Five dollars

Five dollars

A kép bénácska, nézzétek el nekem, magam szerkesztettem

Fandom: Amerika Kapitány: Az első bosszúálló
Páros: Stucky/BuckyxAdelaide(OC)

Megalkottam életem első Stucky ficét úgy, hogy Steve nem szerepel benne! Megint egy fura fic! No, de legalább van, és én személy szerint nagyon szerettem írni.
Adelaide Belcher arcát adja Hedy Lamarr

A nap lemenő sugarai erőszakosan ömlenek be az apró lakásba, vörösbe vonva a vajszínű falakat. A fiatal férfi hunyorogva fordítja másik irányba a fejét, hogy ne zavarja a szemét a fény, és tekintetével végigköveti ujjai útját a nő meztelen bőrén. Lassan gyalogol két ujjával egyre fentebb, mígnem az alatta fekvő halkan felkuncog, akkor megtorpan és újra végigcirógatja a kis területet. A nő felprüszköl kínjában, ahogy megpróbálja visszaszorítani a nevetést, a teste összerándul az ingertől és egy kis kacajt elengedve, gyengéden ráüt a kézre.

- Hagyd már, tudod, hogy ott csiklandós - rója meg tettetett haraggal, mire a katona végre felnéz a szemeibe.
- Épp azért csinálom. - Pajkos kis mosolyt villant a nőre, aki erre megforgatja a szemeit és közelebb hajol, hogy egy csókot lophasson.

- Rettenetes nagy kópé vagy te, Bucky Barnes - mosolyog rá egészen közelről, érzi a bőre illatát és az enyhe kölni férfias fanyarságát, ami még most is körbelengi.

- Néha csak megengedhetem magamnak, miközben védem a hazát, nemde? - A leendő katona nevet és a nő is nevet, mert ezek csak szavak és propaganda és a háború messze van, épp biztos messzeségben ahhoz, hogy néha szót ejtsenek róla, két édes csók között.

- Maradsz még egyre? - kérdi a nő, ujjaival a sötét tincsekbe túrva, míg az erős ujjak végigkalandozzák a testét, puha bőrének minden apró, elérhető kis szegletét.

- De telhetetlen vagy! Haza kell mennem, ma nem is láttam még Stevet. - Ettől a felismeréstől hirtelen felül, lecsúszik róla a könnyű takaró és már igyekszik is az ágy vége felé. Adelaide kedélyesen nevetgél az igyekezetén, hogy minél hamarabb felöltözzön, s míg nézi, az éjjeliszekrényhez nyúl egy szál cigarettáért.

- Ne gyújtsd meg, amíg itt vagyok. Tudod, hogy...

- Steve fullad a cigarettafüsttől, tudom. Na, adj egy búcsúcsókot - nyújtózkodik ki az ágy kényelméből ő is. Bucky a kezébe simítja az övét, miközben megcsókolja, mikor pedig elválnak egymástól, a nő felmutatja két ujja között az ötdolláros bankót. - Komolyan Bucky? Még mindig? Mondtam, hogy veled szívesen lefekszem nélküle is - emlékezteti, szinte már sértetten, míg a fiatal férfi a kabátját veszi.

- Rosszul érezném magam, ha még ennyit sem adnék - feleli visszanézve az ajtóból, majd még utoljára elmosolyodik és becsukja maga után. Adelaide is mosolyogva gyújt rá a szálra, mielőtt elkezdene készülődni az esti műszakra.

~.~.~.~.~

Bucky a nőt bizonyításképp ismerte meg. A katona barátai eltávon voltak a kiképzésről, és egy kocsmában múlatta velük az idejét, miután Steve ráparancsolt, hogy kapcsolódjon ki egy estére. Amint a vékony alak belépett az ajtón és apró sarkainak ütemes, magabiztos koppanásaival kísérve végighaladt az asztalok között, egy kicsit mindnél csend lett. Leült a pulthoz, lábait keresztbe rakta, majd rendelt. Karcsú pohárban sört rakott le elé a csapos.

- Hé - bökte meg az egyik barátja -, hozzá mit szólsz? Láttam előző héten a kiképzőtiszttől kijönni. Ugyan Bucky, ne legyél már erkölcscsősz, egyszer úgyis el fog jönni nálad is a hivatásosok ideje.
- Te viccelsz? Mielőtt bevonul, megnősül és majd az asszonykája könnyezve várja haza - kuncogott egy másik, mire Bucky felállt az asztaltól. - Nem a te súlycsoportod egy ilyen hivatásos - szólt még utána, de ő már rá sem hederített. A nő mellett a pultra könyökölt, sört rendelt magának, és nem szólt.
- Tíz dollár - szólalt meg a nő pár néma perc után. - És a nevem Adelaide. Ha olyat akarsz, akit bárhogy hívhatsz, vidd Stacey-t két asztallal odébbról, olcsóbb, mint én.

- Örvendek, James Barnes. - Adelaide felvonta szépen ívelt szemöldökét, és végre a férfira nézett, majd a szeme sarkából egy oldalpillantást vetett az asztaltársaságára. - Ne haragudjon értük. Meghívhatom? - nézett a csapos felé. A nő megcserélte a lábait, és ráérősen belekortyolt a sörébe.

- Le akar itatni, uram? - Vidám incselkedés csengett a hangjában, egészen felszabadító volt neki a flörtölés az elmúlt éjszakák után. Ritkán hozza össze a sors úriemberekkel, mert akik annak tűnnek, közel sem jelenti, hogy azok is. Bucky felnevetett és megingatta a fejét.

- Eszemben sincs. Még egyet, kérem - szólt a csaposnak, aki ki is tette eléjük az újabb kört. Csendesen iszogatták a maguk adagját, és csak beszélgettek, tudomást sem véve Bucky barátainak kelleténél hangosabb sutyorgásáról, amivel társukat igyekeztek bátorítani.

- Maga nem szorul rám - megint a sörözgető katonákra pillantott, majd közelebb hajolt, vérvörös ajkai szinte érintették a férfi fülét. - Kísérjen ki. - Bucky meglepődött, de fizetett és felkínálta a karját a nőnek, aki örömmel elfogadta. Rá sem nézett az asztalra, mikor elhaladtak partnere barátai mellett, mikor azonban az ajtón kívül elhúzódott volna tőle, Adelaide visszahúzta.

- Mit gondol, hová megy? Meghívom egy kávéra. - A leendő katona szemei felcsillantak a szóra.

- Van kávéja? - Rögtön élénkebbnek tűnt, de még mindig a másik irányba tekintgetett. - Nem gond, hogy feltartom a munkában? Nem tudom kifizetni az éjszakát - érdeklődött, azonban Adelaide csak megvonta a vállát.

- Néha nekem is kijár egy kis szórakozás. Adjon öt dollárt és megegyeztünk, egy ilyen úriembernek adhatok árengedményt.

~.~.~.~.~

Bucky legközelebb csak hónapok múlva érkezik. Kopogtat az ajtón és megvárja, míg Adelaide kinyitja, akkor sem megy be, ha nyitva találja az ajtót, nem akar sem a lakótársaiba, sem egy kuncsaftba belebotlani. A nő nem siet, meztelen talpai puhán toppannak a fapadlón, először ablakot nyit, hogy a cigarettafüstöt kifújja a szél, csak azután engedi be a vendéget.

- Jó estét. - Bucky félszegen rámosolyog, a szemei nem futnak végig vékony hálóingbe bújtatott testén, az arcán maradnak. Ezt kedvelte mindig is benne. - Szabad? - Nem válaszol, csak félrelép az ajtóból, utat enged neki, így belép és becsukja maga után az ajtót.

- Nehéz volt? - Adelaide csendes érdeklődése most először bizonytalan. Nem biztos, hogy hallani akarja, mi történt az elmúlt hónapokban. Nem biztos, hogy tudni akar bármit is. A férfi nem válaszol, lerúgja a cipőjét, elterül az ágyon. Az arca nyúzott, de hálásan felsóhajt, mikor a gyengéd ujjak vetkőztetni kezdik.

- Ezután nehezebb lesz - mondja és még a hangja is nyúzott. Vannak ezek a pillanatok, mikor Bucky nem akar beszélgetni, általában amikor összevesznek Steve-el vagy amikor csak szimplán bűntudata van miatta. Most csak fáradt. - Barnes őrmester... furcsa, nem? - motyogja, miközben a nő ajkai végigkóstolják a hasát. Izmosabb, gyötörtebb, de ő még mindig ugyanúgy szereti. Lehúzza az alsóját is.

- Hadd ízleljem meg - szól és a szájába veszi. Bucky felnyög, a lepedőbe markol a nő haja helyett, amely most is olyan tökéletes, mint mindig. A rúzsa nyoma rajta marad, mikor elhajol tőle. - Barnes őrmester, a haza szolgálatában... mi lesz Steve-el? - Felhajol hozzá, megcsókolja a nyakát is. A férfi ujjai végigsimítanak a gerincén, le és fel.

- Muszáj beszélnünk róla? Muszáj beszélnünk egyáltalán?

- Beszélhetünk utána is - ajánlja fel, amire a férfi beleegyezően bólint.

- Steve is be akar kerülni a hadseregbe. - Ez az első, amit Bucky mond. Egymás mellett fekszenek, Adelaide feje a férfi vállán, és csak hallgatja. - Én tudom, milyen ez Addie. Nem hagyhatom. Ha valahol be is sorozzák, ami lehetetlen, meghal már a kiképzés közben.

- Miért nem mondod el neki? - kérdezi, lustán cirógatva a mellkasát.

- Hm? Mit? - A nő felnevet és lecsókolja az értetlen kérdéseket a katona ajkairól.

- Hogy szereted. Kérlek, annyira nyilvánvaló. - A vékony ujjak gyengéden simítják meg Bucky állát, de ő eltaszítja a kezét. A tekintete zaklatott és dühös.

- Hogy szerethetném? Olyan nekem, mint a testvérem, ne mondj badarságokat - ellenkezik, majd kimászik alóla, elfordul, felül. - Erről nem akarok többet beszélni. Nem is értem, miért beszélgetek veled... majd jövök.

- Bucky, várj! Nem kell szégyenkezned, előttem nem. Tudod, hogy nem ítéllek el, nekem is vannak női partnereim. Mondd el neki - győzködi a hevesen öltözködő férfit, azonban ő csak akkor áll meg egy pillanatra, mikor már az ajtóban van.

- Nem kell szégyenkeznem? Steve-t így is elítélik a betegessége miatt, és miattam nevezzék perverznek is?! Nem, ezt nem fogom engedni. Sok mindenben megbecsülöm a tanácsodat, de ebben nincs igazad. Majd találkozunk - köszön el és halkan behajtja maga után az ajtót. A beszökő levegő lefújja az éjjeli asztalkára tett ötdollárost.

~.~.~.~.~

Elmúlnak napok, de főként éjjelek, és Bucky nem jelentkezik. A nő tudja, hogy nem érdemes várnia rá, hogy úgyis felkeresi majd, mikor szüksége lesz rá, de a beszélgetéseik hiánya megüli a besütő telihold fényét, beeszi magát a pokróca redői közé, a hajkeféjébe, mikor fésülködik este. Hallja és olvassa a híreket, a férfiak talán túlzottan sokat szeretnek beszélni, mikor jól érzik magukat, és úgy gondolják, úgysem érti a társaságuk. Addie csak hallgat és hallgat, mikor meglátja a vékony Steve-t egy sikátorban elsétál, mikor meglátja mellette Buckyt, ahogy feltámogatja, elsétál.

~.~.~.~.~

Éppen egy kocsmából tart hazafelé, mikor meghallja a lépteket. Kellemes az este, puhán körbeöleli őket a fény, csak a rendelt sör első két kortya van a gyomrában, a sála alatt még a legutóbbi fojtás nyoma. Nem gyorsít, hamarosan úgyis hazaér. A retikül ott ring a karján, benne az apró revolver - nincs engedélye, gyakorlata van. Buckytól kapta. Cipőjének sarka megbicsaklik, éppen mikor a mögötte lévő megfogja a könyökét, és ökölbe szorítja a kezét, de amikor hátralendül, az erős kéz elkapja a csuklóját.

- Szép estét - mosolyog rá a katona. Addie szívéről hatalmas kő esik le, mikor felismeri a gyengéd hangot és a lágy vonásokat.

- Bucky! Majdnem megütöttelek, legközelebb köszönhetnél hamarabb - viszonozza a mosolyt, miközben elfogadja a neki felkínált kart. - Merre lesz a séta?

- Csak hazakísérlek. Legközelebb használd az ajándékod az öklöd helyett, gyorsabb - ajánlja kedvesen. A nő mellette felnevet.

- Ha használtam volna, most a haldokló szeretőmet kéne néznem. Köszönöm, de azt nem - feleli könnyeden. - Hogy vagy?

- Ma van a búcsúestem. - A nő csak egy megértő bólintással válaszol. - Steve-től már elköszöntem. Tőled is el akartam, pláne a... legutóbbi után.

- Nem haragszom, Bucky. Nincs jogom beleszólni az életedbe, és nem is fogok.

- Nem, igazad volt. Nem volt merszem elmondani neki, és talán már soha nem lesz rá alkalmam. Bocsánatot akartam kérni - vallja be. Lassan a lakáshoz érnek, Adelaide kulcsa halkan zörren, mikor a zárba illeszti. Miután belép, megfordul.

- Bejössz? - kérdi, az ajtó szélét fogva. Nem lép beljebb, de közelebb sem, míg a katona felé nem nyújtja a kezét. Adelaide megfogja, érzi a gyűrött bankót a tenyerében, amire felfakad a mosolya. - Tényleg? Még mindig? - Sírósan elcsuklik a hangja, mikor meglátja a tízdolláros bankót.

- Még mindig. Vigyázz magadra Addie - mosolyog rá lágyan és még utoljára megszorítja a kezét.

- Te is vigyázz magadra. Térj vissza egészben - köszön el, miután pedig Bucky elfordult, becsukja az ajtót. Az ablakon beömlő hold fénye világítja meg a néma könnyeit.

~.~.~.~.~

Mikor kopogtatnak az ajtaján, értetlenül húzza magára a köntösét, hogy megnézze, ki keresi. A délutáni nap lágyan törik meg kócos hajában, megcsillan a szemében, mikor álmosan kipislog a résen keresztül. A háta mögött a revolver, de mikor meglátja a három egyenruhást, a fiókba süllyeszti, a kendői alá.

- Segíthetek, uraim? - kérdi értetlenül, de továbbra sem nyitja nagyobbra az ajtót. A három közül elöl álló, a legtestesebb szólal meg.

- Adelaide Belchert keresem, hölgyem. A nevem Timothy Dugan, James Barnes őrmesterrel szolgáltunk mind a hárman. Ezt önnek címezte. - Átveszi a kis borítékot, rajta a katona (csak ne búcsúlevél legyen) betűivel „Adelaide Belcher kezébe”. Beszívja az illatát, lehunyja a szemeit. Úgy hiszi, tudja, mi áll benne. - Szeretné, ha maradnánk egy kicsit? Beszélni?

- Köszönöm, de azt hiszem, Bucky azt szerette volna, ha egyedül olvasom el. Köszönöm, hogy elhozták nekem. - Hátrébb lép, a kezét újfent az ajtóra simítja, hogy becsukja.

- Kérem. Ég önnel. - A férfi kalapot emel, a másik kettő biccent, Addie pedig még azelőtt becsukja az ajtót, hogy megtennék az első lépést. Mikor felbontja a borítékot, egy ötdolláros hullik ki belőle, egy megbarnult fecni társaságában. Leguggol és már fel sem áll, mikor felveszi a földről, hogy elolvassa az apró betűket.

„Drága Addie!

Köszönöm, elmondtam neki. Boldog volt.

Bucky

Utóirat: Igen, még mindig.”