2015. június 20., szombat

H/ideglelés

H/ideglelés

Fandom: NBC Hannibal

Vége az érettséginek! Ezt még előtte írtam, csak nem volt időm feltenni, azt hiszem, kicsit megártott a sok Hannibal, amit tanulás helyett néztem (jó, azért tanultam is, egész jól végeztem), mert fura dolgokat álmodtam. Slash nincs, Will POV, álom és hideg valamikor az 1. évad folyamán, fogadjátok szeretettel a Hannibal ficet egy nappal azután, hogy én kijelentettem, nem fogok Hannibal fanfictiont írni. A címet pedig nagyon köszönöm Gwennek, én képtelen lettem volna bármit kitalálni neki.


Ott volt az a fal. Magasba törő, hatalmas, végeláthatatlan fal, néhol már letört róla a vakolat és látszottak a téglák, ronda és utálatos repedések, lyukak a világ falán. Mögötte volt a kastély, csak a tetejét láttam, a magasba nyúló tornyokat, mintha át akartak volna borulni, át ide, hogy eltemessenek. Álltam ott, a csillagfényes éjszakában, nem volt még hó, de fáztam, a fogam össze-össze koccant, zaklatott lélegzetem pamacsokat hagyott a levegőben, ahogy egyre csak bámultam felfelé, tehetetlenül. Nem értettem, hogy nem jutott eszembe kabátot húzni ebben a hidegben? Átkaroltam magam, meztelen karjaim libabőrösek voltak a fagytól, és csak hasztalan dörzsölgettem őket, miközben a járdaszélen toporogtam, hogy végre történjen valami.
- Gyerünk Will, segítsen - mondta puhán, ahogy közelebb invitált a festékes vödrökhöz. Mind fehér volt és ön ott állt mellettük, a kezében henger. Arra gondoltam, ön olyan kényes a rendre és a tisztaságra, nem fogja összefestékezni az öltönyét? Nem fogja zavarni, hogy tönkremegy az a drága öltöny, melyet visel? Hogy nem fázik ebben a hidegben, kabát nélkül?
Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de végül csak közelebb léptem lassan. Átvettem a hengert, a festékbe mártottam, toccsant benne és nekem az jutott eszembe, ez nem is festék, hanem vér. Vért kenünk a falakra.

- Miért vagyunk itt? - kérdeztem, de majdnem ráharaptam a nyelvemre a vacogástól. Ön nem válaszolt azonnal, végighúzta a hengert a falakon, kezének nyomán minden hiba eltűnt, még a lyukak is a vakolatban.
- Ne aggódjon Will. Lát bárhol kaput? Nem kerül át a fal túloldalára, nem engedem - nyugtatott meg. Nagyot nyelve bólintottam, éreztem, hogy a mozgás ellenére is lever a hideg veríték, a hengert újra belemártottam a vödörbe, felcsapott a festék, végig a karomon, és én csak festettem és festettem, de nem tűntek el a hibák, és féltem, hogy azt mondja majd, semmirekellő vagyok.
Meredten bámultam a hengert a kezemben, végül letettem és hátrébb léptem, újra átkarolva magam. Egyre jobban fáztam, az átizzadt póló nem sokat segített ebben a hidegben. Ön rám nézett, lecseppent a festék a hengeréről a cipője mellé, de az öltönye még mindig tiszta volt és nem értettem, hogyan.
- Hazamegyek egy kabátért - mondtam, festéktől ragadva, és mielőtt ön válaszolhatott volna, eliramodtam. El az árva mentő mellett, át a leégett pázsiton, lélegzetem hófehér pamacsai elszálltak mellettem, és a fal még mindig ott volt, amíg haza nem értem.
Az ajtómban Garret Jacob Hobbs állt, vak szemeivel engem figyelt, nem lépett felém, de én egyre jobban fáztam, be kellett jutnom egy kabátért, különben megfagyok.
- Most nincs itt senki, hogy megvédje. Egyedül vagyunk, és én eljöttem magáért. - Nem mozdult az ajka, mert a halottak nem beszélnek, de mégis hallottam a hangját, a fejemben, mindenütt körülöttem, én pedig csak egyre vacogtam és vacogtam.
- Maga halott - jelentettem ki, és közelebb léptem. Szükségem volt arra a kabátra. - Nem tud ártani nekem, mert maga halott.
- És ha én valójában ön vagyok? - Borzalmas vigyorra torzult a szája, darabosan felém mozdult, de én lelöktem, át a korláton, és a test tompán puffan odalent (mikor lett ilyen magas a lépcsőm?) Visszafordultam az ajtóhoz, nem néztem meg, él-e még, remegő kézzel, ügyetlenül illesztettem a zárba a kulcsot, hogy végre a melegben lehessek.

Belemártottam a hengert a festékbe, a szél megborzongatott, igyekezetem meleg pamacsai egyre szálltak a hideg levegőben, a festék már csaknem beborított, ön pedig csak állt ott mögöttem és nézett. Hideg van, miért nem vettem fel kabátot...? De nem álltam meg, csak festettem és festettem tovább, a fogaim összekoccantak és a festék vérré vált a falon.

2 megjegyzés:

  1. Ilyen mocskosul zseniális első Hannci ficet! Hogy volt meeeeeeerszed? Ááá.
    Irigyellek ezért az álmodért, mert annyira vérfagyasztóan inspiráló és felkavaró, és megtiszteltetésnek érzem a szerepemet benne. :D A Willed botrányosan zseniális, talán az egyik legjobb, amit valaha olvastam, a hangulat zsigerbe hatoló, együtt fáztam az elbeszélővel, együtt rettegtem vele, és a szimbolika és.
    Imádlak, és állampolgári kötelességed MÉG ÍRNI VELÜK.
    just sayin'
    különben megeszlek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdezd az álmaimat, jó lenne, ha lenne belőlük több, mert legszívesebben így belefúrnám magamat a Hannibal ficekbe és dagonyáznék bennük napokig-hetekig, de ezt így megírtam és kiürültem és ettől kész vagyok.
      Ha már te vagy a személyes Hanncim, hát alap, hogy benne voltál, te <3 Annyira örülök, hogy így tetszett, az első fandomkezdő ficem, amit nem érzek OOC-nek és ettől iszonyú boldog vagyok.
      Egyél meg és én is beléd harapok, ketten fogunk írni velük és punktum.

      Törlés