annyi a szeretet, hogy szinte megrémül tőle.

- James... - szólítja meg az ismeretlen, mire felocsúdik a révületből. Miért használja azt a nevet, amit ő sosem tekintett fontosnak? Előrelendül és megragadva fekete ingének gallérját, a fához préseli. Az idegen nem mozdul, a szemében felismerés és fájdalom villan.

- Ki maga? Követ engem? Mit akar?

~.~.~.~.~

Két segítőjét a házon kívül hagyva, Loki indul elsőként útnak a feltaláló villájába. Köddé válik mellettük, mikor pedig felbukkan, egyenest a konyhában szorgoskodó férfi mögött jelenik meg, tenyerét a szájára tapasztva, hogy fel ne ordítson rémületében. A zseni odakap, de hamar megismeri az őt némává tévő kezet és ha nem lenne biztos a dolgában, még egy apró gondolat is felbukkan a fejében, ami biztosan nem az övé.

Lehallgatnak minket - üzeni Loki. - Mikrofonokkal rakták tele a házad. Thor és Rogers kint vannak az ajtó előtt, amíg megoldod a problémát, úgyhogy siess.

Tony valamiféle kelletlen mormogást hallat, amolyan „már megint én”-hez hasonlót, de egy sóhajjal leteszi a kést és a laptopjára koppint, hogy feloldja a zárat. Beír pár jelszót, az isten nem követi végig, mit csinál, mert úgysem értené, de ezt még kevésbé vallaná be magának, nem hogy másnak is, így inkább puha lépéssel eltávolodik tőle és csak megszokásból felméri a terepet. A milliomos mellette megint morog valamit, ez már bosszúsabb, mint az előző, de végül egy utolsót koppint és felegyenesedik.

- Oké, gond megoldva. De nem hosszú időre, úgyhogy gyorsan mondjátok el, mi a francot csináltok a házamban és barmoljátok szét az eddig se fényes kapcsolatomat a SHIELD-el. - Poharat vesz elő magának, nem bajlódik a jéggel, nyakon ragadja az üveget és aranyló folyadékkal tölti tele, de aztán meggondolja magát, a kitöltött poharat pulton hagyja és inkább az üveget emeli a szájához, ha már úgyis a kezében van. Közben betalál a szöktetés másik két kivitelezője is, Steve bocsánatkérően pislog a férfira a betörésért, Thor nemkülönben. Az egyetlen, akit nem hatnak meg a kötelező udvariassági körök, az Loki, aki mindössze a szemeit forgatja ezen az egész színjátékon.

- Gondolom tudsz róla, hogy Jamest elrabolták. Vissza kell szereznem - fűz magyarázatot a megjelenésükhöz végül a fekete hajú, miután egyik szőke sem volt hajlandó megszólalni. Bár Loki nem csodálkozik rajta, igazából azon csodálkozna, ha tudnák, mit csinálnak.

- Fasza. És ehhez miért is kellek én? Egyszer már megcsináltad, hogy leromboltad az egészet, nem? Emlékeim szerint a pasid is megcsinálta egyszer. Mi a gond? - rántja meg a vállát nemtörődöm módon, miközben a konyhaasztalhoz csoszog és lerogy rá. Kezdi úgy érezni, hogy öreg már más világból érkezett istenek gondjainak megoldásához vagy egyáltalán maguknak az isteneknek a pesztrálásához.

- Menedék kell. El kell érnem Jamest, hogy megtudjam, mi történik vele, de Asgard túl messze van, onnan nem tudok tartós kapcsolatot létesíteni vele. Sokkal könnyebb így, hogy egy világban vagyunk - mondja ki végül az eredeti okot, amiért idejöttek. Tony színpadiasan nyöszörögve belefejelne az asztalba legszívesebben, de végül csak újra meghúzza az üveget és elnyúlik a széken.

- És miért is gondoltad, hogy segítek neked? - Meglögyböli a folyadékot, a színezett üveget nézve, nem Lokit. Tudja, hogy ezzel borzasztóan fel fogja idegesíteni, de nem bánja. Éppen eleget szívott miatta az elmúlt időben, nem ő tehet róla, hogy nem tudott vigyázni arra, amit még segített is neki megszerezni.

- Mert szükségem van rá. Szem előtt vagyok leginkább elrejtve, tehát ha csak egyetlen szobát kaphatok, ami nincs mikrofonozva, ki sem lépek onnan. - Sosem hitte volna, hogy szinte könyörögni fog ennek az embernek, akit annyiszor kergetett már őrületbe a gyermeteg játékaival, de most szüksége volt a támogatására és a szakértelmére. - És kelleni fog egy tervrajz is az épületről. Te meg tudod szerezni - jelenti ki, mert senki más nincs, akit ismerne és fel tudná törni a SHIELD rendszerét anélkül, hogy azonnal rájuk akadjanak. A feltaláló ráérősen újra megzörgeti az italt az üvegben, de végül feláll és maga után inti a kis társaságot.

- Basszus... ezért még nagyot fogok szívni. Oké, csináljuk, úgyse bírom, amit a SHIELD művel. De hogy neked segítsek, hát a francba is, sose hittem volna, hogy idáig süllyedek. Ti meg aztán pláne - int a szoba ajtajában álló két szőke felé. - Hangszigetelt és leárnyékolt. Igazából az egész házat leárnyékolhatnám, de ha már Fury imád perverz kukkolót játszani, felőlem csinálja. Nincs mit rejtegetnem... azaz eddig nem volt. Ne gyertek ki, amíg nem mondom, hogy lehet, mert akkor azonnal lebukunk. Tudom, hogy mindkettőtök kőkorszaki szinten áll a technikával, de asszem ezt még ti is megértitek. Majd hozok kaját! - integet és becsukva az ajtót, magukra hagyja a csapatot. A kapitány és Thor a döbbenettől nem mozdulnak, de Loki egy otthonos mozdulattal végignyúlik a kényelmes, kissé kemény ágyon, lerugdossa magáról a csizmáit és lehunyja a szemeit.

- Jól figyeljetek ide. Amíg James tudatában vagyok, a testem védtelen, úgyhogy a ti dolgotok lesz, hogy őrizzétek. Ha bármi történik a testemmel, azért meglakoltok, kínkeservesen és ez alatt nem egy kis csínyt értek, amíg alszotok, remélem érthető voltam. Nem tartózkodhatok sokat a tudatában, mert ha figyelik, észrevehetnek, de amíg csak megfigyelő vagyok, nem lesz probléma. Ne zavarjatok meg, csak ha tényleg nincs más lehetőség, koncentrálnom kell - vázolja fel a teendőiket Loki, Steve azonban aggódva előrelép.

- Nem vihetnél engem is? Aggódom érte.

- Sajnálom - ingatja meg a fejét, de tisztán hallatszik, hogy a legkevésbé sem sajnálja -, de ez egyszemélyes képesség. Csak én és senki más. Cserébe a védelemért, mindent elmondok, amit megtudtam.

~.~.~.~.~

Lokit megrendíti, hogy a férfi nem ismeri fel, de valójában nem lepi meg. A szíve mélyén reménykedett benne, hogy ez nem történik majd meg, hogy csak a testét zárták el és az elméjét nem... de számított rá, hogy ez nem így lesz. Egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tesz, azonban csak a szavaival, meg sem mozdul a remegő kezek között, amelyek a fa törzsének préselik a hátát.

- Bucky? - emlegeti fel a legtöbbet használt nevét és az a híres nyelve megbotlik, a hangja remeg, mert látja a szemekben az értetlenséget, az ürességet... hogy nem ismeri fel sem őt, sem a saját nevét.

- Ki a fene az a Bucky? Maga azt sem tudja, kit követ? - ingatja meg a fejét értetlenül, de a szorítása gyengül, már kevésbé érzi veszélyben magát így, hogy a fekete hajú férfinak ezek szerint fogalma sincs, kicsoda. Talán csak tévedés történt.

- Sajnálom, összetévesztettem önt valakivel. Megtenné, hogy elenged? - pillant le a még mindig őt markoló kezekre, mire a férfi zavartan elhúzódik tőle és még hátrál is pár lépést. Most, hogy nincs miért dühösnek lennie rá, tanácstalan, miért érzi magát olyan furcsán a közelében, mintha ismernék egymást, de nem tud rájönni, honnan. Talán az egyetemen látta még annak idején? Loki lassan összeszedi magát, kisimítgatja az ingét, igyekszik fesztelennek tűnni, de nehezebb szembenéznie a feledéssel, mint gondolta volna.

- Loki Laufeyson. Ha már így összefutottunk. - Kezet nyújt, a mosolya meglepően erőltetett és őszintétlen, de TJ nem veszi észre, bátortalanul megrázza a kezét és óvatosan visszamosolyog. Most, hogy kiderült, tényleg csak összekeverte őt valakivel, sokkal nyugodtabbnak érzi magát, bár elgondolkodik rajta, mennyire lehet nyugodt egy olyan ember társaságában, aki másokat követ.

- Thomas James Hammond. Gondolom így már rémlik, ki vagyok. - Elfintorodik, hiszen ki ne ismerné a Hammond nevet ebben az országban, épp ezért lepi meg a fekete hajútól kapott értetlen, zavarodott pillantás. Komolyan nem tudja, kicsoda? Mégis honnan keveredett ide?

- Sajnálom, nem tudom, honnan kéne, hogy ismerős legyen a név. Európából jöttem nemrég - hazudja szemrebbenés nélkül, immár teljesen ártatlan arckifejezéssel. Tudja, hogy nem rémítheti el magától a férfi elméjét, hogy nem kelthet benne gyanút, mert akkor túlságosan középpontba kerül, annak pedig nagyon kellemetlen következményei lehetnek. Óvatosnak kell lennie.

- Tudod mit, akkor nem is fontos - vágja rá TJ gondolkodás nélkül. Valaki, aki nem ítélkezik felette, valaki, aki nem akar az ágyába kerülni, csak mert Hammond. Kellemes újdonságként hat rá a találkozás, főleg az elmúlt idők folyamatos csalódásai után. Loki gyanakodva vonja fel szépen ívelt szemöldökét, de végül nem szól semmit, csak elmosolyodik.

- Hívj fel, ha szeretnél egy kis idegenvezetést - mosolyog rá TJ, ahogy lefirkantja a férfi kezére a mobilszámát. Ha zaklatja, majd letiltja... nem mintha nem csinált volna már ilyet, Loki pedig jól néz ki és bár meglepődik, egyáltalán nem ellenkezik, maga elé emeli a kezét, majd végül ellök magát a fától.

- Hívni foglak. Kösz az ajánlatot - pillant még rá mosolyogva, mielőtt megfordulna, hogy hazamenjen. TJ kinyitja a száját, hogy utánaszóljon, de végül csak némán nézi, ahogy a magas alak eltűnik az éjszakában.

~.~.~.~.~

Steve és Thor szinte szinkronban rágják hol a körmüket, hol a szájukat idegességükben. Míg a kapitány a barátjáért, addig az istenség az öccséért aggódik, hiszen egyikük sem tudja, mi várja őt az ex-katona agyában, azt sem mondta, mikor fog visszatérni és már órák óta fekszik mozdulatlanul az ágyban, mintha halott lenne, mindössze mellkasa ütemes emelkedése és süllyedése mutatja, hogy nincs miért aggódniuk. Thor az ajtó felé pillant, majd visszasüpped a konstans falbámulásba, amiben eddig töltötte az idegőrlő perceket. Végül Loki lassan kinyitja a szemeit, mire mindkét szőke rögtön az ágyhoz ugrik, már nyitnák a szájukat, hogy megrohamozhassák a kérdéseikkel, de a fekete hajú védekezően feltartja a kezét és hátrébb hessegeti őket. Kényelmesen a támlának veti a hátát, zöld szemeiben ott ragyog a lassan ébredő harag, a meglepett bánat mögött, majd egy pillanatra újra lehunyja szemeit és felsóhajt.

- Nem ismert fel - mondja ki végül a fájdalmas igazságot. Steve levegőért kap, úgy érzi, a szíve egy pillanat alatt sziklanehézségűvé válik. Elég volt egyszer megélnie, hogy a legjobb barátja elveszítette az emlékeit és ezzel önmagát is, de hogy újra megtörténjen, ráadásul most nem is a Hydra, hanem egyenesen a SHIELD jóvoltából, akik mindvégig azt hazudták neki, hogy azért van szükségük rá, mert biztonságosabbá akarják tenni a világot! Ez lenne a biztonság? Kényszer? Emlékek törlése? Kétségbeesett gondolatai közül Loki hangja szakítja ki végül.

- Az elméje valahogy... furcsa volt. Mintha meglenne benne minden, mintha az emlékei nem elvesztek volna, csak egyszerűen elzárták előle. Thomas James Hammond-ként mutatkozott be és nem kellett sokat kutakodnom, hogy rájöjjek, egy politikus pár fia, aki elég kétes életet él. Most is ő az, csak... eltorzítva. - Nem tudja, hogy fogalmazhatná meg jobban, a sokktól nem találja a híresen erős szavait, csak nézi felváltva a bátyja és Steve aggodalmas szemeit.

- A SHIELD valószínűleg nem akarja megkínozni őt, mert tudják, hogy azzal örökre elvágnák magukat előttem - találgat a katona, szinte megkönnyebbülten lerogyva a Thor melletti fotelbe. Fáradtan hátradönti a fejét és lehunyja a szemeit, régóta nem alszik pár óránál többet, de most kivételesen úgy érzi, nagyon jót tenne neki egy hosszú és kiadós alvás. Gondterhelten megdörzsöli a halántékát, sok ez neki hirtelen, hogy szinte mindenki, akit a barátjának tartott, elárulta, akit pedig legszívesebben a föld mélyére ásva látott volna egy sötét cellában, most jelenleg a legmegbízhatóbb partnere.

- Akár akarják kínozni, akár nem, visszaszerzem őt tőlük. James nem egy játék, amit csak úgy elvehetnek tőlünk, mert ők úgy gondolják, megtehetik - csikorgatja a fogait az istenség dühösen, mire Steve döbbenten rákapja a pillantását. Loki markába gyűrve épphogy csak szét nem tépi a lepedőt, a keze reszket az indulattól, amely benne tombol. Nem vehetik el tőle őt így! Őt már nem!

Steve feláll a fotelből, lassan a fekete hajúhoz lép és olyat tesz, amit sosem gondolt volna - bátorítóan megszorítja a vállát.

- Kiszabadítjuk őt a SHIELD markából. Ha most az egyszer is, de melletted állok.