Átutazó
Fandom: Thor&valódi világ crossover
Mert kellett nekem egy olyan, amiben ők
találkoznak. A csupa szív Tom egy napja a morcos Lokival, csupa fluff, Loki egy kicsit szomorkodik, de ő mikor nem. VÉGRE befejeztem, másfél év után (2014-es Valentin napra akartam megírni. Kicsit elcsúsztam). Lesz itt még folytatás~
Kedveseim, kik hűségesen
olvassátok a blogomat!
El sem fogjátok hinni,
mi történt ma velem. A legőszintébben kimondva én sem igazán
hiszem el, pedig bizony megtörtént, és úgy érzem, ezt mindenképp
meg kell osztanom veletek! Remélem, ő sem bánja. Hogy ki...?
6.30 - Felkeltem
Ebben még nincs semmi
különleges, ha azt vesszük, hogy az órám helyett valami furcsa
zajra riadtam odakintről. Először persze nem izgattam rajta magam,
Los Angelesben a furcsa zajok teljesen megszokottak, nem is szoktak
különösebben érdekelni, főleg ha épp aznapra semmi teendőm nem
akad, szóval szeretnék aludni. De az utána következett zöld
villanások már annál inkább furcsák voltak, muszáj voltam hát
kikelni az ágyból és kockás pizsamában, papucsba bújva
csoszogtam a hatalmas ablakomhoz, hogy kinézzek rajta. Igaz, elég
magasan van a lakásom, nem is tudom, mit gondoltam, hogy látni
fogok bármit is, de sajnos csalódnom kellett, a zöld villanások
eltűntek, és még azt sem láttam, mi okozhatta őket. Úgysem
fogok tudni visszaaludni, eldöntöttem, lefőzök egy kávét, talán
csak álmodtam az egészet, egy bögre fekete majd kellően
felébreszt, hogy ne képzelegjek ébren is mindenfélét.
6.45 - Ittam a kávémat
Mivel jó idő volt,
kiültem a teraszra, szerencsére Los Angelesben sosem volt úgy
igazán hideg, így egészen nyugodtan el tudtam nézelődni a
látványon, a gőzölgő bögrét szorongatva. Nálam tudjátok a
reggeli kávé inkább rituális dolog, anélkül valahogy nincs
ébredés, na meg a koffein is jó hatással van a reggeleimre.
Naponta egy bögre reggeli kávé senkinek sem árt, de többet ne
igyatok, nem jó, ha túlzásba viszitek! Szóval, éppen a kávémat
iszogattam, és csendesen elmerültem a reggeli látványban, mikor
egyszer csak...
7.00 - Megérkezett...
Loki!
Hatalmas port kavarva
egyszer csak becsapódott valami a teraszomra, kicsit össze is törte
a követ, de a legnagyobb probléma az volt, hogy egyáltalán mi
tudott becsapódni az én teraszomra?! Meglepettségemben még a
kedvenc bögrémet is majdnem elejtettem, vagyis én el is ejtettem,
ami azt illeti, de ahelyett, hogy apró kis darabokra esett volna az
amúgy is romos padlón, csak lassan leereszkedett. Még szerencse,
hogy kávé már nem volt benne.
- Ki vagy te? -
kérdeztem, teljesen ledöbbenve a ténytől, hogy nem is valami,
hanem egyenesen valaki landolt a teraszomon, de az általa felkavart
portól (nem, nem ennyire poros a terasz, az összetört kő alatt
volt, esküszöm), még mindig nem igazán láttam, kivel is állok
szemben. Egy rajongó csak nem merészkedne idáig... vagy igen?
- Loki Laufeyson a nevem,
halandó és ha jót akarsz magadnak, letérdelsz és elmondod, hol
vagyok! - dörrent rám a határozottan ismerős hang... mintha csak
én beszéltem volna! És... Loki? Szóval tényleg rajongó? Persze
nem titeket akarlak ezzel letörni kedveseim, de azért ilyennel ne
próbálkozzatok, mert hacsak nem vagytok skandináv istenségek,
minden bizonnyal nem ússzátok meg ép csontokkal.
- Ne haragudj, de hadd
kérdezzem meg... honnan ugrottál le? Nem is jött erre semmi... ez
veszélyes! - Persze, hogy nem hittem neki először, ha az ember
otthonában megjelenik a valódi Loki, akit már három filmben
játszott, nem igazán akarja elfogadni, hogy az illető tényleg
létezik. Pláne, hogy eddig nem igazán hittem abban, hogy tényleg
van Bifröst meg istenségek, de úgy tűnik, vannak.
- Ne szórakozz velem
halandó, válaszolj a kérdésemre vagy csúnya véget ér rövid
életed! - parancsolt rám megint, ekkor már kezdtem rájönni, hogy
vagy nagyon komolyan gondolja a szerepét, vagy tényleg van ebben a
dologban valami, úgyhogy lehajoltam a bögrémért, hogy felvegyem,
és visszategyem az asztalra, de ennek úgy tűnik, Loki kifejezetten
megörült. - Hát meghajolsz akaratom előtt? Hogy is várhatnék
tőletek mást, ha azt mondom, térdelj, engedelmeskedsz nekem,
nemde? - Lassan elült a porfelhő, és akkor megint majdnem
elejtettem a bögrét, de legalábbis az államat biztosan, mert
szakasztott filmbéli önmagammal álltam szemben, ugyanaz a fekete
haj, a zöld szemek, nemes kiállás... hát, azt mondják,
mindenkinek van egy hasonmása a világban. Azért kicsit furcsán
érintett, hogy az enyém a valódi Loki. Jobbnak láttam tényleg
letérdelni, mielőtt valamit felrobbant, de továbbra is csak tátott
szájjal bámultam rá, míg egy intéssel jelezte, hogy most már
elég, felállhatok.
- Öhm bocsánat, de nem
szokásom... istenségeket fogadni a lakásomban, szóval nem igazán
készültem rád. Megkínálhatlak valamivel? Kávé biztos van még,
most főztem, meg sütemény tegnapról, unatkoztam, úgyhogy
sütöttem... de ez téged biztosan nem érdekel. - Nem tudtam, mivel
járhatnék a kedvében, még ha kinézetre olyan is volt, mint az
általam játszott Loki, belsőleg talán teljesen különbözött
tőle, szóval úgy döntöttem, előbb inkább kiismerem. Mindenki
szereti a kávét meg a sütit, nemde?
- Szívélyes ajánlat,
de ha már a házadban vagyok, el is várom. Egy jó bort elfogadnék
- felelte egy apró biccentés kíséretében, mire én bólintottam
és besiettem a lakásba, ő pedig utánam. Egy isten van a
lakásomban. Remek. Nagyon reméltem, hogy maradt még abból a
roséból, amit előrelátóan eltettem, mert nem szerettem volna
egyedül hagyni itt, amíg elmegyek vásárolni, még a végén
Chrisre azt hiszi, hogy Thor és... jajj. Persze akkor nem jutott
eszembe, hogy Loki bizonyára nem olyan ostoba, hogy összekeverje
őket, de össze voltam zavarodva, a saját, isteni hasonmásom
nézett körül a lakásomban! Kitöltöttem egy pohárba a borból,
majd sietve átnyújtottam neki, ő időközben kényelmesebb,
öltönyös viseletre váltott a külvilági ruhatárról, aminek
kifejezetten örültem, az ízlése is olyan, mint megszoktam.
- Hadd szabadjon
megkérdezzem... felöltözhetek? - mutattam magamra, mert nem voltam
éppenséggel szalonképes állapotban, a papucsommal és a csíkos
pizsamámmal. Loki megadóan bólintott, még mindig a boromat
ízlelgetve, de úgy tűnt, tetszik neki, úgyhogy ott mertem hagyni
egy kicsit a nappaliban és reméltem, nem találja meg a tv
távirányítóját.
7.30 - Loki tényleg Loki
Persze eddig sem
kételkedtem benne, mert túlságosan... én, meg önmaga volt
egyszerre, szóval csak nem lehetett hétköznapi utánzó, de mikor
visszatértem, már az asztalnál ücsörgött kényelmesen, és
amint feltűntem, láttam, hogy tüzetesen végigmér.
- Mi a neved, halandó? -
húzta fel egyik szemöldökét, némi kíváncsiságot mutatva, mire
megint csak leesett az állam. Elképesztő, mennyire olyan, mint
ahogy játszottam!
- Tom Hiddleston, színész
vagyok. Mondd csak... hogy kerültél a teraszomra? - Egy kicsit
kételkedtem benne, hogy haragudni fog, amiért nem hajlongok vagy
valami, az én Lokim tuti haragudott volna, de úgy tűnt, ő
egyelőre túlságosan el van foglalva a lakásom tanulmányozásával
ahhoz, hogy felvegye az ilyen bizalmaskodó hangnemet.
- Természetesen ide
küldött a Bifröst, mégis hogy máshogy lennék itt? Egyébként
meg semmi közöd az ügyeimhez, halandó. Csak szolgálj ki, mint
ahogy istenedet illik - fordult felém, enyhén felhúzott
szemöldökkel, és nem mellesleg orral. Tényleg felhúzva hordja az
orrát? Én is így csináltam? Nem emlékszem rá... Kicsit
elbambultam az arcán, még mindig furcsa volt, hogy lényegében
magamat látom, meg hogy egyébként itt van egy isten, alig öt
méterre tőlem, és akármikor megölhet, amikor úgy hozza a kedve.
Hát, ez rendkívül biztató.
- Hallottam, hogy ma
valami nagy ünnep van egész Midgardon. Nem mintha különösebben
érdekelnének az ünnepeitek, de nem akarok unatkozni, úgyhogy
elvárom, hogy vezess körbe és világosíts fel - jelentette ki
magabiztosan, amire én viszont nem tudtam mit mondani. Nagy ünnep?
Miféle ünnep lenne ma, február 14-én az egész világon?
Pislogtam párat értetlenül, igaz, mindenki mondogatta a Valentin
napot az elmúlt pár hétben, de lévén nem épp mindennapi dolgok
történtek velem ezen a napon, speciel erről teljesen
megfeledkeztem. Ezt érthető, nem? De azért eszembe jutott ám a
Valentin nap drágáim, ne haragudjatok, hogy megfeledkeztem róla,
mind fontosak vagytok nekem, tényleg, és nagyon köszönöm a sok
levelet, meg mindent, de mint most is írom... hát, elég elfoglalt
voltam azon a napon.
- Valentin nap van, a
szeretet ünnepének napja. Ilyenkor mindenkit megajándékozol, aki
szeretsz. Bár általában a szerelmesek szokták ezt kihasználni...
de szerintem mindenféle szeretet kifejezésére jó a mai nap.
Ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy sütök egy nagy adag muffint és
körbejárom a várost, hogy minden lánynak adhassak egyet, aki
szomorúnak tűnik. Ezen a napon senki nem lehet az - ecseteltem,
egészen beleélve magam a terveim elmesélésébe, bár a
muffinsütésnek még neki sem álltam, pedig nagyon neki kellett
volna. Általában nyolcra kész szoktam lenni, de ha Loki engedi,
akkor is csúszok egy órát... bár csak egy órát, az nem a világ
vége. Már persze, ha engedi, hogy csináljam, amit szoktam.
Tudtommal nem igazán szereti az ilyen szeretettel teli
megnyilvánulásokat, pedig szerintem az a legfőbb baja, hogy őt
nem szerették eléggé! Ha tényleg olyan a múltja vagy legalább
hasonló, mint amit én játszottam...
- Nem értem, mi értelme
lenne egy ilyen ünnepnek. A szeretet felszínes dolog, csak arra jó,
hogy kihasználd vele, aki szeret té... te mit csinálsz? - Kérdezte
megbotránkozva, mert bizony én az életemmel játszva, igenis
megöleltem! Olyan értetlenül áll mindenféle szeretet előtt,
amikor csak ez hiányzik neki... egy ölelés mindenkinek jobbá
teszi a napját! Jó, tudom, hogy akkor tulajdonképpen azt
kockáztattam, hogy megöl, de úgy tűnt, megkedvelt egy kicsit,
úgyhogy reménykedtem benne, hogy talán a kezembe vehetem az
irányítást egy kicsit, és megmutathatom neki, a világban nem
csak gonoszság van, meg csínytevés.
- Süss velem muffint!
8.00 - Muffint sütöttem
Lokival
Persze nem volt ám
könnyű rávenni. Először azt sem tudta, mi az a muffin, de mikor
elmagyaráztam neki, csak még jobban tiltakozott a dolog ellen, mert
hogy ő süssön, az elképzelhetetlen és amúgy is, ilyen
szentimentális dolgot, hogy merek egyáltalán megkérdezni. Végül
nem igazán tudom, mi vette rá, de jó ideig kellett győzködnöm,
míg végül úgy vágtam ki magam, hogy ha meg akarja ismerni az
itteni szokásokat ezen a napon, akkor bizony ez is beletartozik,
tehát vagy segít vagy nézi, ahogy csinálom, esetleg megöl és
keres valaki mást. Végül húzta a száját bár, de engedett a
dolognak, úgy tűnt, tényleg megkedvelt egy kicsit, így esett az
eset, hogy miután még arra is rávettem, hogy szabaduljon meg a
zakójától, a nyakába húztam egy kötényt, majd én is felvettem
egyet, felgyűrtem az ingujjam és nekiláttunk sütni.
- Még mindig nem értem,
mi értelme annak, hogy te sütsz. Ha nincsenek szolgálóid, akik
megcsinálják neked, miért nem veszel? - nézett rám fintorogva,
mikor elkezdtem összekeverni a hozzávalókat és a tálból
kirepülő liszttől tiszta fehér lettem.
- Mert szeretek sütni.
Ritkán akad rá időm, mostanság sok dolgom volt a filmjeim körül,
de a Valentin napot mindig csak erre szánom, amikor csak tehetem. Jó
látni mások mosolyát - magyaráztam neki, ahogy én is
elmosolyodtam kicsit, miközben elmélyülten töltögettem a tésztát
a muffinpapírba. Persze ő nem értette mi a jó ebben, de azért
azt legalább elismerte, hogy mosolyogni ő is szeret, csak éppen a
bátyja ostobaságain, és nem mások boldogságán. Egyelőre
ennyivel is megelégedtem, és úgy döntöttem, amíg sülnek a
muffinok, talán annyit megengedhetek magamnak, hogy kérdezősködjek
egy kicsit, ha már itt van nálam és még nem is segít.
- Mesélsz nekem
Asgardról? Milyen hely? - kérdeztem kíváncsian, de egy pillanatra
úgy gondoltam, nem volt ez olyan jó ötlet, amikor vetett rám egy
fagyos pillantást. - Persze nem rám tartozik, csak gondoltam, ha
már én körbevezetlek itt, te is mondhatnál az otthonodról
néhány...
- Nem az otthonom -
vágott közbe jegesen, és szinte éreztem, ahol lehűl körülöttünk
a levegő a hangulatváltozásától. Rögtön szabadkozni is kezdtem
volna, azonban leintett, az ablakon kibámulva nézte egy ideig a
házak rengetegét, a pohárban forgatva azt a pár kortynyi bort,
ami még maradt. - Nekem nincs otthonom... csak egy árny vagyok
mindenütt. Jötünheimből kitaszítottak, Asgardban nem fogadtak
be, Midgardon élni pedig elképzelhetetlen nekem. Emberek közt...
nevetséges még a gondolat is. Az egyetlen
személy, aki elfogad, a bátyám, de ő csak egy nagy darab, ostoba
fajankó, aki azt hiszi, elég nekem, hogy ő megpróbál úgy tenni,
mintha fontos lennék, mikor mindenki más az igazságot szúrja
belém minden egyes nap: hogy nincs rám szükség. Épp ezért
szurkálódom és sosem hagyok nyugtot nekik. Tudják, hogy létezem,
és fogok is, időtlen-időkig, és szúrom a szemük - mosolyodott
el kicsit keserűen. Borzasztó lehet neki... én is belegondoltam,
milyen lehet, mikor őt játszottam, de tényleg benne élni már
mióta... biztos egészen más. Felpattantam és a sütőhöz
siettem, de Loki annyira belemerült a gondolataiba, hogy csak akkor
vett észre, mikor az orra elé toltam egy muffint. Bizalmatlanul
nézegette egy ideig, nem tudta, mit kezdhetne vele, végül két
ujja közé csippentette és egy kicsit felemelte.
- Ezt miért kapom? -
pillantott rám értetlenül, én meg nem tudtam megállni, hogy ne
vigyorogjak. Persze biztos arra gondolt először, hogy hogy meg
akarom mérgezni, vagy valami, pláne hogy nem bírtam megállni a
mosolygást, bár ha nevezhetjük így, végül is csak egy kis
szeretettel akartam megfertőzni, az pedig csak nem bűn, ugye?
- Szeretet! Mondtam, hogy
mindenki kap ma egy muffint, aki szomorú és te szomorú vagy. Aki
pedig velem van ma, annak bizony nem lehet rossz kedve! Kiosztod
velem? - emeltem fel a nagy kosarat mosolyogva, amit már el is
kezdtem megpakolni az édességgel.
9.00 - Körbevittem Lokit
Los Angelesben. Fogjuk rá
Persze úgy kellett
intéznem a programom, hogy még véletlenül se fussunk össze
ismerőssel, mert elég kellemetlen lett volna, ha meglátnak a saját
filmbeli másommal. Azt sem tudom, hogyan magyaráztam volna meg,
hogy Loki kicsoda, anélkül, hogy lelepleztem volna, mert akkor
minden bizonnyal nem hisznek neki, ő meg begurul és vérengzés
lesz a vége, ami nem lett volna kellemes. Az igazat megvallva
mondjuk Thorral is szívesen találkoztam volna, aki biztos idejön,
ha Loki nekiáll tombolni, csak hát két asgardi isten Los
Angelesben... hát, nem valószínű, hogy egyben maradna a város,
így inkább jobb lett volna elkerülni ezt a lehetőséget. Végül
csak sikerült kicsábítanom Lokit a lakásomból, bár háromszor
visszarohantam ellenőrizni a zárakat, olyan ideges voltam a nap
miatt, de próbáltam úgy felfogni, ugyan mi történhet? Legfeljebb
majd azt gondolják, hogy egy cosplayerrel mászkálok, az nem rossz
dolog, csak kénytelen leszek majd az istennek elmagyarázni, hogy
jobb, ha nem tudják meg, kicsoda valójában.
- Érdekes ez a város.
Olyan... gyors - jegyezte meg, ami kilökött a saját világomból
és csak pislogtam rá, mégis mire érti. - És hangos. Mi Asgardban
sosem ordibálunk ennyit és nem is rohanunk sehová, ha nem kell.
Lusta csürhe - bökte még oda, érezhető gúnnyal a hangjában,
úgyhogy azt inkább próbáltam figyelmen kívül hagyni, hátha nem
haragszik meg érte.
- Ti sokáig éltek, van
időtök megtapasztalni mindenfélét és megcsinálni, amit akartok.
Nekünk nincs annyi időnk, úgyhogy mindennel sietünk. De az olyan
napokon, mint ez, én szeretek csak megállni és... sütit osztani -
emeltem fel egy kicsit a kosarat mosolyogva, mire az istenség
megforgatta a szemeit, úgy vettem észre, kezdett hozzászokni, hogy
földi hasonmása nem éppen olyan, mint számított rá. Egyébként
a saját muffinját nagy nehezen sikerült beletuszkolnom, miután
megettem egyet, hogy megmutassam, teljesen biztonságos és bár azt
nem ismerte el, hogy finom, látszott az arcán, hogy ízlik neki és
egy kicsit mintha örült is volna, hogy kapott. Legalábbis mérges
az nem volt, akkor már úgy hiszem, nem írnám ezt a
blogbejegyzést.
Az idő csak telt, én
pedig Lokival körbejártam egy csomó parkot, meg kávézót, a
szokásos randihelyeket és amint megláttam egy szomorú lányt vagy
éppen fiút, rögtön siettem felé a kosarammal. Az isten ilyenkor
általában csak hátul ácsorgott és megvárta, amíg én csevegek
aktuális vidítandó áldozatommal egy kicsit, míg jobb kedve nem
lesz, addig úgy láttam, nézelődik, de hamar észrevettem, hogy
csak azért nem néz minket, mert nem tud. Ahányszor otthagytam,
valahogy olyan elveszettnek és szomorúnak tűnt, mikor azt hitte,
nem figyelem, de nem tudtam, mit tehetnék még érte a sütin
kívül... Hiszen csak egy ember vagyok, egy színész, hogy
vidíthatnék én fel egy istent? Aztán támadt egy nagyon merész
ötletem...
11.25 környékén -
Megismertettem Lokit az emberekkel!
Először nem volt valami
egyszerű. Aggódtam, hogy talán begurul és helyben elporlaszt, ha
megpróbálok ilyesmit, de hát muszáj volt, mert mégiscsak, nem
hagyhattam hátra állandóan, amíg én vidítok, úgyhogy
legközelebb mikor megláttam valakit, és elindultam felé,
megragadtam az azgardi csuklóját is és egyenesen arrafelé kezdtem
húzni. Ő először úgy meglepődött, hogy engedte magát, de
amint rájött, mi a tervem, rögtön megállt, csakhogy akkor már
késő volt...
- Szép napot kisasszony!
Olyan szomorú, kérem, fogadja el ezt a muffint. Tudom, egy kis
muffintól nem lesz minden rögtön szép, de gondoljon arra, hogy
tele van boldogsághormonnal a csoki és a szeretet miatt, amit
beletettem! - mosolyogtam rá a hölgyeményre, aki épp az egyik
padon ült elveszetten. Loki folyton morgott mögöttem, miért
kellett neki idejönni, amikor ezt el tudom intézni egyedül is,
nyálas emberi szokások, meg hasonlókat mondott, de nem igazán
figyeltem rá. A lány meglepetten felpislogott és kicsit könnyes
szemekkel vette el a felé nyújtott muffint, majd megpróbált rám
mosolyogni, de szegénynek nem nagyon ment.
- Köszönöm... legalább
maguk kedvesek velem ma. A barátom nemrég közölte velem, hogy nem
ér rá, mert valami dolga akadt... sms-ben - horgasztotta le a
fejét, mire én leültem mellé a padra, és bár Loki nagyon úgy
tűnt, hogy még mindig rettenetesen meg van sértődve, amiért
iderángattam, nem tudta elrejteni, hogy valójában figyel, főleg
hogy a lány őt is kedvesnek nevezte, pedig csak velem van.
- Ne bánkódj, biztosan
jó oka volt rá, hogy...
- Erre nincs jó ok! -
Meglepetten pillantottam fel, erre a hangra és véleményre
számítottam a legkevésbé, ahogy pedig ránéztem, Lokiból csak
úgy áradt a düh. Zöld szemei olyan mérgesen pillantottak rám,
hogy azt hittem, helyben megöl, de helyette csak összefonta a
mellkasa előtt a karjait és úgy nézett rám, hogy jobbnak láttam
inkább hallgatni.
- Más esetben nem
mondanék ilyet, de megértem az érzéseidet. A bátyámnak mindig
fontosabbak voltak a saját harcai, mint én, és bár hamar
megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, mégis rosszul esett,
amikor magamra hagyott. Mondd el, ki volt az az álnok, aki ezt tette
veled és ígérem, megfizet! - lépett közelebb a lányhoz, de ez
már kicsit ijesztőbben hallatszott a kelleténél, úgyhogy jobbnak
láttam inkább közbelépni, mielőtt Loki jótevésből kezd el
vérengzeni. Mondjuk azért ilyet nem hittem volna tőle... talán
hamarabb feloldódik, mint gondoltam volna! - Egyébként kóstold
meg a muffint... nem is olyan rossz - villantotta rám egy pillanatra
a szemeit, de erre csak még nagyobb meglepettséggel válaszoltam.
Még a muffinomat is finomnak mondta! Nemrég még azt hittem, meg
fog ölni, most pedig ott állt és megpróbált felvidítani
valakit, amit aztán tényleg nem hittem volna róla. Szóval
drágáim, jegyezzétek meg, ha Lokival kedves vagy, ő is
viszonozza, csak kell hozzá egy kis idő, hogy feloldódjon, de
utána nagyon jól el lehet vele lenni! Bár a lány úgy tűnt,
kicsit összezavarodott, pláne miután észrevette, mennyire
hasonlítunk az istennel, már egészen nyugodtnak tűnt, így
gyorsan elköszöntem és karon ragadva társamat, elszeleltem a
helyszínről.
12.00 - Ideje nekünk is
valami ebéd után nézni!
- Nem vagy éhes? -
kérdeztem Lokit, mikor már egy jó ideje cirkáltunk a városban.
Azóta volt még pár lány, akit már közösen vidítottunk fel,
legalábbis ő is ott volt mellettem és még ha nem is igazán
mondott semmit, azért kitartóan ott ácsorgott és figyelt, egészen
meglepett a változás, amit reggel óta produkált. Azt hiszem, jó
hatással vagyok rá. Úgy tűnt, elbambult, mert csak a kérdés
után egy kicsivel pislogott rám, de miután leesett neki, miről
van szó, apró gondolkodási idő után bólintott.
- De, egy kicsit.
Visszamegyünk az otthonodba? - nézett rám kíváncsian, én
viszont megráztam a fejem és előremutattam lelkesen. Ismerek
bizony egy nagyon jó helyet, ami minden Valentin napon hihetetlenül
édes díszlettel van megrakva és nagyon finomak az ételeik is,
csak úgy nem mellesleg. A kosaram már teljesen kiürült, úgyhogy
az csak úgy magatehetetlenül himbálózott a karomon, míg
sétáltunk az étterem felé. Családias kis hely amúgy, nektek is
ajánlom, mert én nagyon szeretem, gyakran járok oda ebédelni vagy
vacsorázni, amire éppen időm akad.
Amikor odaértünk, Loki
kicsit fintorogva nézett a néhol felaggatott szíves lufikra és
cupidókra, azonban én nem zavartattam magam, leültünk egy
asztalhoz és beletemetkeztem az étlapba. Azt már nem is mondtam,
hogy én fizetek, természetesnek vettem, hogy ő ezt így gondolja,
meg hát aztán mivel fizethetne, arannyal? Nem hiszem, hogy annyira
örülnének neki... vagy épp túlzottan. Jaj, elkalandoztam. Szóval
ott ültünk egymással szemben és bújtuk az étlapot, mikor
egyszer csak megjelent egy rózsaszín ruhás, szárnyas lányka,
majd ránk mosolygott. Mindketten rendeltünk, Loki szinte a fél
étlapot, kételkedtem is benne, hogy ennyi minden el fog férni az
asztalon, de hát, ő tudja.
- Meg fogsz tudni enni
ennyi mindent? - kérdeztem értetlenül, miután a pincérlány
elment, szintén elég meglepetten, de legalább jó sokat fogok
fizetni. Legalább... hát, tényleg jó sokat fizettem egyébként!
- Hogy ne tudnék? A nagy
lakomákon még ennél is többet eszünk. Furcsa szerzetek vagytok,
ti emberek, annyit esztek, mint a madarak, de mégsem fogytok el -
nézett rám elgondolkodva, amire aztán már végképp nem tudtam
mit mondani. Én inkább azon csodálkoztam, hogy ő még mindig
ilyen vékony, mikor ennyit eszik, bár aztán arra gondoltam, talán
ezt is ünnepnek tekinti, ezért rendelt ilyen sokat, amúgy nem
szokott ennyit enni. Talán. Inkább foglalkoztam a lassan elénk
kerülő étellel, ami tényleg csak nagy nehezen fért el az
asztalon, de csak odazsúfolták valahogy, amit sokszor meg is
köszöntem és eldöntöttem már akkor, hogy hagyok némi
borravalót szegény pincéreknek, akik miattunk szenvedtek ennyit a
pakolászással. Ugyan az isten nem is figyelt rá, megszokta biztos,
hogy kiszolgálják, én azért szégyelltem magam, hogy ennyi gondot
okozunk, viszont ez hamar eltűnt a fejemből, ahogy láttam, milyen
lelkesen nekiállt enni. Ha ő ennyit eszik, vajon Thor mennyit
pusztíthat be egy étkezés alkalmával? Istenek...
- Gyakran vannak ilyen
nyálas ünnepségeitek? - kérdezte csak úgy mellesleg és azt
hiszem, elbambulhattam, mert nem tudom, hogy kerültünk vissza ehhez
a témához.
- Évente csak egyszer
van ilyen... meg persze ott van még a húsvét és a karácsony, de
a szerelmesek ünnepét csak egyszer tartják évente - mondtam,
ahogy lassan befejeztem az ebédemet és ő is kezdett végezni, a
jóval nagyobb adagjával. Igen, tényleg olyan gyorsan eltüntette,
nem is tudom máig, hogyan csinálta, nem mertem rákérdezni. Hiába
lett valamivel nyugodtabb, még mindig aggódtam, hogy egy óvatlan
kérdéssel vagy kijelentéssel felidegesíthetem, úgyhogy
igyekeztem megválogatni a szavaimat.
Loki végül csak egy
bólintással felelt, hogy jelezze, megértette a magyarázatomat, az
utolsó falatokat rágva. Mikor megtörölte a száját, kíváncsian
körülnézett, gyakran az ajtó felé pillantva.
- Hová megyünk
legközelebb?
17.30 - Búcsú
Körbejártunk a
plázákban, mindent megmutattam neki, vettem neki starbucks-os
kávét, ettünk az egyik parkban hot-dogot, miközben kihevertünk a
fűre, nézni a körülöttünk lévő embereket. Csak néhányan
pillantottak többször felénk, de végül senki nem jött oda,
mikor pedig rámosolyogtam egy sokáig engem figyelő lányra, ő
elpirult és elsietett. Mindig is kicsit furának találtam a félénk
fanokat, pedig nem vagyok ijesztő, nem? Mondjátok, hogy nem vagyok
ijesztő!
Végül, Loki, miután jó
párszor az ég felé kalandozott a tekintete, felkelt mellőlem és
leporolta a ráragadt füvet a ruhájáról és rám nézett. Egészen
meglepődtem, mikor felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, de
örömmel elfogadtam, majd én is leporolgattam magam, habár
valószínűleg úgyis tiszta fűfolt lett a nadrágom. Ha még nem
tettétek meg, mindenképp próbáljátok ki, hogy elhevertek a füvön
egy kicsit, nagyon felszabadító! (És lehetőleg ne fehér
nadrágban tegyétek. Rendkívül kínos tud lenni.)
- Visszamegyek. Élveztem
ezt a napot veled - jelentette ki, és bár nem ölelt meg, nem is
mondott köszönetet, de én tudtam, mert éreztem a szavaiból, hogy
hálás, amiért egy kicsit elszórakoztattam, és én is nagyon
hálás voltam, hogy megismerhettem. Már elfordult volna, de én
gyorsan megragadtam a karját.
- Várj! Lehet, hogy
valami kevésbé látványos helyen kéne ezt csinálnod. Tudod, az
emberek furcsának tartanák, hogy egyszer csak eltűnsz, meg úgy...
mindent - mondtam gyorsan. Ezen láthatóan elgondolkodott, de végül
bólintott és követett a város egy elhagyatottabb részére, amit
én sem igazán ismertem, de csak találtunk egy csendes helyet.
Ott álltunk egymással
szemben, szerettem volna elmondani neki, hogy mennyire sokat
jelentett nekem ez a nap, hogy megismerhettem őt, akit én magam
játszottam, és hogy remélem, egy kicsit jobbá tudtam tenni a
kedvét annál, mint ahogy ide érkezett. Úgy tűnt, ő is akar
mondani valamit, de végül nem szólalt meg, hát újfent az
életemet kockáztatva (a közelében valahogy ez gyakran megesett
velem a mai napon) megöleltem őt. Értetlenül merevedett meg a
karjaim között, de aztán egy cinikus kis szusszanással
felengedett és hagyta, hogy magamhoz szorítsam. Valamiért
furcsának találtam, hogy nem olyan az illata, mint az enyém, de az
egész valahogy csodálatos volt. Azt hiszem, kevesen tudják, milyen
érzés megölelni egy istent.
- Köszönöm a mai
napot. Örülök, hogy megismerhettelek, és ha bármikor van kedved
jönni, nyitva áll az erkélyem ajtaja - mosolyogtam rá, mikor
elengedtem. Mintha az ő ajkán is rebbent volna egy mosoly, de ahogy
jött, úgy el is tűnt. Csak azokban a zöld szemekben volt valami
cinkos csillogás, amit nem vettem észre, mikor ma reggel beesett
hozzám.
- Nem most láttál
utoljára - biztosított róla egy bólintás kíséretében. Nem
akartam zavarni ebben a folyamatban, talán máshogy megy, mint a
filmben, úgyhogy megfordultam, hogy kifelé induljak. Mikor kiértem az utca forgalmasabb részére, még láttam felragyogni a
Szivárvány-hidat, és az jutott eszembe, hogy amint hazaérek,
átalszom a nap hátralévő részét. Nos, mivel fogalmam sem volt,
hol vagyok, még a GPS segítségével sem jutottam egyszerűen haza,
de ezért a napért határozottan megérte.
Piszkozat mentve
Nagyon jó történet lett :) Imádom Lokit és Tomot is ^^ Olyan édesek :3 Csak így tovább :D
VálaszTörlésMindig öröm új neveket látni a blogon, örülök, hogy tetszett és lesz folytatása, ne aggódj! ^^ (Btw imádom a profilképed,nagyon jól néz ki)
TörlésIstenkém, ezt már olyan régen vártam, hogy befejezd, hogy ihajj, annyira kellemes meglepi volt. :3 Tom egy baromi nagy muffin, egy édes pudinghalom, abszolút el tudom képzelni, hogy ilyesmi gondolatai vannak, ha nem tudnám, hogy nincs tökéletesen ártatlan ember, azt mondanám, ő az. :D És Loki, egyem meg, de kis morci-cuksi volt. Még frostpuddingot tőled, akár slashben is nyomulhatnak még ha nem is rajongok a RPF-ért, ez nagyon jól műűűkszik. *-*
VálaszTörlésTom egy eeeeeeeeeeekkora muffin! *mutatja* Annyira örülök, hogy tetszett, pláne hogy ha emlékszel még, mennyit sírtam az elején, hogy én ezt mennyire utálom és mennyire rettenetes :D Lesz ebből slash majd a következő részében, igaz hogy jó ideje én is felhagytam már az RPF-írással, de most hogy megtörtem a jeget, kihagyhatatlan :3
TörlésHát én kiakadtam :D
VálaszTörlésHogy lehet valaki ilyen szinten cuki? *szivárványhányás* Imádtam ^^
Jaj, egyre több új név a blogon, micsoda öröm <3 Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! ^^
VálaszTörlés