2015. április 28., kedd

A Kabát

A Kabát


Fandom: Once Upon A Time
Páros: Mad Hook

Avagy hogy is lehet kapcsolat egy kabátért vívott háborúból? Hát így! Normálisak vagyunk, legalábbis azt hisszük magunkról!AU, egyetlen szót se vegyetek komolyan.



Jefferson szerette a bevált dolgokat. Minden nap ugyanott vásárolt be a vacsorához, mindig ugyanazt a régiségboltot kereste fel az apró kincsekért (régi kalapokért), és igen, ruhát venni is mindig ugyanabba a boltba ment, ha különleges kérése volt, ugyanahhoz a szabóhoz. Aki, természetesen, a kedvenc boltjában dolgozott. Ugyanúgy, mint minden reggel, mielőtt a lányát iskolába vitte volna, készülődött össze ő maga is, hogy utána egyenesen munkába induljon, mikor a szekrényből kivéve észrevette, hogy a kedvenc mellénye elszakadt! Persze megvarrhatta volna, nem volt az akkora szakadás, de az már nem lett volna ugyanaz. Zavartan nézegette a szakadást, mégis mit kezdhetne vele, mikor az ajtaján türelmetlen kopogás hangzott fel.
- Gyere apa, elkések a suliból! - zavarta fel Grace a kellemetlen helyzet elemzéséből, így végül visszasüllyesztette a mellényt a helyére és elővett helyette egy másikat, ami nem kevésbé volt elegáns, de valahogy mégsem nőtt annyira a szívéhez.
- Megyek szívem! - kiáltott ki a kislánynak, hogy tudja, hallotta a sürgető szavakat, majd fejére illesztve az elmaradhatatlan kalapját, lesietett a lépcsőn a földszintre. Felkapta a fogasról a kabátját, hamarosan pedig már az autóban ültek mindketten, hogy elérjék úti céljukat.

Killian Jones egyetlen dologhoz ragaszkodott az életben - az pedig a kifogástalan ruhatára volt. Szeretett utazni, szerette az új dolgokat, de a kedvenc ruhaboltjától nem volt hajlandó elszakadni, ha új darabra volt szüksége, mindig oda tért vissza, bárki ajánlott is neki mást. Most is épp a ruhák közt válogatás művészetének szenteli az idejét, nem törődve a körülötte vásárlókkal, akik csak éppen hogy nézelődnek és bolyonganak az üzletben, céltalanul. Ő azonban pontosan tudja, hogy mit keres, azt a varázslatos érzést, ami majdhogynem szerelem, mikor meglát egy ruhadarabot a sok között. Ugyanolyan, mint a többi, mégis valahogy más, valahogy különleges és természetesen mindig éppen passzol rá, mintha csak neki szabták volna! Ráérősen lapozgat a mellények között, még éppen dudorászik is magában valamit, egészen elmélyedve a rituáléban, mikor a következőért nyúlva, a keze összeütközik valakiével. A férfi egyből visszahúzza a kezeit és valamiféle zavart derűvel végigméri, mire így tesz ő is. Megrezzen a gyomra tájékán a szokásos izgatott érzés, amint a ruháit nézi, egy pillanatra az is eszébe jut, hogy milyen szívesen felpróbálná őket, de a gondolattól megriadva hátralép, aztán újra a mellény fogasára néz, aminek az egyik felét ő tartja, a másikat pedig a vele szemben álló. Az idegen elereszti a míves mellényt.
- Elnézést, majd keresek másikat. - A bátortalan mosolyában van valami, amitől Killiannek megsüllyed a gyomra és hezitálás nélkül felé nyújtja a ruhadarabot.
- Egyébként sem a méretem. Vigye csak. - A férfi végig néz rajta még egyszer, újfent elmosolyodik, de aztán egy köszönettel átveszi a fogast. Hogy nem az ő mérete? Dehogynem. Jefferson még egyet mosolyog, majd sarkon fordul és a próbafülkébe siet, hogy ellenőrizze a méretet, habár nincs rá szükség, valahogy tudja, hogy jó rá ez a mellény... és hogy átveheti a régi kedvenc mellényének különleges helyét.
Hosszan forgolódik a tükör előtt, egy kicsit eláll itt-meg ott, mintha nem egészen rá illene, de az egyel kisebbe már nem férne bele, mégsem tud megszabadulni a tökéletlen darabtól. Talán csak mert olyan udvariasan átadták neki... még maga sem tudja elképzelni, mi viszi rá, hogy egy olyan mellényt, mit ez, egyből a pénztárhoz vigyen és alig várja, hogy kifizetve az övé lehessen. Nem is igazán ő stílusa, egy kicsit még el is áll, mintha bő lenne, de képtelen visszatenni a helyére és büszkén szorítja a szatyor fülét, miután megkapta az eladótól. Az üzletből kilépve azonban még egyszer visszapillant és látja, hogy a férfi még mindig tanácstalanul válogat a mellények között. Egy pillanatra bűntudat lepi el, de aztán megfordul és elsiet, hogy ne késsen el, már ideje a lányáért mennie az iskolába.

- Apa, szokatlanul mosolygós vagy ma - jegyzi meg Grace vacsoránál, mire Jefferson megköszörüli a torkát és újfent nekilát a félbehagyott (hatodszorra félbehagyott) spagettinek.
- Igazán? Hát csak... jó napom volt. - Megvonja a vállát, de a lány egy kicsit megböki a könyökével.
- Utoljára akkor néztél így, amikor anya nem volt otthon és vártuk haza. Találkoztál egy lánnyal? - kíváncsiskodik tovább, mire az apja félrenyeli a spagettit és reszkető kézzel iszik rá egy korty vizet, mielőtt meg talál fulladni. Mégis, miért nézne úgy, mint annak idején Priscillára várva? Valamiért eszébe jut az a délutáni férfi, de elhessegeti a képét a fejéből és a lányához fordul.
- Te vagy az egyetlen nő az életemben. Esküszöm! - Még a szívére is teszi a kezét, mire a kislány felnevet és közelebb hajol.
- Bolond vagy apu. Én örülnék, ha boldog lennél. - Átöleli a nyakát és közelebb húzza magát hozzá, egészen le a székről, míg ő a kislány hátát karolja át. Csak ő maradt neki... és valóban ő az egyetlen nő az életében, de vajon mit szólna hozzá, ha egy férfi? Újfent elhessegeti a gondolatot és elsürgeti a kislányt aludni. Fáradtan az asztalra könyököl, így éppen a szék háttámlájára dobott, kopott kabáton akad meg a tekintete. Talán érdemes lenne abból is újat venni?

A boltba lépve először észre sem veszi a másik ajtón épp akkor betoppanó alakot, mert elvonja a figyelmét a próbababára ráhúzott csodálatos kabát. Szinte megbabonázva közelíti meg a ruhadarabot, óvatosan érinti csak az ujjai hegyével, végigfut az anyagon és... hirtelen valaki máséba ütközik. Döbbenten néz szembe a tegnapi férfival és egyből átfut a fején a gondolat, hogy lesz olyan nagylelkű és átengedi neki, mikor egy ottani eladóhölgy melléjük lejt.
- Uraim, segíthetek valamiben? - kérdi egy vidám kis mosollyal, mire Jefferson rögtön hozzá fordul.
- Tudna mutatni ebből egy másikat? Nem láttam máshol. - A nő arca egy pillanatra elkomorodik, de hamar újra magára ölti a szokásos bájmosolyt.
- Sajnálom, de ez az egy darab van belőle. Mutathatok esetleg másikat? - Már indulna is, a férfi azonban nem megy utána, vágyakozva nézi a kabátot, majd onnan a vele szemben állóra pillant. Kissé bátortalanul, de kezet nyújt.
- Jefferson. És ön? - kérdi, már-már hivatalos hangnemben. A másik rámosolyog, majd határozottan megszorítja a kezét.
- Killian Jones. Van nálad annyi, hogy kifizesd a kabátot? - Sokat sejtetően az árcímkére pillant, még mindig nem engedve el a másik kezét. Megbillen a kalap a fején, ahogy odapillant és úgy összefacsarodik az arca, akárha citromba harapott volna.
- Nincs - vallja meg, s már kezd lemondani a győzelemről, mikor Killian mosolya csak még szélesebb lesz.
- Remek, nálam sincs! Egy párbaj? - Az alacsonyabb először egészen megzavarodik erre a felhívásra. Hogy ő most rohanjon el hazáig pénzért (sosem bízott a bankokban), akár egy őrült, majd vissza? Elképesztően tetszik neki az ötlet. Megnézné, ahogy az ing izzadtan Killian mellkasára tapad... megköszörüli furcsa mód hirtelen kiszáradt torkát és rákészül, hogy elengedje a vele szemben álló kezét.
- Remek, benne vagyok! Aki előbb ér ide, azé a kabát. - Már sprintbe feszülnek a lábizmai a szűk nadrágban, és épp elfordulna, hogy a kijáratra nézzen, de a férfi szavai megtorpanásra késztetik.
- Látom hordod. Örülök - ezzel elengedi a kezét és futásnak ered. Ő csak áll ott leforrázva és kicsit meghúzogatja magán az itt-ott elálló mellényt... hiszen ez az, amit tegnap átadott neki. Ó, az az álnok! Egyből utána rohan ő is, ki a kellemetlenül lassan nyíló üvegajtón, el a biztonsági őr mellett, amíg az autójához nem ér. Önkéntelenül is elvigyorodik és vidáman rikkant egyet az ereiben zubogó adrenalintól, miközben a sebességkorlátozást jócskán megszegve halad hazafelé, hogy kipótolja a nála lévő összeget. Nem vett még ennyire drágán kabátot, de ezek a pillanatok megérnek bármennyit, azóta nem volt ilyen lelkes valami miatt, hogy a felesége... Megrázza a fejét és hangosan csikorgó fékkel leparkol a háza előtt. Szerencsére nem rejti olyan elérhetetlen helyre a pénzét, annyira nem ostoba, hiszen ha szüksége lenne rá, valószínűleg hamar elő kéne kerítenie, mint most is. Nem is számolja le az összeget, valószínűleg jóval többet markol fel, még azzal sem bíbelődik, hogy a pénztárcájába pakolja, a kabátja belső zsebébe rejti, aztán már rohan is vissza az autóhoz, majdnem lezuhanva a lépcsőkön.
Csúszva érkezik az üzletbe, bele is ütközik egy alakba az övéhez hasonló, hosszú kabátban, aki szintén még mindig liheg egy kicsit a verseny tempójától. Bánatosan a lecsupaszított próbababára néz, miután sikerült kiegyenesednie.
- Elkéstem? - kérdezi két nagyobb levegővétel között, hogy működésre bírja a tüdejét, de Killian sem látszik túl boldognak.
- Sajnálom, mindketten elkéstek. Valaki már elvitte - tájékoztatja őket a kedves eladó, aki olyan méltatlankodva nézett utánuk, mégis mit rohangásznak, mint a gyerekek. Jefferson vesz még néhány mély, kissé hörgő lélegzetet, aztán  a másikra villantja széles vigyorát.
- Mit szólna, ha kárpótlásul meghívnám egy teára? - kérdi vidáman. A gyomra megremeg, ahogy Killian a vállára szorít.
- Micsoda remek ötlet! És hagyd a magázást, kiráz tőle a hideg. Bár inkább rum-párti vagyok, de mindig ki kell próbálni valami újat.
- Van rumom is. Tehetsz a teába - ajánlja fel nagylelkűen Jefferson, ahogy a döbbent eladókra ügyet sem vetve kifelé indulnak az üzletből.
- Egyre jobban kedvellek. De inkább innám a rumot tisztán. - Amikor Killian a vállára karol, végigvonaglik a gyomrán egy egészen különös érzés, valami izgatott hányinger-szerűség és észrevétlenül egy kicsit közelebb húzódik a férfihoz, miközben kifelé tartanak.

Nem egészen van róla fogalma, hogy kerülhetett le róla nagyjából az összes ruhája, mire a hálószobája közelébe értek, de halvány sejtései azért vannak Killian ügyes kezeit illetően, miután becsukódott mögöttük a bejárati ajtó. Emlékszik, hogy levette a cipőit, majd a következő pillanatban a férfi borostája az ő frissen borotvált arcának karcolódott és a fogai összekoccantak az övéivel a heves csók tüzében. Meglepetten felnyög, mikor meztelen háta a falnak ütközik, nem sokkal a hálószoba ajtajától, aztán a másik férfi izmos mellkasa az övének préselődik és a tüdejében benn szorul a levegő.
- A tea... - próbálkozik elesetten, pedig semmiért nem szakadna most el ebből a pillanatból.
- Utána - morogja Killian, épp csak elengedve az ajkait és finoman belecsíp a nyakába. Jefferson újra felnyög. A kalapja még mindig valahogy a fején illeg, úgy tűnik, egészen boldogan.
- Rum? - Felnyekken az újabb harapásra, akkor pedig egészen benne ragad a levegő, amikor a férfi rámarkol a derekára mindkét kezével.
- Még egy kérdés és rólad fogom meginni.
- Nem hangzik rosszul - sóhajt fel egészen a falhoz simulva Jefferson, az előtte álló hajába markolva. Végül ez a felajánlás elmarad, mikor a nadrágjába gabalyodva elterül az ágyon, Killian pedig szívből kikacagja. - Ne nevess rajtam - vágja hozzá sértetten, de a haragja hamar egy csókba fojtott sóhajba torkollik. A férfi újra felnevet az alatta fekvő szaggatott sóhajain, mikor végigcsókolva a nyakát, a szakálla meg-megkarcolja a bőrét. Egészen kidomborítja a mellkasát, mikor Killian csókjai végigsimogatják, és majdnem feltépi az ágyneműt, ahogy lejjebb érve végigszalad rajta a nyelve.
- Azt a mindenit...! - szalad ki a száján megilletődötten, mire a másik felpillant, megint mosoly játszik az ajkán. - Ne nevess ki! - szól rá újra, de neki is mosolyra rándul a szája, mielőtt újra ráharapna, hogy elfojtsa az artikulálatlan nyögést, amit a férfi vált ki belőle.

A konyhában ülve Jefferson keze remeg egy kicsit, mikor kitölti a teát, még ott zsibong a testében az orgazmus extázisa, és egy kicsit a szégyen is. A vendég feltölti a csésze maradékát rummal és kivételesen ő is dönt a sajátjába egy jó adagot. Killian felvonja a szemöldökét.
- Csak nem voltam ilyen rossz. - A másik beleprüszköl a teájába és az immár jóval több ruhában lévő férfira pillant.
- Nem, az isteni volt. Én csak... senkivel nem voltam a feleségem halála óta - vallja be és nagyot húz a csészéből. Killian előrébb dől és együttérzően meglapogatja a vállát.
- Szóval gyászoló özvegy. Üdv a klubban. - Fanyar kis mosolyt villant felé, de mielőtt Jefferson bármit is mondhatna, a mellényre bök, ami újfent rajta díszeleg. - Mint mondtam, örülök, hogy hordod. Nem a semmiért mondtam le róla. - Vendéglátója zavartan legyint egyet és újabb adag teát tölt magának.
- Rajtad jobban állna.
- Hm, egyszer már levettem rólad. Lehet, hogy megteszem még egyszer. - Jefferson felnevet erre, régóta először ilyen őszintén és boldogan, míg Killian felállva a székről, csókba nem fojtja.

Az elkövetkező napokban Jefferson szinte végig a telefonját babrálja, ilyenkor Grace úgy gondolja, biztosan csak nem akarnak neki eladni valami különleges kalapot, akkor szokott ennyit tárgyalni, hogy győzködje az ügyfelet, szóval csak ráhagyja. A vacsoránál megkérdezi Gracet, nem hívta-e meg valamelyik barátja délutánra, mire a kislány lelkesen rávágja, hogy de, Henry meghívta őt magukhoz holnapra, csak elfelejtette megkérdezni, mehet-e.
- Persze kicsim és add át a mamáinak, hogy üdvözlöm őket - hagyja rá egyből. Grace azzal a mindentudó kis mosolyával megböki az apja lábszárát az asztal alatt.
- Vendéged lesz, papa? - érdeklődik és a mosolya csak még szélesebb lesz, látva az apja zavarát. - Emma néni és Regina néni biztosan nagyon örülni fognak nekem.
Jefferson párszor a biztonság kedvéért az asztalba veri a fejét, hátha akkor helyrerázódik az agya, de mivel még utána is remegő gyomorral gondol a Férfira A Ruhaboltból, egy halk és elveszett nyöszörgéssel elsiratja a józan eszét, ami vélhetően nem is volt neki soha. Ezután rövid hezitálás múlva ír egy sms-t: "holnap?"
Az igenlő választól úgy érzi magát, mint egy szerelmes tinédzser.

Jó egy órán keresztül vezet, hogy elérje a megadott címet, míg ő Storybrook egyik szélén lakik, addig Killian egészen másik oldalon, megbújva az erdőben. Nem is egészen biztos benne, hogy az ő háza elé parkol, de a GPS csak nem hazudik, úgyhogy lezárja az autót és kicsit megigazgatva a kalapját, bekopogtat. Elképesztően ideges, nem is érti, miért, mindketten felnőtt férfiak, tudnia is kéne úgy kezelni a helyzetet, például mint Killian. Neki biztosan nem szorul így össze a gyomra, ahányszor eszébe jut az a pár nappal ezelőtti délután.
- Sokáig tartott - nyit ajtót egy széles vigyorral a jelenlegi házigazda, de Jefferson ahelyett, hogy viszonozná a mosolyt, inkább megdermed a küszöbön.
- Te... honnan szerezted meg? - kérdi döbbenten, elfeledkezve arról, hogy éppen becsukja a száját.
- Ja, hogy ez? Miután elhajtottál, kifizettem kártyával. Bőven volt időm betenni a kocsimba, amíg visszaértél. Valahogy be kellett, hogy kerüljek az ágyadba - vallja be teljesen őszintén és a lehető legkevésbé sem sajnálva a dolgot. Jefferson erősen elgondolkodik rajta, hogy megfojtsa vagy megcsókolja, de inkább második lehetőség mellett dönt. Killian belevigyorog a csókba, majd egy hanyag mozdulattal berúgja az ajtót, miközben a másik azt a drága kabátot markolva húzza magához, amiért végigfutotta az egész rohadt várost, mint kiderült, feleslegesen. Persze valahol hízelgőnek találja, hogy micsoda tervet eszelt ki csak azért, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, hiszen érte még soha nem ármánykodott így senki, de közben szívesen meg is ütné ezért a húzásért. Ütlegelés helyett viszont inkább lerángatja a másikról a szűk fekete nadrágot és letérdel elé.

Mikor Killian Jones egyedül ébred az ágyában másnap reggel, az olyan okosan megszerzett drága kabátja helyén a Jeffersonnak átengedett mellénnyel, sokáig nem tudja eldönteni, dühös legyen-e vagy inkább nevessen, amíg el nem megy a hangja. Ahogy végigsimítja a mellény anyagát, szinte érzi a férfi bőrének tapintását az ujjai alatt, mikor pedig kigombolja, hogy felvegye, egy apró fecni esik ki belőle, Jefferson sietős írásával: "Azt hitted, nem szerzem meg? Vigyázz a mellényemre! Nekem jobban fog állni a kabátod."

Amikor Jefferson ajtót nyit a hevesen kopogtatónak, Grace is kíváncsian kipislog a nappaliból a leckéje fölül, de gyorsan vissza is fordul, amikor a belépő férfi egy szó nélkül magához húzza és megcsókolja a házigazdát. Magában mosolyog egyet, így már érti az apja furcsa viselkedését, és mintha nem is látta volna a kis jelenetet, visszahajol a füzete fölé.
- Hé, állj meg, itt van a másik szobában a lányom! - taszítja el magától Killiant erőt véve magán, mire a férfi egyből kiegyenesedik.
- Ó. Neked van egy lányod?
- Van. És kalapkészítő vagyok. Hobbiból meg kalapokat gyűjtök. Nem sokat beszélgettünk eddig - összegzi a legfontosabb információkat, igyekezve elfojtani a nevetést, ami vendége arcának láttán minduntalan ki akar belőle pukkanni.
- Kalapokat. Aha. Hát, én hajómodelleket gyűjtök. És helyes kalapkészítőket. Mi lenne, ha te megtarthatnád a kabátom, cserébe a mellényedért és egy találkozóért a lányoddal, Kalaposom? - Jefferson nem egészen így képzelte el a végeredményt, de egy széles mosollyal behívja a férfit és a nappali felé tereli.
- Grace, ő itt Killian Jones, elég... közel állunk egymáshoz. Killian, ő a lányom, Grace.
- Micsoda öröm, kisasszony. - Killian meghajol és csókot lehel a kislány kézfejére, aki mosolyogva fogadja.
- Na jó, lehetsz a második apukám. Hozzánk is költözöl? - érdeklődik egyből, mire a férfi Jeffersonra pillant.
- Remélem.
- De nem hordhatod a ruháimat! - figyelmezteti előre Jefferson.

Két hónappal később, mikor Jefferson álmosan kipislog a takaró alól, az éjjeli szekrényen egy cetli fogadja: "A kabát ma az enyém. Este szeretnélek csak a mellényben látni, mit szólsz?"

5 megjegyzés:

  1. Finom kis fluffy, ez kell a lelkemnek. Nagyon aranyosak voltak, a mellények iránti rajongásukban osztozom.*-* Meg a kalapok. No, nagyon élveztem. Le a kalappal előtted. ;) (KALAP ÉS MELLÉNY!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúúúúgy örülök ennek a lelkes fogadtatásnak a shippel kapcsolatban, aggódtam, hogy egyedül leszek velük, de örülök, hogy nem! <3 (Kalap és Mellény! *-* és most képzeld el, hogy így becézik egymást otthon XD)

      Törlés
    2. Biztosan így becézik egymást otthon. :D

      Törlés
    3. Thia gratula, tiéd a 100. hozzászólás a blogon! :D <3

      Törlés
    4. Ó! :D Köszönöm, most ez feldobta a napom! :) ♡ *lenget egy zászlót és vigyorog*

      Törlés